Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-178

150 Az országgyűlés képviselőházának Vt tartozik, mert — mint bátor voltam rámutatni — ennek hatásai csak nyolc esztendő múlva fognak tulajdonképpen a gyakorlatban jelentkezni. Az igen t. kormány jóindulatáról teljesen meg vagyok győződve, tudom, hogy segíteni akar az állapotokon és jönni fog a többi törvényjavaslattal is. Erről meg vagyok győződve, csak éppen a sorrendet kifogásolom és azt mondom, hogy mást kellett volna előbb idehozni a törvényhozás elé. (Propper Sándor: A csupa jóindulatban megyünk tönkre!) Azt hiszem, az utak kérdését is ezt megelőzően kellett volna tárgyalnunk. Fonákul hangzik, hogy: rendezem a falut, a várost, de ugyanakkor nem tudok bejutni a faluba, mert nincs út. Lesz tehát egy rendezett falu, lesznek benne szép házak, sorban egymás mellett, viszont ugyanakkor a gazda nem tudja hazavinni a termését, mert a szekere elakad, kátyúba jut. Hiszen olyan utak vannak a vidéken, hogy az időjárás szeszélyétől függ az azokon való közlekedés. Azt hiszem, ez sürgősebb probléma lenne, hiszen az utak a gazdasági élet vérkeringését gyorsítják. Ha tehát pezsgő életet akarunk megindítani, akkor a legelső az, hogy az utakat, az érrendszert állítsuk helyre és először is olyan úthálózatot építsünk az országban, amelyen a forgalom megindulhat. Kétségtelen, hogy a javaslat szándékai helyesek. Az, hogy egy városnak városfejlesztési tervet kell csinálnia, múlhatatlan szükségesség. Látjuk a múltból, mik történtek, különösen kisebb városokban, a megyei városokban; látjuk azt a hihetetlen rendszertelenséget, azt a teljesen észszerütlen építkezést, amely eddig folyt, a legminimálisabb közlekedési szempontok figyelembevétele nélkül. Arról nem is beszélek, hogy a higiénia legelemibb követelményeinek sem tettek eleget, de ezenkívül az is kétségtelen, hogy a régebben történt építkezések még nagy gazdasági pocsékolással is jártak, mert a terület nem megfelelő és nem célszerű kihasználása folytán tényleges értékek mentek veszendőbe. Ha már régebben is lettek volna városfejlesztési tervek, akkor nem történhetett volna meg, ami a legtöbb megyei városban, így például Szekszárdon is megtörtént, hogy a teljesen észszerűtlen és tervszerűtlen városvezetés folytán a szerencsétlen város nyakig süllyedt és bukdácsol az adósságban. Amikor a Speyer-kölcsönt megkapták, elkezdtek költekezni észszerűtlenül, minden cél nélkül; megcsinálták az adósságokat, amelyeket most vissza kell fizetni. Közben megszűnt a konjunktúra, a pótadót fel kellett emelni, a városok segélyezési alapja lassan kimerült és évről-évre kevesebb segélyt kaptak a városok. Éppen tegnap hallottam Shvoy Kálmán igen t. képviselőtársamtól, hogy a jövőben az a veszély fenyeget, hogy a városokat nem is fogja tudni már a kincstár segélyezni s hogy teljesen a saját lábukon kell hogy járjanak. Ilyen körülmények között végtelenül súlyos és keserves helyzet adódik elő, mert a kisvárosok a szó szoros értelmében, már alig* tudják vonszolni magukat. Én úgy látom, igen t. Képviselőház, hogy ez a javaslat már csak azért sein bír különösebb gyakorlati jelentőséggel, mert hiszen az ebben foglalt ' intézkedések keresztülviteléhez első-, másod- és harmadsorban is pénz szükséges.