Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

Az országgyűlés képviselőházának 16 vetkeztében levonja a konzekvenciákat, hogy ez az ügyvéd ismét meg akart engem csalni. Valahogy ez az élet tapasztalata, amit én mondok és ezért üdvözlöm e javaslatnak azt a kezdeményezését, hogy a kötelező díjszabások rendszerével akarja ezt a kérdést megoldani, mert így lesz az ügvvéd számára valami, ami irányítja honoráriumának összegszerűségét, hogy ne legyen kénvtelen ingoványos és posványos talajra építeni azt a munkáját, melyet a honorárium behajtásáért folyamatba tett. (Mikecz Ödön, mint új képviselő, a terembe lép. — Elénk éljenzés és taps a jobboldalon.) T. Képviselőház! Ez a körülmény, amelyre rámutattam, az ügyvédellenes hangulatnak egy olyan forrása, amely már nem az ügyvédi hivatás természetéből folyik, hanem egyszerűen a honorárium kérdésének rendezetlenségéből ered és amelyen lehet és kell is segíteni. Azt hiszem, ez a törvényjavaslat megtalálta az irányelvet, amelynek követése ennek a hajnak leküzdésére alkalmas lesz. Nem akarok most belemenni a kérdés részleteinek vitatásába, hiszen kétségtelen dolog, hogy általánosságban kimondani azt az elvet, hogy az egész országra nézve egy kötelező díjszabást kell megállapítani, talán nem fedi a gyakorlati élet igényeit és méltánytalanságokra, igazságtalanságokra vezethet. Az azonban kétségtelen, hogy egy olyan díjszabást megállapítani, amely nemcsak az ügyvédre, hanem a félre és a felsőbíróságokra is kötelező, feltétlenül szükséges, mert különben nem tudjuk betömni az ügyvédek elleni bizalmatlanságnak és ellenszenvnek ezt ia forrását. Felmenüit az la gondolat is, hogy nem jó országos vonatkozásban rendezni ezt a kérdést, hiszen a főváros és a vidék között a lakbér, tovább elsőrendű életszükségleti cikkek nívója szempontjából nagy különbség van. Ez kétségtelen életigazság és ehhez az életigazsághoz kell alkalmazkodni akkor, amikor ^ megállapítjuk az úgynevezett kötelező díjszabást.^ Arról is lehet szó, hogy a díjszabások mértékének meghatározásánál meghallgassák az illetékes törvényszékek és járásbíróságok elnökeit és az .ügyvédi kamarákat és ilyen módon rendeződjék a kérdés az, élet igényeinek megfelelően. Az az elv azonban, amelyet a törvényjavaslat kimond, tudniillik a kötelező díjszabás rendszerének elve, kétségtelenül segítségére jön az ügyvédségnek. A harmadik forrás, amelyből az ügyvédek elleni ellenséges érzület fakadj nézetem szerint az a példátlan katasztrofális gazdasági válság, amelyben az egész magyar ügyvédség vergődik. Ennek a gazdasági válságnak oka eltekintve minden bajunk ősforrásától, Trianontól, szerintem részben az 1931ben reánk szakadt gazdasági válság következményeiben keresendő, részben pedig abban az ügyvédi túlz.súfoltságban, amely különösen itt Magyarországon egyenesen megdöbbentő képet mutat. A napokban mondotta egyik képviselőtársunk itt a Háziban, hogy Budapesten olyan nagyimérvű a túlzsúfoltság, hogy minden 310-ik lakos, illetőleg minden 75-ik felnőtt férfi ügyvéd. Nem vonom kétségbe ennek a statisztikának helyességét, mert ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor is azt látjuk, hogy Magyarországon ezen a téren egészségtelen túltermeléssel állunk szemben. Mielőtt rátérnék annak a kérdésnek vizsgálatára, hogy vájjon ennek az egészségtelen zsúfoltságnak megszüntetésére milyen eszközök h. ülése 1936 december 1-én, kedden. 