Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

270 Az országgyűlés képviselőházának 1 nálatomra nem tudok egyetérteni. Abban a tekintetben sem. tudok egyetérteni vele, 'hogy mint érvet felhozta az igazságügyminiszter úr mellett a budapesti ügyvédi kamarának az 1935. évben tett felterjesztését, amely felterjesztésében az ügyvédi kamara az igazságügyminiszter úrnak köszönetet tszavaz. T. képviselőtársam, az 1935. évi felterjesztéskor a budapesti ügyvédi kamara még nem ismerte az előttünk fekvő törvényjavaslatot, (vitéz Balogh Gábor: Hogyne ismerte volna! Arra adta ezt az észrevételt!) 1935-ben nem tudta, nem láthatta,, hogy mit terveznek, hogy hova tendálnak, (vitéz Balogh Gábor: De arra a javaslatra volt ez az észrevétel!) T. képviselőtársamnak most be kell látnia, — ahogy ezt Dulin Jenő képviselőtársam felszólalása alkalmával citálta is — az ügyvédszövetség feljaj dulását. Az összes ügyvédek, az ügyvédi kamarák is valamennyien, mind-mind egyenként és összesen ez ellen a törvényjavaslat ellen foglalnak állást. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Lázár Andor igazságügy miniszter: Tévedés! Ez teljes tévedés! — vitéz Balogh Gábor: Az első ellen voltak! Ez már más!) Elismerem, hogy amiként t. képviselőtársam pártállásánál fogva helyesnek találja, akadnak egypáran, akik helyesnek tartják, de a nagy többség nem tartja helyesnek. (Ügy ixinl Ügy van! a baloldalon.) Meg fog engedni, t. képviselőtársam, hogy felszólalására nem fogóik most így elöljáróban részletesen reflektálni, mert hiszen felszólalásom! fonalán iamúgy is ríá fogok térni minden egyes kitételére, minden egyes megállapítására. T. Ház! Engem, mint ügyvédet és mint törvényhozót is az^ az elgondolás vezet, hogy az egyedül boldogító és lehetséges kormányzás az önkormányzat. És, sajnos, azt látom, hogy a háború alatt talán szükségesnek látszott korlátok nemhogy lebontatnának, hanem folytonosan szaporíttatnak. Az állam megnyilatkozásának minden egyes területét lassankint nem az önkormányzat szelleme lengi át, hanem igenis, az önkormányzat béklyóba verése. Ez a javaslat sem egyéb", 'mint az önkormányzat korlátozása. Amikor a végrehajtó hatalomnak, tehát az igazságügyminiszternek beleszólást engednek egy autonóm testület ügyeibe, az semmiesetre sem jelenti az önkormányzat öregbítését, az anatómia kiépítését, hanem igenis, jelenti az autonómia csorbítását. Amikor ezt a törvényjavaslatot kezembe vettem, azt mondottam: ügyvéd vagyok, tehát, mint aki az ítéletnek >a rendelkező részét is olvastam, csak akkor nyughatom meg, ha az ítélet rendelkező részével az indokolás is kvadrál. Mit kell látnom? (Farkas István: Nem kvadrál!) Egyáltalában nem kvadrál a törvényjavaslatnak a rendelkezése az indokolással. Ha az ember a törvényjavaslatot nem olvassa, hanem csak az indokolást, (Dulin Jenő: Nem érti ínég!) akkor azt kell mondnia, hogy itt tulajdonképpen nem is történik sérelem. De ha a törvényjavaslatot egybeveti laz indokolással, akkor rögtön meg kell állapítania, hogy az ügyvédi önkormányzatnak a flagráns megsértését óhajtják itt törvénybe iktatni. Hogy ezt az állításomat bebizonyítsam, nem frázisokat fogok mondani, hanem magának a miniszternek az indokolását, valamint az igazságügyi ibizottság indokolását, nemkülönben az előadó képviselőtársunk indo6 4. ülése 1936 december 1-én, kedden. kolását fogom a