Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-178

Az országgyűlés képviselőházának 178. az utánunk következő második generáció esetleg megérhetne egy olyan várost és falut, amilyent e törvényjavaslat elgondolása helyesnek tart. A törvényjavaslatnak különbeis számos igen kitűnő gondolata, helyes rendelkezése is van: például az, hogy teleknyilvántartást kell felfektetni. Itt azonban gondoskodni kell arról, hogy ez állandóan kiigazíttassék. A törvényjavaslatban nem látok e tekintetben gondoskodást. A teleknyilvántartásnak, amelynek egyik feladata az, hogy a telek forgalmi értékéről állandóan tájékoztasson, a tényleges forgalmi értékeket feli felmutatnia. A törvényjavaslatban azonban nincsen semmiféle támaszpont arra nézve, hogy minek aa alapján lesz a forgalmi érték megállapítva, kik lesznek azok a tényezők, akik ezt a forgalmi értéket megállapítják-, szóval nem iátok benne olyan direktívákat, amelyek megmutatnák azt, hogy ezt a forgalmi értéket tényleg olyan szerv állapítja meg, amely ahhoz ért es» olyan módon, hogy az tényleg reális legyen. Azonkívül a forgalmi érték megállapításánál nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az állandó fluktuálásoknak van kitéve. Hiszen az árak a konjunktúrához, illetőleg a dekonjunktúrához, egy esetleges világválsághoz igazodnak. Bizonyos veszedelem származik abból, hogy ha a teleknyilvántartásban nem a tényleges forgalmiértékek szerepelnek. Általában nehezményezem ennél a javaslatnál azt, amit több képviselőtársam is nehezményezett, hogy túlságosan széles keretek vannak felállítva, amelyeken belül a kormányzat rendeletekkel határozhat. Kerettörvénynek nevezik ezt a törvényjavaslatot is, mint sok más hasonló törvényt és úgylátszik, törvényhozásunk hajlamos ilyen kerettörvények létesítésére. Egyik igen t. képviselőtársam ki is fejtette, hogy ezt a kérdést máskép meg sem lehet oldani. Ez a tendencia, sajnos, erősen érvényesül, szerény véleményem szerint azonban nem egészen helyesen. Végeredményben, ha állandóan és folytonosan csak kerettörvényeket gyártunk, a törvényhozás túlságosan elkényelmesedik; nem lehet csak általános korlátokat állítanunik, hanem törvényes rendelkezéssel is foglalkoznunk kellene. Elhiszem, hogy ez hoszszabb, nehezebb és fáradságosabb munka, a képviselőháznak azonban ettől a munkától nem volna szabad magát távoltartania és a törvényhozásnak oda kellene törekednie, hogy a kerettörvények a lehetőség szerint minél szűkebb térre szorítkozzanak. Itt is olyan tágan es szélesen vannak ezek a korlátok megrajzolva, hogy a törvény szinte már felesleges, mert ha ezeket a szavakat használjuk: közérdek, közjó, a köz szempontjából, abba mindent a világon bele lehet magyarázni és tényleg csak a miniszter mérlegelésétől függ, hogy mit tart közjónak, mit tart közérdeknek, úgyhogy az egész törvény tulajdonképpen csaik egy pecsét, melyeta törvényhozás ad a kormányzat független tevékenységéhez, Ez megzavarja a törvényhozás és a végrehajtó hatalom közti egyensúlyt és így tulajdonképpen a törvényhozás lényegi munkája átszáll, átsiklik a végrehajtó hatalomhoz. Ez nem egészséges állapot és visszafejlesztéséről feltétlenül gondoskodnunk kell. T. Ház! Helytelennek tartom továbbá, amit egyébként, azt hiszem, Petrovácz igen t. képviselőtársam megnyitóbeszédében is kifogásolt, hogy a törvény végrehajtása nem teljes egészében az iparügyi miniszter úr hatáskörébe tartozik. Tudniillik ez egy teljesen, a szó szoülése 1937 február k-én, csütörtökön. 