Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

Az országgyűlés képviselőházának 16 A. ülése 1936 december 1-én, kedden. alkalmakat kell az ügyvédség' számára teremteni és ezt követte volna az ügyvédi rendtartás reformja. Abban az időben gazdasági konjunktúra korszakát élte az ország, abban az időiben az általános világválság következményeként nemcsak az ügyvédi karra nem nehezedett, hanem általánosságban kivétel nélkül az ország összes kereső rétegeire sem nehezedett az a nyomás, amelynek hatása alatt ma az egész magyar dolgozó társadalom él. Abban az időben az akkori igázságügyminiszter úr egy törvénytervezetet készített az okirati -kényszerről. Ezt a tervezetet, mely egyszersmind összefüggött azzal, hogy a jegyzők magánmunkálatai is fokozatosan megszűntek volna, ugyancsak az ügyvédi karnak a budapesti ügyvédi kamara által vezetett, egyenesen felkelésszámiba menő ellenállása buktatta meg. Ugyancsak Zsitvay Tibor akkori igázságügyminiszter úr jött a gazdaságilag megfelelő, erre alkalmas időben, az 1930-as évek előtt egy tervezettel az általános, egységes, kötelező országos ügyvédi díjszabásra vonatkozólag. Ezt is az ügyvédi kar leghevesebb ellenállása és ismét a miniszteri szabályozás elleni felkelése buktatta meg és bírta rá az igázságügyminiszter urat arra, hogy a közokirati kényszerről szóló törvényjavaslatot visszavonja, ezt a kötelező ügyvédi díjszabásra vonatkozó rendeletet és tervezetet pedig levegye a napirendről. Az ügyvédi karnak tehát a múltban, nem is olyan nagyon régen, gazdaságilag sokkal megfelelőbb atmoszférában megvolt a módja és lehetősége arra, hogy a maga számára munkaalkalmak teremtésével, nemkülönben a díjszabásnak addigi rendezetlenségével szemben biztos helyzetet teremtsen. Azért vagyok abban, a helyzetben, hogy ezekre kitérhetek, mert ugyancsak résztvettem ezek tárgyalásában az igazságügyminisztériumba^ tartott ankéteken, országos gyűléseken és mindenütt, tehát nagyon jól tudom, hogy mi történt. Az okirati kényszerrel kapcsolatban az akkori tervezetnek az volt az elgondolása, hogy a jegyzők magánmunkálatait egy csapásra azonnal megszüntetni nem lehet, hanem csak fokozatosan lehet ezt a célt elérni. A javaslatnak tehát az volt ,az elgondolása, hogy azok a jegyzők, akik a törvény életbeléptekor már hivatalban voltak, akiknek tehát a magánmunkálatokhoz szerzett joguk volt, azokra nem terjed ki, ellenben a törvény életbelépésétől kezdve választott összes kör- és községi jegyzők már a magánmunkálat tilalma alá estek volna.- Már most kérdem én az ügyvédi kartól is, sőt elsősorban magától az ügyvédi kartól, hogy ha akkor a leghevesebb opponálással, leghevesebb ellenállással nem akadályozták volna meg^ annak a törvényjavaslatnak törvénnyé válását, amely az okirati kényszert szabályozta volna, hol volnánk ma! Eltekintve attól, hogy az okilrati kényszer elég széles térre terjedt volna ki, mivel nem addig a határig ment el, ameddig az ügyvédi kar akarta: az ügyvédi kar nem fogadta el és vele szemben a leghevesebben harcolt és küzdött. Már pedig, ha akkor az ügyvédi kar elfogadta volna azt, amit a törvényjavaslat nyújtott, hol volnánk mai Azóta közel tíz esztendő telt el, a jegyzői kairnak egy jórésze már az újonnan választott emberekből áll, azóta tehát a jegyzői karnak jórésze ki lenne kapcsolva a jegyzői magánmunkálatokból és ezek a magánmunkálátok az ügyvédi karnak állottak volna rendelkezésére. Es a