Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

Az országgyűlés képviselőházának 164 diplomája éppen olyan, mint a másik ügyvéd diplomája, tehát nem helyes az, hogy mi szabad pályán mozgó emiberek között ilyen különbséget tegyünk. A következőkben az előadó úr indokolásával kívánok foglalkozni. Az előadó úr indokolása is nagyjából körülbelül ugyanaz, mint a miniszter úré és az igazságügyi bizottságé, mégis rá kell mutatnom arra, hogy az előadó úr indokolása és a miniszteri indokolás között bizonyos ellentétek vannak. A miniszter úr ugyanis azt^ mondja, hogy az 1874 : XXXIV. te. keletkezése egybeesett a magyar nemzet gazdasági életének fellendülésével, — tehát nem volt gazdasági krízis, nem az tette szükségessé az 1874 : XXXIV. te. megteremtését — ezzel szemben az előadó úr azt mondja, hogy az 1874 : XXXIV. te. megalkotásának idejében a gazdasági viszonyok hasonlóak voltak a maiakhoz, tehát dekonjunktúra volt, ügyvédnyomor volt, nélkülözés volt, az ügyvédség akkor is szomorú anyag: viszonyok iközött volt. (Uzonyi György: Kevesen voltak!) Nem voltak kevesen akkor sem. (Rupert Rezső: 1848-ban 6000-en voltak és a Bach-korszakban az 1852. évi pátens 2445-re csökkentette számukat!) Kérdem a t. előadó urat: melyik indokolás az igazi (Pinezich István előadó: Mind a kettő!) A miniszter úr szerint gazdasági fellendülés volt és az éreztette hatását az 1874. évi XXXIV. tc.-en, az előadó úr szerint pedig nem úgy volt, mert ugyanolyan gazdasági krízis volt^ akkor is, mint ma. (Pinezich István előadó: Az értelem ugyanaz, mert rögtön következett a gazdasági fellendülés az 1873. évi bukás után!) Az előadó úrnak az ő premisszája után logikusan azt kellett volna következtetnie, hogy ha abban a gazdasági krízisben az 1874:XXXIV. te. megfelelt, akkor megfelel most is, tehát nincs szükség most erre az új törvényjavaslatra. Az előadó úr maga is elismeri, hogy az ügyvédi kar megtartotta a maga intaktságát, a magas erkölcsi alapot. Ezzel szemben a miniszter úr azt mondja, — s itt is ellentét van közötte és az előadó úr között; legalább hallottam volna az előadó úr szájából ennek visszautasítását! — hogy az ügyvédi kamaráknak a fegyelmi bíráskodásra vonatkozó évi jelentése megdöbbenéssel és mély erkölcsi helytelenítéssel számol be a fegyelmi vétségekről. Már most, t. előadó úr, honnan vette a miniszter úr azt a súlyos, azt a lesújtó 'kritikai megállapítást és viszont az előadó úr honnan vette emennek a megállapítását? Ha a publikum figyeli ennek az ügyvédi szervezeti javaslatnak a tárgyalását, vájjon a miniszter úrnak higyjen-e, vagy az előadó úrnak

