Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-177

122 Az országgyűlés képviselőházának 1 évre visszamenőleg emlékszem arra, hogyan néztek ki az istállók és mondhatom, óriási különbség van aközött, hogyan nézett ki például egy uradalmi ökör- vagy tehénistálló 50 évvel ezelőtt és hogyan néz ki ma. Az ember lakóhelye és munkahelye 50 év alatt nem ment át annyi és olyan előnyös változáson, mint amilyeneken az istállók átmentek. Két ablakuk van, nagyon sok helyen csempézett falakat láttam, szép felírásokkal, aszerint, ahogy az állatot hívják és a levegőnek, a napfénynek, a térnek olyan csodás kihasználását láttam, hogy az ember bámulatba esik. Megkérdeztem az egyik tiszttartót, hogy miért van szükség ilyen nagyszerű istállókra és miért kell például az a furcsa vörhenyes kék ablak, s erre azt mondja, nézze, ha azt akarjuk, hogy jó legyen a tej és bőséges legyen a tejhozam, akkor az állatokat olyan hangulatba kell hozni, hogy kedvük legyen tejet adni. Igazán nagyon szép volt az az istálló, mondhatom, éppen csak a rádió hiányzott még ahhoz, hogy tökéletes legyen, de amikor kimentünk az udvarba és megláttam a, cselédlakásokat, megfájdult a szívem. Még élénken emlékszem arra, hogy amikor 8 éves gyerek lehettem, elvittek egyszer egy faluba magyar nyelvet tanulni, s akkor meglátogattam a Lamberth grófék cselédlakásait, mert ott voltak kis pajtásaim. Mondhatom, azóta sem változtak azok a cselédlakások, ugyanolyanok, mint 54 esztendővel ezelőtt, ugyanolyan mocskosak, szutykosak, rozogák, ugyanakkor pedig az istállók levegősek, lakályosak, az állatok nagyszerűen érzik magukat bennük, a szegény cseléd pedig, a magyar nép véréből származott vér ma is úgy lakik, mint 54 évvel ezelőtt s ami a legszomorúbb, nem is mindig pénzkérdés ez. Nem beszélek a lakásberendezésről, de tessék megnézni a lakás környezetét. A legszerencsétlenebb gyerek a bèresgyerek, mert annak az udvarban moccanni sem szabad, s a legtöbb cselédlakás udvara olyan silány, olyan nyomorúságos, olyan lehangoló képet mutat, hogy az embernek ökölbe szorul a keze, hiszen nem kerülne pénzbe egy kis zöld területet, egy kis derűt odavarázsoini, nem kerülne egy vagyonba a béresgyerekek számára elkeríteni egy darabot, ahol önfeledten játszhatnának. Most a szegény béresgyerek a legtöbb uradalomban a trágyadombon nevelkedik fel, (vitéz Kő József: Tévedés!) mert játszótere nincsen. Elvártuk volna a kormánytól. amely a nemzeti egységet írta zászlajára és amely anynyit beszél arról, hogy minden magyar embert meg teli becsülni, hogy ebben a törvénytervezetben gondoskodik arról, hogy a jövőben a magyar nép dolgozó rétegei olyan laikásoikban lakjanak, amely lakások az emberi kultúra mai követelményeinek megfelelnek. Ha másképpen nem, átmenetileg is, ki kell oktatni az uradalmakat, a bányavállalatokat és az ipartelepeket arra, hogy a munkáslakásnak nem kell okvetlenül olyan szutykosnak, olyan büdösnek, olyan nyomorúságosnak lennie, mint amilyen ma. Ha nincs pénzük arra, bogiy fürdőszobás lakásokat építsenek, azok a -munkások munkájuk után mégis megérdemelnék azt, hogy legalább annyit tegyenek meg, hogy a lakásuk szép és elfogadható legyen! (Propper Sándor: Minden faluba közfürdőt, ez a legkevesebb!) T. Képviselőház! Amikoj* fejtegetéseimnek ehhez a részéhez eljutottam, megállapítom azt, hogy a falusi