Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-166

Az országgyűlés képviselőházának 166. lehet mondani, hogy ez nem egy kulcstörténelmi munka, mert Mszen azelőtt íródott, mielőtt Európában ezek a mai állapotok bekövetkeztek volna. Mégis úgy olvassa az ember, azon a szemüvegen keresztül, mintha ennék minden sora a miai állapotokra vonatkozólag íródott volna. Nemcsak az ügyvédségre lehet itt gondolni. Az előttem felszólalt mélyen t. képviselőtársam felidézte itt ,az orvosi kamara kérdését. Nemcsak az ügyvédség pusztult el és nemcsak az ügyvédség társadalmi súlya csökkent, hanem csökkent az orvosok társadalmi .súlya is. Ebben a világban, amelyben ma élünk, a nyers erő mellett a társadalmi tekintélyek kialakulásának kérdésében van még egy tényező. Mindig a régi világ anyagiasságát szokták ostorozni, a történelmi materializmus gondolatvilágát. Hát volt vialaha korszak, amelyben olyan jelentőség-e volt a materiának, a pénznek, mint ma? Voltak korszakok, eltekintve a mostanitól, amikor a pénznek, a mammonnak jelentősége olymértékben megnövekedett és hatalma úgy növekedett, mint ma? Nem méltóztatnak félni attól, hogy a társadalom gerincéhez tartozó polgári középosztály gazdasági helyzetének, politikai jelentőségének és társadalmi súlyának csökkenésével tulajdonképpen a társadalom gerince törik meg? Nem méltóztatniak gondolni, hogy ezeknek az osztályoknak lecsúszásával, amelyek műveltségben, tudásban, tapasztalásban megerősödve végezték munkájukat a múlt Magyarországában, ha súlyukat gazdasági okokból elveszítik, akkor ennek egyszersmind a nemzet jövendőjére nézve is káros következményei lesznek? T. Ház! A magyar ügyvédség cs a magyar intelligencia, sajnos, koldussá lett. Koldussá lett tehát az a társadalmi réteg, amelyre a régi Magyarország egész épülete emeltetett. Koldussá s ezzel természetesen politikailag is engedelmessé lett a polgári középosztály, mert hiszen igaz a Kolonich-féle jelszó, hogy előbb koldussá, azután engedelmessé kell tenni az embereket. Koldussá és engedelmessé lett a magyar polgári középosztály is. És én ezt az engedelmességet, a régi gerinc megszűnését, a régi gerincnek a koldussátétel következtében való kioperálását ismét veszedelmesnek tartom a nemzet jövendője szempontjából. (Dinnyés Lajos: Puha gerinc, az kell!) Meg kell állapítanom, hogy az ügyvédi kamarák ennek a törvényjavaslatnak kérdésében önzetlenül jártak el. Hiszen legelsősorban kinek érdeke a kevesebb ügyvéd? Legelsősorban kinek érdeke az, mint az ügyvédi karnak, hogy a saját anyagi helyzete erősítessék azáltal, hogy kevesebb legyen az eszkimó? Í3s íme mégis, — v

ezt fel kell jegyezni az önzetlenség táblájára — a magyar ügyvédség, a Budapesti Ügyvédi Kamara legutóbb hozott majdnem egyhangú határozatával is védelmére kelt annak az ifjúságnak, amelynek az ügyvédi pályától való távoltartása elsősorban az ő anyagi érdeke lett volna. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Tizennyolc ügyvédi kamara közül tizenöt mellette nyilatkozott.) T. miniszter úr én jelenleg a Budapesti Ügyvédi Kamaráról beszélek, és arról, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara legutóbb hozott határozatával is az ifjúság mellé állt. (Lázár Andor igazságügyminiszter: A magyar ügyvédséget méltóztatott mondani.) Ne vegye rossznéven tőlem a t. igazságügyminiszter úr, de ebben a kérdésben a magyar ügyvédséget azonosítom a Budapesti ülése 1936 december 3-án, csütörtökön. 339 Ügyvédi Kamarával, (Ellenmondások jobbfelői.) mert a budapesti ügyvédség az ország ügyvédeinek felét teszi ki. Mindenesetre az történt, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara — ha így tetszik — odaállt az ifjúság mellé, odaállt akkor, amikor pedig az ügyvédi kamarába beszervezett ügyvédeknek lett volna legelsősorban érdeke, hogy ők is a megtelt villamos utasainak álláspontjára helyezkedjenek, hogy nem engedik fel a villamosra azokat, akik tovább akarnának utazni. Pedig a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai nagy anyagi nehézségekkel küzdenek, ők tehát szintén szívesen vennék és szívesen vették volna, ha valami úton-módon gazdasági helyzetükben változás állna be, de nem akarták saját gazdasági helyzetüket azon a címen javítani, hogy a jövendő generációtól vegyék el a boldogulás lehetőségét. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Ne indítványozzák a korlátozást!) T. miniszter úr, azt hiszem, nincs szükség arra, hogy a miniszter úr és mi — hogyan fejezzem ki magam, hogy tiszteletteljes legyek — cinkelt kártyákkal játsszunk. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Nem is értek hozzá!) Bocsánatot kérek, t. miniszter úr, azt méltóztatott mondani, hogy az ügyvédi kamarák ne hozzák be a zártszámot. Hogy méltóztatik ezt elképzelni? Erre a szakaszra idézni lehetne Arany János Tetemrehívás-ából azt a mondatot, hogy: »Bárczy Benőt én meg nem ölem, hanem a tőrt én adtam neki«, mert mihelyt Magyarországon az ügyvédi kamarák közül csak egy is behozza a numerus clausust, akkor a többi is kénytelen lesz behozni. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Meghatározott helyre szól csupán!) Hiszen tudom miniszter úr, én is olvastam -a törvényjavaslatot, jelen is voltam, de végeredményében ez fog belőle következni, ez a következmény. Nem moshatjuk kezünket Pilátusként. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Ha a budapesti ügyvédi kamara nem akarja elzárni, akkor nem zárja el!) Akkor az egész ország ügyvédjelölt-tömegei a budapesti kamarára fognak zúdulni, ennélfogva tehát az lesz a helyzet, hogy a budapesti ügyvédi kamara — természetesen nem tudóan, fogja-e követni — kénytelen lenne követni a többi ügyvédi kamara példáját. A kamarákkal kapcsolatban még egyet kell megállapítanom. Hiszen Magyarországon az utó'bbi 18 esztendőben minden esemény üveg alatt törtéint. Mindenki olvasta mindazt, ami történt, ennélfogva meg kell állapítanom azt, hogy a budapesti ügyvédi kamara, de az ország többi ügyvédi kamarái sem, szolgáltak rá arra a bizalmatlanságra, amellyel irántuk látszik viseltetni ezt a törvényjavaslat. (Zaj.) Ez a baj, hogy a miniszter úr nem es mégis minden törvényolvasó ember mást olvas ki, a bizalmatlanságot olvassuk ki. Holott nincs ok a bizalmatlanságra. Itt sokan vagyunk olyanok, akik a világháború alatt a Dotberdón, a Kárpátokban teljesítettük hazánkkal szemben kötelességünket. Méltóztassék csak visszaemlékezni, hány szakasz-, hány századparancsnok, hány önkéntes szolgáit ezekben a századokban éis ezredekben a budapesti ügyvédek és az ország ügyvédei közül. Ülnek itt közöttünk olyan t. képviselőtársaink, akik a világiháború alatt mint aktív tisztek teljesítettek szolgálatot; méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, hogy a zászlóaljparancsnokok és az ezredparancsnokok mi i lyen szívesen küldték ki nehéz feladatok ellá-