Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

304 T Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése 1936 december 2-án, szerdán országból hozzánk, ez annyit jelent, hogy mi exponálunk öveuorszagua; ez egy látnaiatlan export, mert az íuegeneK íuejojLmak es ptmzukéi itt, ívtagyaror szagon kunit ei. itiyy van!) .tLogyan leidet leuac HÍ reciprocitásról oeszeinií [uyy vuw a szvisouaiotuuton.) Mi annak eilencueii, nogy megengeujuk onruaguiiKnak azt, hogy evuortámatuiiK bvedorszagua, kutoijuK. azt, nogy csak aükor tesszük ezt, na viszont ok minozzank akarnak exportálni, vagyis hogy Ok viszont a mi állampolgárainkat engedjen be? ÍMenez megérteni ezi a reciprocitasi elmeletet, amikor mi — a mai viszonyok kozott taian helyesen — valutáris nenezsegekkel megakadályozzuk azt, nogy a mi állampolgáraink a küiioidon költsék el pénzüket. Amikor arról van szo, nogy a kuJiöluiek idejönnek, akkor egyáltalában nem követelnetjuk meg a reciprocitást úgy, nogy nem engedjük meg a külföldieknek, hogy iae bejöjjenek, viszont megkívánjuk azt, hogy azok az országok engeujek meg a mi állampolgárainknak azt, hogy kimenjenek. Igen t. ±±az! (Szerintem teljes képtelenség felállítani itt a reciprocitás elvét. Nagyon örültem annak, amikor évekig tartó deliberáció után végre az lügyesült Államokkal szemben, — amelyek addig semmiféle óhajt nem is nyilvánítottak abban a tekintetben, hogy magyar turisták minél nagyobb számban keressek fel őket, mert ez meglehetősen reménytelen lett volna részükre, — kegyesek voltunk elejteni a reciprocitás elvét és most minden ellenszolgáltatás nélkül megengedjük már, hogy az amerikaiak Budapesten elkölthessék pénzüket, itt jól érezzék magukat és gazdasági életünknek hasznot hajtsanak. Kérdem, miért nem tesszük ezt a skandináv államok viszonylatában is? A franciák, a belgák, a hollandok, e három nagy, gazdag nyugati ország honpolgárai ide csak vízum árán, vízumdíj fizetése mellett jöhetnek be ós ezekkel az államokkal mi csodálatosképpen még ezeket a tárgyalásokat sem folytatjuk, amelyek, úgy látszik, igen nehezek lehetnek, mert mar hónapok óta halljuk, hogy folynak. Nem tudjuk, hogy miről folynak, csak gondoljuk, hogy a reciprocitás elvéről folyhatnak ezek a tárgyalások. Engedelmet kérek, miért akadályozzuk meg azt, hogy a franciák, a belgák, a hollandusok Budapestre jöhessenek és itt növeljék az idegenforgalmat? Micsoda gazdaságpolitikai érvek lehetnek azok, amelyekre támaszkodva egyrészt fenntartjuk a háromrétegű bürokráciát annak érdekében, hogy fejlesszük az idegenforgalmat, — s a fővárosnak, az államnak az idegenforgalmi szervezetei igen jól működnek, — másrészt viszont megakadályozzuk, megnehezítjük az idegenforgalmat, vámmal terheljük és megbírságoljuk azokat, akik például Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából és a skandináv államokból ide akarnak jönni. De nemcsak gazdaságpolitikailag, hanem egészen magas politikai szempontokból is teljesen érthetetlenné válik ez a helyzet, amikor a szukcessziós államokkal szemben ugyanezeket a nehézségeket támasztjuk, vagyis amikor nehézségeket gördítünk azok útjába, amikor megnehezítjük azt, hogy az a négymillió magyar, aki a trianoni szerződés folytán a szukcessziós államokban él, fenntarthassa, tovább folytassa és megszilárdítsa azokat a kapcsolatokat, amelyek érzelmileg, kultúrában és reméljük, a jövő szempontjából reális alapon is, őt még