^ Pénz szükséges már ahhoz is, hogy a rendezést papiroson véghezvihessék. Nem tudom, hogy a többi megyei városok hogyan állanak, 8. ülése 1937 február 4-én, csütörtökön. de az én kerületemben, a közelemben lévő megyei városokban ilyen célra talán még 500 pengőt sem lehet elővarázsolni. Nem tudom, honnan fogjuk előteremteni a gyönyörű tervek megvalósításához szükséges anyagi fedezetet. A jelen pillanatban tudniillik az a helyzet, hogy minden város rimánkodik; elöntik a pénzügyminisztériumot és belügyminiszteriumot segély kérvényeikkel, segítségért könyörögnek, hogy felemelt pótadóikhoz valami támasztékot is szerezzenek. Hogyan képzeljük azt, hogy azok a városok, amelyek rendes életüket vonszolni is csak állami segítséggel tudják, anyagi fedezetet tudjanak előteremteni ahhoz, hogy a szükséges városrendezést annak rendje és módja szerint keresztül vigyék? (Propper Sándor: Majd a Közmunkatanács!) Hallottam egyik igen t. képviselőtársam előadását, aki valósággal, szinte álomszerűén gondolta el, hogy a városok egyes elavult részeit újjá fogják alakítani a modern követelményeknek megfelelően. Ez csak fantazmagória. Nálunk, Szekszárdon, például egy gyönyörű nagy téren van egy kis épület, ősrégi, emeletes, sötét, egészségtelen épület, odajártak a most 80 éves emberek is iskolába. Le kellene bontani, mert nem egészséges, mert a gyönyörű nagy térnek elrontja a kilátását és mindenképpen útban van. Nem lehet azonban lebontani, mert a képviselőtestület azt mondja, hogy lehetetlenség a mai súlyos gazdasági viszonyok között egy meglevő elemi iskolát, egy emeletes épületet szétbontani akkor, amikor helyette másikat nem tudunk építeni. Ez így is van. Hiába beszélünk a térre nyíló szép kilátásról, meg kell hajolnunk az előtt az érv előtt, hogy az első dolog az, hogy iskola legyen, ahova a gyermekeket beküldjük, hogy ott elvégezzék tanulmányaikat és csak másodsorban jön a városrendezés és a szép kilátás. Olyan ez, mint ha valaki a rossz /télikabátját dobná ki, mert elavult és rongyos és ugyanakkor nem állna módjában újat vásárolni helyette. A javaslat nagyon sok optimizmussal van aláfűtve. Papíron igen szépen néz ki, gyönyörűen mutat, a valóságban azonban ebből semmi sem lesz, különösen a vidéki városokban nem. Azt még el tudom képzelni, hogy Budapesten, hazánk fővárosában, amely a legkülönbözőbb oldalról tényleg nagy támogatásokban részesül, egypár elavult régi hely újjá alakíttatik, az idegenforgalomra való tekintettel szépészeti szempontokat is vesznek figyelembe, az utak érdekében utcasorokat bontanak le, azonban azt nem tudom elképzelni, hogy a vidéken, különösen a falvakban emberileg belátható időn belül ilyen rendezést csináljunk, hiszen még olyan községeket is ismerek, ahol kutak sincsenek. Báta községben amely egyetlen utcából áll 4—5 kii óméterre van egy kút. Elképzelhetetlen, mi történne akkor, ha egy szép napon tűzvész ütne ki, kilóméterekről kellene dézsákkal hozni a vizet s az egész község leégne. Az ilyen községekben elsősorban a legelemibb szükségletről, a vízről kellene gondoskodni. Lejártuk a talpunkat a belügyminisztériumban, de azt mondták, nem lehet megcsinálni, mert nincs rá pénz. Azt hiszem tehát, hogy ennek a javaslatnak a szép intézkedései is megrekednek éppen az anyagi nehézségek miatt. Mindenesetre a jövőre nézve nagyon előnyös lesz* ha egy ilyen városfejlesztési, városrendezési terv áll rendelkezésre, mert a jövőben történő építkezések már e szerint a terv szerint történhetnének és