Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1937 február 5-én, pénteken. í?3 dánom sem kell, hogy Buda egész fejlődése szempontjából rendkívül nagy fontosságú volna, ha ez az út másutt torkolnék be a fővárosba. Az errevonatkozó tervek közül a legéletrevalóbb az volna, — reméljük, hogy hamarosan meg is valósul ez a terv — amely Máriaremetén és a Hűvösvölgyön át vezetné be az idegent Budapestre, mert e szerint a terv szerint a budai hegyeken keresztül, szép vidéken, erdők és villanegyedek között érkeznék be az idegen Budapestre. Ez egyelőre csak egy gondolat, de mindenesetre azt kell remélnünk, hogy olyan terv fog megvalósulni, amely lehetővé teszi, hogy a Duna királynőjének igazi szép arculatát lássa meg először az autón érkező i idegen. Itt van azután a kelenföldi pályaudvar kérdése a Délivasút kihelyezésével kapcsolatban. Itt is rendezésre szorul az egész helyzet. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy ebben a tekintetben is olyan megoldást találjon, amely méltó egy világvároshoz. Ha a miniszter úr megnézi a déli pályaudvart, szintén az én véleményemen lesz. A déli pályaudvar igazán nem világvárosi pályaudvar és igazán nem világvárosi képet nyújt az a vasúti vágány, amely az alagúton keresztül bejön Buda közepébe, hogy ott egy kicsi, hodályszerű pályaudvarba torkoljon bele. Természetesen vasútpolitikai, közlekedési szempontok is szerepet játszanak, a város fejlődésének azonban óriási lökést adna az, ha a déli pályaudvart kitelepítenék és így ez a városrész jobban bekapcsolódhatnék a város fejlődésébe és nem volna úgy, mint ma, a vasút által kettévágva. Továbbnézve a törvényjavaslat nyújtotta lehetőségeket szintén ' a főváros, elsősorban Buda szempontjából, Óbuda kérdése érdemel még figyelmet, amelyről az előbb már beszéltem. Óbuda fejlődése ugyanis típusa az olyan városi fejlődésnek, amely minél kevesebb pénzen, minél gyorsabban, teljesen az ideiglenesség jellegével ment végbe az elmúlt évtizedekben. Óbudára, mint tudjuk, jellemzőek az iparvállalatok raktárai, gyárai, azóta részben megszűnt vagy leállított, részben újonnan fejlődő gyárai. Ott a Dunapart minden piszka, minden szemete lecsapódott és ma a legnagyobb zűrzavar tapasztalható. Ha városrendezést akarunk csinálni, elsősorban a fővárosnak ezeken a legszégyenletesebb részein kell azt elkezdeni. Óbudán ma már sokat tett a magánvállalkozás is, de szükségesnek tartanám azt, hogy a Közmunkák Tanácsa — ha valóban az nyeri el a felhatalmazást ebben a törvényjavaslatban — itt erélyesen közbelépjen és a városkép egységes kialakítása érdekében tegye meg a magáét. Áttérve a javaslat általános vonatkozású szempontjaira és a javaslat ellen felemlíthető kifogásokra, elsősorban két dolgot kifogásolok ebben a javaslatban. Nem azt kifogásolom, hogy az szakszerűtlen, hogy a javaslat bevallott tendenciája helytelen, hanem azt kifogásolom, ami expressis verbis tulajdonképpen nincs benne a javaslatban, de ami igenis az autonómiának megint további fokozatos korlátozását jelenti és ami azt jelenti, hogy mindinkább a központi hatalom, illetőleg a belügyminisztérium nyer korlátlan jogot a városok felett ilyen par excellence az autonómiát illető ügyekben is. Mert hiába van benne a javaslatban, hogy »az iparügyi miniszterrel és a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértésben«, végeredményben mégis a belügyminiszter nyer korlátlan felhatalmazást arra, hogy a város képét kialakítsa. Ez az egyik szempont. A másik szempont az, hogy a javaslat belevág eddigi jogrendszerünkbe és hogy sok tekintetben felborítja az eddigi fejlődóst és sok tekintetben belenyúl úgy fontos közjogokba, mint fontos magánjogokba. Ami az elsőt illeti, a javaslat előírja a városoknak, hogy városrendezési tervet készítsenek. Ez helyes. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A kormány él felügyeleti jogával. Ez is helyes. Amikor azonban kötelezi a városokat városrendezési terv elkészítésére, ezt a tervet a város csinálja meg a saját költségén s megtörténhetik, hogy a város nem tudja ezt megcsinálni, nincs abban a helyzetben, hogy megcsinálja a városrendezési tervet; ilyenkor a kormány megcsináltatja azt az illető város költségére. Nem látom egészen világosan a törvényjavaslatból, melyek azok az esetek, amikor a minisztérium rendeli el a városrendezési terv elkészítését. Kétségtelen, hogy egy város sem fog elzárkózni az elől, hogy megcsinálja a városrendezési tervet, mondhatnám, hogy nem lesz bolond elzárkózni, (Bródy ErnŐ: Saját érdeke!) saját érdekében sem tenné ezt. Kíváncsi vagyok tehát arra, milyen eseteket kontemplálnak itt, hiszen ez így roppant általánosságban mozog. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Egészen világos!) Én ezt csak felvetem, a miniszter úrnak majd alkalma lesz válaszolni. Nem akarom pontról-pontra felsorolni, mi van errevonatkozólag a javaslatban, de egy csomó olyan intézkedésre jogosult a minisztérium, illetve a kormány, amellyel a város polgárainak terhére elrendelheti ezt, azt, amazt, igaz, hogy a város megkérdezésével, (Bródy Ernő: Meghallgatásával!) a város meghallgagatása után, de esetleg a meghallgatott dolgok figyelembevétele nélkül. (Bródy Ernő: Úgy van!) Sokat hallottunk beszélni az autonómia elvéről és sokat hallottunk arról, hogy korlátozzák az autonómiát. Magamnak is az a nézetem, hogy a jelenlegi kormány ebben a tekintetbeen csak folytatja a múlt kormány munkáját és ahol lehet, elviszi a városi, a vármegyei, meg egyéb autonómiák épületeinek egy-egy tégláját, (Farkas István: Elég rosszul!) Én elismerem annak jogosságát, hogy bizonyos tekintetben centralizáló törekvések nyilvánulnak meg itt, ahol a városfejlesztésnek általános irányelveit kell lefektetni. Elismerem azt, hogy jogos a felügyeleti jog szigorítása. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Csak arról van szó!) Azt hiszem, Malasits képviselőtársunk mutatott rá arra, hogy bizonyos tekintetben nem árt néha, különösen a kisebb városokban könynyen kialakulható klikk-világ és klikkérdekek érvényesülésének megakadályozása, (Farkas István: Körmére nézni!) nem árt, ha tudják, hogy felülről mindent megvizsgálnak. Viszont bíznunk kellene az autonómiákban annyira, hogy mégiscsak ők tudják legjobban (Farkas István: Szolnok, Székesfehérvár!) az általános irányelvek figyelembevételével, hogy mik a helyi szükségletek. Mert a belügyminisztérium referense lehet rendkívül okos ember és elméletben a városi ügyeknek és az általános érvényű városfejlesztési alapelveknek nagy ismerője, de nem tudhatja, hogy egy-egy helyen, Kecskeméten, Szegeden, Győrött, vagy különösen kisebb városokban mik a helyi szükségletek és mik azok a szempontok, amelyek eset25*