t. Ház ©lőtt ebből a célból pertraktálni. (Mojzes János: Nem azért csinálták a 43. §-t, hogy ne alkalmazzák.) A miniszter úr indokolásában, azzal kezdi, hogy az eddigi ügyvédi rendtartás, vagyis az 1874:XXXIV. te. olyan időben készült, amikor az igazságügynek egyéb szervezeteit is kodifikálták, 'természetes tehát, hogy az egyik törvény a másikra hat. Ez igaz, ezt tagadni nem lehet, de ez még nem argumentum arra, hogy az 1874-es törvényt, ha az egyébként az idők viharát kiállotta, megváltoztassák. (Dulin Jenő: Egészen jó törvény volt!) Ebből a szempontból tehát nem látok semmi indokot fennforogni, pedig ezt indoknak szánták. Az indokolásnak következő részében, amelyet a Il-es megjelölés alatt ad az igazságügyminiszter, azt mondja: az eredeti ügyvédi rendtartás megalkotása idejében gazdasági életünk erős lendületet vett és ennek a lendületnek hatása is érződik ezen a törvényjavaslaton. Természetes, hogy érződik, hiszen a törvényjavaslat az életből, az életnek készült, ez azoruban imég mindig nem indok arra, hogy előjöjjek ezzel az újabb ügyvédi rendtartással. III-as megjelölés alatt a miniszter úr egyszerűen utal az I—II. alatt mondottakra és kategorikusan megállapítja, hogy miután már az indokolásnak I—

II. része szerint úgyis szükség van erre a törvényjavaslatra, meg kell azt csinálni, de különösen meg kell csinálni akkor, ha hozzávesszük azt a megrázkódtatásszerű átalakulást, amelyen az ország átment. Ennek kiegészítéséül felhozza azt, hogy az ügyvédek száma 1875-től a mai napig túlságosan megszaporodott. Az igazságügyminiszter úr indokolásának ebben a megállapításában már találok valami kézzelfogható argumentumot. Engedje meg azonban a miniszter úr, e két szám szembeállítása nem egészen helyes. Szerintem helytelen és 'megtévesztő ez, amikor egyrészről az 1875-Ös időket, másrészről pedig a mai időket hozom fel. Ez 'a két idő nem állítható így egymás mellé. Ha statisztikával akarok dolgozni, akkor ugyanarra az időre, ugyanazokra a viszonyokra vonatkozó számokat és körülményeket kell felhoznom. De nem ezt teszi a miniszter úr, hanem két különböző időt állít szemibe és megállapítja, hogy a különbség is indok arra, hogy új javaslatot kell hozni. Ezzel az argumentumával szemben felhozom, hogy 1875 óta számtalan olyan területre terjesztetett ki az ügyvédi működés, amely mind szükségessé tette az ügyvédek szaporulatát. Hogy egyébre ne mutassak rá: a rendes hírói eljárás során is, a jogélet olyan nagyot fejlődött, hogy ott több ügyvédre van szükség. A közigazgatás számos ágában, a szorosan vett közigazgatásiban, valamint a pénzügyi ágában is olyan ágas-bogas, hogy ott bizony a laikus embereknek ügyvédre van szükségük. A Társadalombiztosító Intézet, az azzal kapcsolatos bíráskodás, az országos földbirtokrendező bíróság is mind azóta született meg. Ezek mind olyan új intézmények, amelyekről 1875-ben nem is tudhattak, indokoltnak látszik tehát az, hogy az, aki magában hivatást érzett arra, hogy szabad pályára menjen, tényleg oda is menjen mert kenyérkeresetet látott benne. De ha már statisztikát állít fel az igen t. miniszter úr, akkor nemcsak ezt az időelőtti distanciát perhorreszkálom, hanem azt is, hogy miért nem. állít ide olyan statisztikát, amelyből a t. Ház megtudná, hogy ez az ügyvédi szaporulat nem kizárólag a magyar egyetemek produktuma, vagyis olyan ifjaknak az ügy-