Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

264 Az országgyűlés képviselőházának 16 b. ülése 1936 december 1-én, kedden. tája rendjén elhangzott értékes felszólalásoknak csaknem mindegyike foglalkozott — legalább is érintette — az úgynevezett ügyvédellenes hangulat kérdését. Habár tudom, hogy nem hálás téma ezzel a kérdéssel foglalkozni, mégis szembe akarok nézni ezzel a — szerény nézetem szerint — beteges jelenséggel. Azt hiszem, a közérdeknek is szolgálatot teszünk akkor, ha szeme közé nézünk ennek a kérdésnek és megállapítjuk, hogy mely forrásból táplálkozik ez az ügyvédellenes hangulat, ez az antipáti a, mennyiben indokolt és mennyiben nem indokolt és melyek azok az orvosszerek, melyek azok az eszközök, amelyeknek igénybevételével társad almunknak ezen a beteges jelenségén segíteni lehet. Ha tárgyilagosan nézzük a kérdést, kétségtelenül megállapítható, hogy ennek a hangulatnak a forrása elsősorban a foglalkozás, a hivatás természetéből folyik, mert nines még egy olyan kenyérkereset, foglalkozás, hivatás, amely az érdekeknek olyan kereszttűzébe állítaná az azt folytatót, mint éppen az ügyvédi hivatás. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Méltóztassanak elgondolni azt, hogy ha összehasonlítjuk ezt a foglalkozási ágat, ezt a hivatást más szabad foglalkozásokkal, az orvosi, a mérnöki, az építészi és egyéb szabadfoglalkozásúak hivatásával, milyen óriási különbséget fogunk találni. Az ügyvéd harcosa az érdeknek, amelynek szolgálatára vállalkozott és ebben a harcban, ebben a küzdelemben kemény csapásokat kell mérnie az ellenfélre ós viszont kemény csapásokat kell elszenvednie. Nézzük például az orvosi hivatást. Az orvos is éppen olyan szabadpályán mozog, mint az ügyvéd. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. vitéz Balogh Gábor: De milyen óriási differencia, amikor látjuk,, hogy az orvos küzd a (betegséggel, küzd a halállal és ebiben a küzdelmében, ebben a tevékenységében a betegnek, a hozzátartozóknak és a társadalomnak a szimpátiája kíséri. Ezzel szemben nézzük meg az ügyvéd hivatását. Az ügyvéd hivatása mindennapi kenyérkereseti foglalkozása .a küzdelem, harc egy ellentétes érdekkel szemben. Már most, hogy ha ennék a küzdelemnek eredménye az, hogy az ügyvéd (becsületes, tisztességes eszközökkel megvédte azt az érdeket, amelynek szolgálatára vállalkozott, akkor ebben a jobbik esetben m van egy ellenérdekű fél, van egy ellenfél,, aki a szubjektív szempontoktól nem tudván magát megtisztítani, nem képes objektíven megítélni az ellenfél ügyvédjének ténykedését és ennek az a következménye, "hogy a legnagyobb ellenszenvvel,, a legnagyobb antipátiával, sőt igen gyakran ellenséges érzülettel kíséri az ellenfél ügyvédjének ténykedését, aki semmi^ egyebet nem tett, csak kötelességét, hivatását, becsülettel és tisztességgel 'betöltötte. Ha más összehasonlításokat teszünk, akkor i© erre az eredményre jutunk. Van tehát itt egy foglalkozási ág, amelynek a .szervezeti szabályaival foglalkozik az előttünk fekvő törvényjavasat, amely hivatásnak az az esszenciája, hogy küzdjön, harcoljon és ennek a küzdelemnek az ódiumát is vállalja. Sajnos, a dolog természetéből, a hivatás természetéből adódó ódiumon és hátrányos helyzeten változtatni nem tudunk, de hogy ha tudnánk is változtatni, ez nem vezetne célra, mert az ügyvédet kivennők a küzdelemnek és