kislakások építése terén ettől t a törvénytervezettől nem várhatunk semmi jót, mert erre nézve nem intézkedik. A hites mér77. ülése 1937 február 3-án, szerdán. nökök intézménye fakultatív dolog, nem árt de használni sem használ, e helyett sokkal jobb volna a járási mérnökök intézményét rendszeresíteni. Rámutattam arra, hogy a cselédlakások tekintetében a törvény kifejezett intézkedést nem tartalmaz, s ahogy én a váltakozó belügyminiszterek szociális érzését ismerem, nem is várhatunk semmi ilyet. (Buchinger Manó: Még nem tudjuk, hogy váltakoznak-e!) Váltakoznak azok is, örökké nem ülhetnek ott, valami történik, egy rádióüzenet, aztán már elmegy. (Derültség a .szélsőbaloldalon.) Mint mondottam, a cselédlakások terén ez a törvény /nem rendelkezik abban a tekintetben, hogy a cselédlakások valamivel jobbak, valamivel barátságosabbk legyenek, mint eddig voltak De befejezem

1 a lakásépítésre vonatkozó felszólalásomat azzal, hogy nagyon sürgősen szükség lenne olcsóbérű, egészséges munkáslakásokra. Ezeket a magántőke nem tudja építeni, a magántőke erre nem vállalkozik, mert ez neki nem lukrativ befektetés. Itt az államnak, a magántőkének és a közületeknek kellene összefogmiok és ennek a hármas összefogásmak lenne az eredménye, hogy egészséges munkáslakásokat létesítsenek, olyanokat, amelyeket a munkások meg is tudnak fizetni. Ma egy munkás, aki 20—24 pengőt keres egy héten, itt Budapesten minimálisan 40 pengőt fizet havonként lakbérért, úgyhogy a havi keresetnek egyharmada eknegy lakbérre és kétharmada marad az élet egyéb szükségleteinek fedezésére. Ez mindenesetre kevés és ha annyi rongyos munkás van ma Magyarországon és ha kulturálisan annyira hátramaradtak, ezt méltóztassanak betudni anínak, hogy táplálkozása drága, lakása pedig egészségtelen és rossz. Ezen segíteni kell és a kormánynak megvannak az eszközei, ha akarja, arra, hogy ezen az állapoton segítsen. Végezetül egy sokat vitatott dologról akarok még beszélni. En nem vagyok ^ jogász és nincs is szándékomban, hogy a jogászok tiszteletreméltó foglalkozásába vagy tanulmányaiba beleavatkozzam illetéktelen véleményemmel, de mégis jogi vonatkozásban a törvényt hiányosnak találom. Ugyanis nem mondja ki határozottan azt az elvet, hogy kárpótlás nélkül nem szabad elvenni semmit. En nem mondom, hogy kárpótlás nélkül elvesz mindent, de nem mondja ki ezt az elvet határozottan. Már pedig attól_ a szegény embertől, aki egész életének munkája, koplalása és nélkülözése árán egy viskót vett magának, amely talán egy méterrel kijebb áll a jövőben tervevendő útnál, ezt kárpótlás nélkül elvenni hiba és bűn. A nagybirtoktól ugyanis például egy kvadrátcentimétert sem vettek el kárpótlás nélkül. Azt mondhatná erre valaki, hogy ott vannak a vagyonváltságföldek. Ez igaz, de ha a vagyonváltságföldekeket leadták a birtokosok, annyi eszük volt, hogy nem a legjobbat adták le, s a silányért is hatalmas kárpótlást kaptak. Itt volt — csak párat mondok — a tyúkkölcsön, a takarmánykölcsön, a gépbeszerzési kölcsön, a műtrágya beszerzési kölcsön, aztán később jött a boletta. Nem mondhatja a t. nagy birtokososztály, hogy őt azért, mert elvettek tőle földeket, nem kárpótolták; ha nem közvetve, akkor közvetlenül kárpótolták, de mindenképpen kárpótolták. Nekünk is ragaszkodnunk kell tehát ahhoz az elvhez, hogy nem szabad senkitől kárpót-