Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.
Ülésnapok - 1935-154
Az országgyűlés képviselőházának 15 U. ülése 1936 október 21-én, szerdán. 23 kötelességét, hiszen jöhet egy olyan állapot, amikor nem* leüet megijedni, amiKor mindenkinek meg kell tennie a kötelességét. De semmiképpen se bagatelizáijuJí a dolgokat aklior, amikor tulajdonjogról van szó, és mindarról, ami azzal a kultúra és a civilizáció tekinteteben összekötetésben van. Lényegében erről van szó, ezt látni lehet és csak azon kell sajnálkozni: hogyan lehet az, hogy az emberi nem egy része annak másik részével abszolúte nem tud megférni, hanem rengeteg gyilkolásí es pusztítást visz végbe. Ez semmiesetre sem civilizáció és kultúra, mégis azt látjuk, hogy ez így van, hogy idáig fejlődtek a dolgok s enneK következtében folyton résen kell lennünk. S ha a miniszterelnök úr már pártjában is kijelentette, hogy amennyiben erről lenne szó, benne kemény férfiúra fognak akadni (Rassay Károly: Kernéijük is!), akkor én is arra kérem őt, hogy minden eszközt használjon fel és amikor komoly dolgokról van szó, ne szűnjék meg a keménység a nemzetben. (Helyeslés.) Most már csak egy szempontra akarok rámutatni. Eckhardt t. barátom kinyilvánította nagyrabecsülését a jelenlegi külügyi vezetés iránt. Magyarországnak az volt a jellemzője, hogy külügyi kérdésekben rendesen az egész parlament együtt volt. Az európai helyzetben látni lehet, — és ezt jól, okosan mondják — hogy nekünk könnyebb lesz a feladatunk, mert olyan ember ül a külügyminiszteri székben, aki nagyszerű ésszel, roppant lelkiismeretességgel mindent a legvégsőkig megfontol. Ami a nagyhatalmakkal való gazdasági összeköttetést illeti, — amely nagyhatalmakkal mi összeköttetésben vagyunk — ezt mi helyeseljük, pártunk ezt helyesli, a külügyek tekintetében azonban mindig azon vagyunk, hogy nem kell többet tenni, mint amire szükség van és nem kell lekötnie magát a nemzetnek jobban, mint amennyire szükséges. (Üg?> van! Úgy van! a középen) Ez a nemzet hosszú századokon keresztül nem tudta eléggé elérni önállóságát és függetlenségét. Ez a nemzet most az Önállóság és függetlenség birtokában van, de mégis milyen siralmas, milyen borzasztó és milyen rettenetes körülmények közt, hiszen folyton a lét és nemlét legnagyobb kérdései lebegnek előttünk. (Ügy van!) A mi külügyminiszterünk azon van, — és ezt dicsérem leginkább — hogy a nemzet függetlensége tudatában egy lépést sem tesz előbbre abban a tekintetben, hogy bármiféle irányba lekösse magát. A külügyi politikában, a nemzetek közti érintkezésben folyton azt látjuk, hogy hétrőlhétre a lehető legcsodálatosabb dolgok történnek, mindig új és új dolgok jönnek. Ilyen körülmények között — ha ez a nemzet, amely még van csonkítva, amelynek annyi millió testvére kint él: logikus, becsületes és kitart ~ lehetetlenség Európában nyugodt politikát csinálni Magyarország érdekeinek kielégítése nélkül. (Ügy van! Ügy van! Taps a középen és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Peyer Károly képviselő úr! Peyer Károly: T. Képviselőház! A miniszterelnök űr beszédéből új hang csendült ki. Beszédében került mindent, ami a színezésre alkalmas, kerülte a hangzatos kijelentéseket, itt maradt a realitás alapján és úgy foglalkozott a kérdésekkel, hogy azok gyakorlati megoldását kereste. A miniszterelnök úr a politikai életben régóta megoldásra váró feladatok közül mindenekelőtt a választójog titkosságának megoldását helyezte kilátásba és én bízom abban, hogy a miniszterelnök úrnak ez a kijelentése nem lesz csak elméleti állásfoglalás, hanem a kérdést a gyakorlati megoldás felé viszi. Én bízom abban, hogy a miniszterelnök úr azokból a tanulságokból, amelyek az utóbbi években történtekkel kapcsolatosak, éppúgy levonta a következtetéseket, mint mi és. a választójog kérdésében olyan megoldást igyekszik találni, amely ezt a kérdést nyugvópontra juttatja és lehetővé teszi azt, hogy a törvényhozás foglalkozzék azokkal a mélyreható szociális és gazdasági problémákkal, amelyeknek megoldása itt van előttünk. En a kérdés megoldásánál ismét aggodalommal látom, hogy a titkosság kilátásbahelyezésével egyidejűleg ismét ott kísértenek azok a mellékmondatok, (Ügy van! Ügy van! a szésőbaloldalon.) amelyek nemzeti érdekre ós egyebekre hivatkoznak, (Felkiáltások jobbfelől: Természetes! Nem mellékes dolog!) és amelyekről sohasem tudjuk, hogy ezek mögött a kijelentések mögött tulajdonképpen mi rejlik, mik a célok, és hogy ezek a kijelentések nern befolyásolják-e a lényeget annyira, hogy a kérdést magát nem oldják meg. En óva inteném a kormányt attól, hogy ezeknek a kérdéseknek megoldásánál erre az útra térjen, mert ha ez a kérdés ismét csak olyan módon nyer megoldást, hogy az nem teremt közmegnyugvást a lakosság nagyrészében, úgy a probléma állandóan itt marad és a kérdés nem oldódik meg. En .nagyon örülök annak, ha a miniszterelnök úr arra törekszik, hogy ki kell küszöbölni az ellentéteket és előre is hangsúlyoznom kell, hogy a magunk részéről készségesen járulunk hozzá ahhoz, hogy ezek az ellentétek kiküiszöböltessenek. (Homonnay Tivadar: Nagyon helyes!) Nem hagyom és nem is hagyhatom szó nélkül azt, hogy vannak felfogások és vannak politikai nézetek, amelyek a hazát ki akarják sajátítani egy osztály részére (Ügy van!^ Ügy van! a szélsőbaloldalon ) és más osztályokat a hazából ki akarnak közösíteni. Mi nem vagyunk hajlandók magunkat kiközösíteni engedni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi idetartozunk, ennek a nemzetnek egységébe (Helyeslés balfelöl és a jobboldalon.) ós ha más a politikai felfogásunk és más a világnézletünk, ez nem jelenti azt, hogy a munkásosztály nem éppolyan értékes tagja a nemzetnek, mint más társadalmi osztály. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Mi azért tartjuk szükségesnek a választójog kérdésének nyugvópontra jutását, hogy a törvényhozótestület foglalkozni tudjon azokkal a problémákkal, amelyek az embereket közelebbről érintik, mint ( a politikai 'kérdések és ezek a gazdasági kérdések. Bármennyire is tagadni akarjuk, mégis csak az a helyzet, hogy az emberek a gyomrukon keresztül gondolkodnak és a gazdasági kérdések azok, amelyek az egész világot mozgatják. Ha azt az igazságtalan állapotot nézzük, amely Magyarországon a jövedelemmegoszlás tekintetében ma van, amelynek eredményeként az ipari munkás átlagos évi jövedelme 900 pengő, amiben benne van a jobban fizetett művezető, előmunkás és a többi jövedelme is, — ha tehát ezt levonjuk, akkor csak olyan átlagos keresetet kapunk, amely 700—800 pengő között mo-