harcnak terrénumából, s ha kivennőkebből a légkörből, akkor ennek a hivatásnak, ennek a foglalkozásnak a lényegét tagadnók meg. Ezzel tehát tisztában kell lennünk. Objektív megítélés szerint elsősorban ebből a forrásból táplálkoznak azok az ügyvédellenes hangok és jelenségek, amelyéket társadalmunkban, sajnos, léptennyomon megfigyelhetünk. És itt mindjárt hozzá kell tennem azt is, 'hogy nem vagyok hajlandó osztozni azoknak a nézetében, akik azt mondják, hogy nincs ügyvédellenes tendencia, mert elhangzott itt az a nézet is, — ezért vagyok bátor reflektálni rá, —- hogy ne kövessünk struccpolitikát, hanem nyíltan nézzünk a szeme közé ennek a bajnak, állapítsuk meg azt, hogy nemcsak a magánéletben, hanem, sajnos, a közélet fórumain is elhangzanak olyan nyilatkozatok és elhangzanak nyilatkozatok olyan szájakhói is, amely szájakhói a hang messzire elhangzik, amely nyilatkozatok alkalmasak arra, hogy a becsületes, tisztességes ügyvédi kar iránti bizalmat aláássák. Ez egy beteges jelensége társadalmunknak, ezzel nekünk le kell számolnunk ós meg kell találnunk azokat az utakat és módokat, amelyek alkalmasa karra, hogy ezen segítsünk. A másik ok és a másik forrás, ahonnan az ügyvédek elleni animozitás táplálkozik, az én szerény megítélésem szerint az, hogy nálunk az úgynevezett ügyvédi díjak megállapításának rendszere nem megfelelő. Nem is lehet ezt rendszernek, hanem inkább rendszertelenségnek nevezni, mert hiszen hogyan állunk ezzel a kérdéssel? A jelenlegi jogállapot az, hogy vannak járásbírósági és vannak törvényszéki díjszabások, amely járásbírósági és törvényszéki díjszabások tételeinek és szabályainak megállapításánál az egyes érdekelt ügyvédi kamarák résztvettek. Ez tehát eddig rendben volna. Jön azonban a felsőbíróság, jön a királyi tábla és a királyi kúria és azt mondja, hogy díjszabás, amelyet a bíróságok állapítottak meg az ügyfelekre és az ügyvédekre nézve kötelező erővel, a felsőbíróságot nem köti, sőt nem köti az ügyfeleket sem. Mi ennek a folyománya? Az, hogy az ügyvédnek akkor, amikor megszolgált, becsülettel kiérdemelt munkájának ellenértékét kívánja, nincs egy stabil bázis a talpa alatt, ingoványos, posványos alapra kell építenie, egy olyan alapra, amely esetleg megáll az elsőbíróságok előtti harcban, nem áll meg azonban a felsőbíróságok előtt. Ne legyünk tévedésben. Én most nem a ma teriális konzekvenciákra akarok kilyukadni, én inkább morális, erkölcsi szempontból akarom nézni ezeket a rendszertelenségeket, visszásságokat s rá akarok mutatni, hogy ezekből a forrásokból táplálkozik az ügyvédellenes hangulat. A költségmegállapítások, a díjak megállapításának ez a rendszertelensége annál veszedelmesebb, mert perjogunknak is van e^

T intézkedése, amely azt mondja, hogy az ügyvédnek az ő munkadíjait összegszerűleg felszámítva kell érvényesítenie. Már most mi következik ebből? Az, hogy az ügyvéd annak a díjszabásnak alap ján, amely az ő székhelyére nézve érvényes, állítja össze az Ő munkadíj-jegyzékét és a bírósághoz benyújtja. A bíróságnál, mondjuk az alsóbb fokokon, az a díjszabás még megáll, de a felsőfokon leszállítják és akkor az a naiv ügyfél, aki nem ismeri ennek a költségmegállapí-. tásnak rendszertelenségeit, azt mondja, hogy íme, itt van, a bíróság 50%-kai kevesebbet állapított meg az ügyvéd munkájának értéke gyanánt, mint amennyit az követel. Ennek kö-