1

? {Uzonyi György: A miniszter sem mondja azt, hogy az egész kar csúszott le!) Felolvastam, ezt most már nem lehet megcáfolni. (Uzonyi György: A (bizottságban a miniszter úr megmondotta, hogy mire alapította ezt!) Az előadó úr egyébént önmagával is ellentétben van. Elismeri, hogy az ügyvédség, mint olyan, megtartotta a maga intaktságát, az ügyvédi hivatással velejáró magas erkölcsi alapot és mégis helyesli a törvényjavaslatot, mert annak legfőbb célja az előadó úr szavai szerint az ügyvédség tekintélyének, a súlyának emelése. Mi szükség van olyan testület tekintélyének és súlyának az emelésére, amely intaktságát az előadó lír megállapítása szerint is megtartotta? (Pinezich István előadó: Hogy még kevesebb hiba legyen, mint amennyi van! — Ügy van! jobbfelőh) Annak az ügyvédi kar. ülése 1936 december 1-én, kedden. 277 nak, amelynek minden fontos és releváns intézkedése a legfőbb felügyeleti hatóságtól függ, tekintélye nem lehet. Az nem tekintélyes testület, hanem alárendelt testület lesz a mai önkormányzati testülettel szemben. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez a törvény tehát a tekintély emelésére nem alkalmas, hanem csak a tekintély aláásására. (Mojzes János: Vagy jó fiúk lesznek, vagy megszűnik az ügyvédi prafcszis!) Szerény véleményem szerint sem a miniszteri, sem a bizottsági indokolás, sem az előadó úr indokolása nem olyan, amely megnyugtatná az embereket és megnyugtatna különösen bennünket, ' az ügyvédeket, akik a szabadságot, a szabad szólást szeretjük, kívánjuk és követeljük, nemcsak magunknak, hanem, mindenkinek, akik leépítenék a korlátokat és helyreállítanák a gyülekezési, egyesülési és sajtószabadságot. Ezek után már csakugyan fel kell vetnünk a kérdést: akkor miért nekünk kell ezt a javaslatot tárgyalnunk (Mojzes János: Olyan korban született, amelyben nem szeretik a szabadságot, ez a magyarázata!) és miért kell nekünk emellett statisztálnunk! Senki nem kívánja ezt a javaslatot és mégis kénytelenek vagyunk tárgyalni. Égy frappáns választ, egy feljajdulást hozok a miniszter úr tudomására, éppen a saját választókerületéből. A debreceni ügyvédi kamara 29-én tartott közgyűlést. (Mojzes János: Elégtételt kért a miniszter úrtól!) A debreceni ügyvédi kamara — abban a városban történik ez, ahol a miniszter úr képviselő — azt mondja, hogy a miniszter olyan törvényt akar életbeléptetni, amely az ügyvédi karra határozottan bántó és ártó. (Drobni Lajos: Megint egy ügyvédi kamara; már a harmadik: Budapest, Szeged, Debrecen!) Ez a kamara a miniszter úr általam ismertetett indokolásbeli kitételét sértőnek találta és ezért kimondotta határozati javaslatban, hogy e kijelentésért az igazságügyminiszter a- mélyen megsértett ügyvédi karnak elégtételt fog szolgáltatni. (Mojzes János: Sárga-féle párbajokat fog vívni az igazságügyminiszter úr! — Derültség.) Azt mondotta az egyik felszólaló: Az igazságügyminiszter úr folytonosan azt hajtogatja, hogy iszeret bennünket. Hát ne szeressen bennünket, hagyjon bennünket békén. (Uzonyi György: Akkor miért követelnek tőle munkaalkalmat

1

! — Dulin Jenő: Az nem szeretet, hanem kötelesség!) Ezt azért hoztam fel, mert ezek az ügyvédi kamarák — a debreceni ügyvédi kamara is — elég tekintélyesek és éppen az a pikáns benne, hogy a miniszter úr választókerülete ilyen határozottan visszautasító módon fogadta a miniszter úr törvényjavaslatát. Egyáltalában nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha gazdaságilag akartak az ügyvédeken segíteni, akkor ezzel a törvényjavaslattal ezt a célt elérnék, mert egyetlen felszólalásból sem, de a miniszteri, a bizottsági vagy előadói megokolasokból sem tudom kiolvasni azokat a v

! ."tőségeket és módokat, amelyek segítségével az ügyvédség gazdasági helyzetét előmozdíthatjuk. Bátor vagyok ezzel kapcsolatban a belügyminiszter úrnak legutóbbi, az Országos Jegyzői Árvaház Egyesületben tartott beszédére utalnom. A belügyminiszter úr — nagyon helyesen elismeri a községi jegyzők munkájának fontosságát. Eismeri azt is, hogy a községi jegyzők munkája példátlan arányban megnövekedett, mert ennek a munkának szorosan lé-