151 ros értelmében ízig-vérig szak javaslat, amely minden vonatkozásban az iparügyi miniszter úr szaktudása alá tartoznék. (Meizler Károly: Költségvetés!) Szerintem nem elegendő indok az, hogy a költségvetés a belügyminiszter úrhoz tartozik, mert hiszen végeredményben semmit a világon nem tudunk alkotni, létesíteni úgy, hogy költségvetésileg ne gondoskodjunk róla, így az egész kultuszt, az egész pénzügyet, de mindenféle tárcát a világon a belügyminiszter úrral együtt kellene csinálni, mert ha a legkisebb, a legjelentéktelenebb dolgot csináljuk is, az pénzbe kerül, azt be kell venni a költségvetésbe, a költségvetést a belügyminiszter úr hajtja végre, tehát akkor a belügyminiszterrel egyetértőleg àellene minden tárcának működnie; ez azonban nem így van, hanem a tárcák megcsinálják a maguk külön költségvetésüket és azokat a szükséges beruházásokat, amelyek terv szerint kívánatosak és a városoik a költségvetésben gondoskodnak a költségek előteremtéséről. Hogy azután a belügyminiszter úr mihez járul hozzá, mihez nem, az kizárólag reá tartozik és ő ennek a kérdésnek eldöntésénél egyedül csak azt fogja mérlegelni, vájjon annak a községnek háztartása milyen mértékű költségvetést bír el. Ott farag és akkor farag, ahol lehet, és ahogy lehet. Természetesen a belügyminiszter nem fog ott faragni, ahol nem szabad, nem célszerű és nem opportunus, hanem olyan kiadásokat fog lefaragni, amelyeket a városok nagyon hajlamosak eszközölni anélkül, hogy azokra különösen szükség lenne. Itt van például az én megyei városom, ahol hosszú esztendőkön keresztül olyan felesleges költségvetési tételek voltak a költségvetésben, amelyek régen epedve vártak piros ceruzára, hogy kihúzzák őket. Ezeket a tételeket a legkíméletlenebbül le kell faragni, a feltétlenül szükséges tételeket viszont a belügyminiszter úr amúgyis bent hagyja. T. Ház! Nem tartom helyesnek ezt a bifurkációt azért sem, mert ez végeredményben oda fog vezetni, hogy az akták utazni fognak a belügyminiszter úr és az iparügyi miniszter úr közt. Tudjuk, hogy milyen húza-vonát okoz, ha egyetlen minisztérium több osztályán kell egy aktának átsiklania. Az új osztályfőnöknek újra referálnak, annak rengeteg dolga van, el van foglalva, nem lehet hozzá bejutni, ha három hót múlva bejutunk, akkor hiánypótlás miatt visszaadják az aktát, akkor megint megkeresik a vármegyét, ott újból iktatják, átmegy az újabb osztályba, ott van egy új osztályfőnök, úgyhogy hetek múlnak el akkor is, ha az ember éjjel-nappal sürgeti az ügyet, míg végre az kézbe kerül. Méltóztassanak elképzelni, mi lesz akkor, ha az az akta kétszer fogja megtenni ugyanezt az utat, egyszer az iparügyi minisztériumban, egyszer pedig a belügyminisztériumban, sőt esetleg az is szükségessé válik, hogy a két miniszter úr kétszer is kicserélje nézeteit, hiszen fontom dologról van szó. Azt hiszem, aa ügy rovására történik, az ügy céltalan elhúzására fog vezetni, iha két minisztérium dönt majd olyan kérdés felett, amelyben egy minisztérium döntése lenne a helyénvaló és célszerű. Ettől eltekintve, hatásköri villongások is keletkezhetnek a minisztériumok között, mert lenét, hogy az egész ügykört az egyik minisztérium is, a másik minisztérium is a saját hatáskörébe tartozónak véli, efelett azután megint el lehet egy ideig vitatkozni, amíg végre a kérdést eldöntik. Sok'kal helye-