törvényjavaslatban szabályozott egyéb okirati kényszerre vonatkozó rendelkezések az ügyvédi kar számára ugyancsak nagy munkateret biztosítottak volna. Ami pedig az ügyvédi díjszabást illeti, az az ügyvédmentalitás szerint túlalacsony volt. Ezt meg tudom érteni, mert hiszen akkor még valósággal a gazdasági élet hullámzásának lázas állapotában éltünk, amikor 35—40 pengős volt a búzaár és amikor az ország lakossága, különösen az agrárlakosság, a legjobb anyagi helyzetben volt, az ügyvédségnek is sokkal nagyobb kereseti lehetősége volt, mint amilyet az a miniszteri rendelet biztosított volna, amelyik a kötelező ügyvédi díjszabás tételeit állapította meg. Minthogy tehát ez akkor alacsonyabb volt a konjunktúrában elérhető díjaknál, bevallom, magam sem vontam ki magamat ez alól az általános áramlat alól és magam is a budapesti ügyvédi kar vezetése és irányítása mellett ez ellen foglaltam állást, jóllehet a megelőző tárgyalások során ismételten kifejezésre juttattam aggályomat, hogy veszélyes ez az erős opponálás a javaslatokkal szemben. Az akkori közhangulat hatása alatt nem lehetett kitérni a budapesti ügyvédi kamara határozott, merev, elutasító álláspontja elől. Már pedig, ha cirka nyolc év óta ez a. kötelező ügyvédi díjszabás életbelépett volna, akkor, ha az első egykét esztendőben talán alacsonyaibb is lett volna, mint amit a gazdasági konjunktúrában el lehetett volna érni, az elmúlt hét esztendő alatt az ügyvédi kar részére először is költségei tekintetében biztos és szilárd alapot, másodszor olyan többletbevételt és jövedelmet biztosított volna, amely az ügyvédi kar súlyos anyagi helyzetének romlását legalább is megakadályozni alkalmas lett volna. Hogy ha tehát a múlt e tekintetben arra tanít, hogy nem lehet tisztán és kizárólag a negatio, a megmerevítés álláspontjára helyezkedni, mert hiszen az mindig megbosszulja magát, akkor az egyik főmotívum, amely engem arra bír, hogy ezzel az ügyvédi rendtartást magábanfoglaló javaslattal szemben ne helyezkedjem az elutasítás álláspontjára, az:, hogy végre a mozdulatlanságból induljunk ki. Hogyha a múltban az ügyvédi kar, az anyagi érdekeinek előmozdítását célzó javaslatokkal szemben az elutasítás álláspontjára helyezkedett azért, mert azok kívánságainak nem százszázalékban feleltek meg és azoknak... (Rupert Rezső: Ez tévedés!) Nem tévedés. Résztvettem a tárgyalásokban és legalább is egy vagyok azok közül, akik hivatottnak érzik magukat arra, hogy ezekről az eseményekről, itt a t. Házban képet adjanak. De súlyt helyezek arra is, hogy az ország ügyvédsége előtt is bizonyságot tegyek. (Helyeslés a jobboldalon. — Rupert Rezső: Ez csak a pakkolás volt, de abban sok rosszat akartak beadni!) Ugyanez a szellem nyilatkozott meg akkor is, ami most: a tagadás, az abszolút negáció álláspontja azért, mert nem mindenben, nem százszázalékban felelt meg a kívánságoknak. Azt mondják, dobjuk félre, akadályozzuk meg, te

: gyük lehetetlenné az ügyvédi rendtartás u.i szabályozását is, mint ahogy megakadályoztuk a múltban is az ügyvédség anyagi érdekeit előmozdító törvényjavaslatok és rendeletek életbelépését, úgy most megint merevedjünk meg, ki ne mozduljunk abból a körből, amelyet magunknak megrajzolunk, tehát ne történjék semmiféle előhaladás atekintetben, hogy az ügyvédi kamarák problémái végre a gyakorlati megoldás útjára lépjenek, (vitéz Balogh Gábor: Teljesen igaza van!) Mélyen t. Ház! Igenis haladás van a tör-