mindig Magyarországhoz és Magyarország fővárosához kötik. Itt nemcsak egyszerűen a vízumdíjról van szó, nemcsak arról van szó, ami igen különös szintén, hogy minden Magyarországra való jövetel átlagban 10 pengő bírságot jelent arra, aki Magyarországra jön, hanem itt szó van arról is, hogy magát a vízumot is meg kell szerezni. Ez azt jelenti, hogy ha egy nagyváradi ember Budapestre akar jönni, először útlevelét el kell küldje vagy Kolozsvárra vagy Bukarestbe, megfosztja, magát tőle, napokig várja, amíg az útlevele visszajön és azután vízumdíj ellenében Budapestre jöhet. Csehszlovákiában, a Szlovenszkóban, ha egy magyar ember Bécsbe akar menni, minden vízum nélkül, egyszerűen az útlevelével mehet. Ha pedig Budapestre akar jönni, akkor az útlevelét előbb el kell küldenie Prágába vagy Pozsonyba vízumért, azután megfizeti a vízumdíjat. Miért hallgassa ez a Toscanini-hangversenyt Budapesten, ahová ilyen nehéz körülmények között megy el, miért ne menjen el Bécsbe? Ha sürgősen operáltatnia kell magát, miért jöjjön budapesti sebészhez, holott operációjával 3—4 nap rnulva elkésik? Hiába bízik az itteni orvosokban, amikor Bécsbe minden nehézség nélkül el tud jutni. Miért lazítjuk mi magunk ezeket a kötelékeket, holott a magyarság érdekében állana, hogy ezeket a kötelékeket fenntartsuk? Világos ebből, hogy amikor az illető országok kormányzatai amúgy is mind nehéz ségekeft gördítenek az útjuk elé, hogy Budapestre jöjjenek, akkor mi magunk csináljuk azt, hogy ilyen útlevél- és víz umnehézs egekkel és vízumdíjakkal lehetetlenné tesszük, vagy legalább is lényegesen meggátoljuk azt, amit tulajdonképpen minden eszközzel elő kellene mozdítanunk, hogy ezeket a kapcsolatokat, amik hála Istennek még fennállanak, megszilárdítsuk. Azt mondják, hogy policiális szempontok állják ennek útját, azt mondják, hogy az ideíranyuló ezt a forgalmat ellenőrzés alatt kell tartani. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy aki mint kém, vagy mint agitátor akar Magyarországra jutni, azt a vízumkényszer semmitől sem fogja visszatartani, mert azt, aki az egyéb veszélyeket vállalja, egy vízumhamisításnak és rányomatásnak fáradsága nem fogja visszariasztani. Be a határon ott van a határrendőrség, azután a külföldieket ellenőrző hivatalok is itt vannak. Ha azok nem tudják útját állani annak, hogy egy tiszteletbeli konzul Palermóban a vízumot megadja vagy nem adja meg, ez nem fogja a biztonságot Magyarországon megteremteni. (Kánya Kálmán külügyminiszter: Tiszteletbeli konzul engedély nélkül nem adhat vízumot!) Ha a tiszteletbeli konzul nem adhat engedély nélkül, akkor az az effektív konzul mit tud arról, hogy amikor jelentkezik valaki, az a biztonság szempontjából mit jelent? Tudtommal a külföldön egyedül a bécsi követségen vezetnek a gyanús külföldiekről listát/Elképzelhetetlen, hogy a világon minden konzul meg tudja az egyénről állapítani azt, hogy annak milyen szándékai vannak Budapesten. Az azonban bizonyos, hogy amíg ennek semmi effektív hatása nincs, vagy igen kis effektív hatása van, addig azt a négymillió magyar embert, akinek összeköttetései, érzelmi kapcsolatai Budapestre irányulnak, visszatartjuk, meggátoljuk abban, hogy idejöjjenek. A másik, amit hallani szoktunk ellenérv gyanánt, az, hogy pénzügyi szempontok azok, amelyek irányadók. A külügyminiszter úr költségvetésében ezek a konzuli díjak, amelyek a vízumból származnak — úgy mondják —