265 és alkalmak volnának célravezetőek, méltóztassék megengedni, hogy az, ügyvédellenes hangulattal^ kapcsolatban visszatérjek annak konstatalasara, hogy az a vád, amit itt az igazságügyi kormányzat és az igazságügyminiszter úr ellen emeltek, hogy az ő magatartása, az ő eddigi működése és ez a javaslat ügyvédellenes tendenciákat szolgál, az objektív vizsgálat szerint nem fedi a valóságot. En azt hiszem, t. képviselőtársaim, hogy ha tárgyilagosan nézzük a kérdést, akkor ebben egy véleményre juthatunk. En nem tulajdonítok az én szavamnak nagyobb súlyt, ebben a kérdés-ben, azonban hivatkozóin az ügyvédi kamarák közül a legnagyobb ügyvédi kamarának, a Budapesti Ügyvédi Kamarának egy felterjesztésére,, amelyet az alaptervezettel kapcsolatiban 1935-ben intézett az igazságügyminiszter úrhoz és ebhen a felterjesztéséiben az ügyvédi díjakkal kapcsolatban többek között a következő passzus foglaltatik (olvassa): »Nagyméltóságodnak a kar iránt érzett megbecsülése és szeretete nyilvánul meg azokban az intézkedésekben, amelyek az ügyvédi díjak fokozottabb biztosítását és a megtartási jog gyakorlásának szélesebbkörű megvalósítását célozzák. E fejezet intézkedései általában nagy haladást jelentenek az ügyvédi munka ellenértékének 'biztosítása szempontjából, miért is hálás köszönetünket kell Nagyméltóságoddal szemben kifejeznünk.« T. Képviselőház! Egyik^oldalon áll a Budapesti Ügyvédi Kamara választmányának ez a nyilatkozata, amely megállapítja, hogy az igazságügyminiszter úr megbecsüléssel ós szeretettel viseltetik az ügyvédi munka iránt, a másik oldalon áll az a vád, hogy ez a törvényjavaslat és az igazságügyminiszter úrnak eddigi ^munkássága ügyvédellenes tendenciát szolgál. En azt hiszem, hogy ezek után nem kell tovább foglalkoznom ezzel a kérdéssel, mert egy olyan tekintélyre hivatkoztam, amelynek felterjesztése kizárja azt, hogy az igazságügyi kormányzatban ügyvédellenes tendencia él. Igaz, hogy a javaslat alapelveinek és alapgondolatainak lefektetésénél az igazságügyminiszter úr azt vette alapul, amit alapul vett az 1874-es törvényhozás is, azokra az alapgondolatokra és vezérlő szempontokra építette fel a javaslatot, ezt azonban kifogásolni nem lehet. Mi ugyanis nem érdekképviselet vagyunk, mi elsősorban itt a köznek érdekeit, az egyetemes nemzeti érdeket kell, hogy szem előtt tartsuk, ennek keretén belül pedig a jogkereső közönség és az ügyvédi társadalom érdekeit. Az is nyilvánvaló, hogy ha ezek közül az érdekek közül valamelyik az egyetemes közérdekkel összeütközik, az egyetemes közérdeknek kell érvényesülnie. Amennyiben tehát ez volna az ügyvédellenes tendencia vádjának bizonyítéka, annyiban ugyanezt megtaláljuk az 1874-es törvényben ds, mert az is ezekre a vezető szempontokra építtetett fel. Ezekután méltóztassék megengedni, hogy áttérjek annak a kérdésnek vizsgálatára, vájjon azon a nyomorúságos és egyenesen katasztrofális gazdasági helyzeten, amelyben a magyar ügyvédségnek többsége vergődik, milyen eszközökkel és milyen módokkal lehetne segíteni. (Dulin Jenő: A kereseti alkalmak szaporításával.) Rá fogok térni, t. képviselőtársam, és ebben a kérdésben teljesen egyetértek úgy a t. képviselőtársammal, mint azokkal, akik sürgették a mai nyomorúságos viszonyok mellett is az olyan intézkedések meg40*