Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-163

240 Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1936 november 20-án, pénteken. azonban az, hogy nálunk, de facto, a gyakorlatban az első érvényesül. Minden egyes törvényhozási intézkedésünkön, a jogrend visszaállítása, tehát 1920. óta vörös fonalként húzódig végig az a gondolat, amely a centralista központi 'kormányzat megerősítését akarja "kifejleszteni és ennek hatalmi súlyát akarja a nemzeti társadalom működésével szemben biztosítani. A harmadik szempont, amelyet a történelmi adottság megítélésénél kiemelendőnek tartok, az, t. Ház, hogy az emberiség életszemlélete kétségtelenül átalakulóban van. Azok az elvek, azok az irányok, amelyek meghatározták az emberiség fejlődésének elmúlt korszakát, kétségtelenül túlélteik önmagukat és a mai körülmények között, a világháború befejezésével kezdődő korban új utakon kell keresnie boldogulását az emberiségnek. A helyzet ma körülbelül az, amit tapasztalhatott talán minden mozilátogató, ami akkor áll elő, amikor a képet javában vetítik és a gép hirtelen elromlik, úgy áll meg, hogy a kép egyik fele már kiment a látómezőből, az új kép másik fele pedig már bejött. Tulajdonképpen abban a pillanatban vagyunk fixírozva mi is, amikor a múlt még csak félmúlt és a jövő még nem vált jelenné, amikor tulajdonképpen kialakulatlan gondolatok káoszában élünk és nem tudjuk magunk sem, hogy ez az új út, amely kétségtelenül kell, hogy elkövetkezzék, milyen lesz, merre vezet és mely törvények fogják annak irányát megszabni. Átmeneti állapotban van tehát az egész politikai közvélemény., Átmeneti állapotban pedig nemzedékekre kiható és a jogéletet elsősorban befolyásoló törvényeket hozni szerintem nem lehet. A negyedik szempont, amit itt nem hallgathatók el, s ami miatt szintén alkalmatlannak tartom az időt ennek a törvénynek megalkotására, ifjúságunk példátlanul rossz helyzete. A kultúrfölénynek elnevezett művelődési politika, amely a tuberkulózissal megfertőzött földes falusi lakások mellé négy egyetemet épített és amely ontotta az egyetemet végzett ifjak százait és ezreit, megteremtette azt a helyzetet, hogy elhelyezetlen diplomások tömegei vannak az élet kapuján kívül. Hiába zörgetnek, nem tudnak oda bebocsátást kapni. Ez a legtragikusabb pontja ennek a javaslatnak és az az álláspontom, amelyet itt elfoglalni bátor leszek, nem fog tetszéssel találkozni ellenzéki képviselőtársaim egy^ részénél, mégis kénytelen vagyok meggyőződésem szerint ezt az álláspontot vallani: ha már hozzányúlunk ehhez a kérdéshez az ügyvédség kérdésével kapcsolatban, akkor nem tudunk mást csinálni, mint az előtt az ifjúság előtt, amely előtt már úgyis annyi kapu van bezárva, még &gy kaput kell bezárnunk. Kétségtelen, ha ez a kérdés egyáltalában tapétára kerül, ha ezzel a kérdéssel ma egyáltalában foglalkozunk, akkor csak elutasító álláspontra helyezkedhetünk, — hogy miért, azt majd a későbbiek során leszek bátor kifejteni. — Most azután nagy kérdés az, hogy az amúgy is elkeseredett ifjúsággal szemben, amely nem tud sehol sem elhelyezkedni, amely megéri életének harmincadik évét anélkül, hogy minimális kereseti lehetőségei meglennének, anélkül, hogy családalapításra csak gondolhatna is, helyes-e a reménységnek még^ egy kapuját bezárni, még egy tilalomfát állítani elébe és azt mondani: ez az út, amelyet eddig nyitva láttál magad előtt, ezután szintén zárva lesz. (Dulín Jenő: Legalább a reményt hagyjuk meg számukra!) Szerintem ez nemhelyes és ezért sem alkalmas ez az időpont ennek a javaslatnak a tárgyalására. T. Ház! Ez volna az érem egyik oldala. Ha azonban ezzel szemben azt látom, (hogy 6700 ügyvéd van Magyarországon és a magyar jogélet volumenje nem képes annyi értéket produkálni, hogy 6700 ügyvéd ebből emberi módon megélhessen és ha azt látom, hogy a központi járásbíróság aulájában napról-napra — mint künn az alföldi köpködőkön, a munkapiacokon a munkások — állnak az ügyvédek és várnak arra, hogy 1 pengő 50 filléres, vagy 2 pengős napszámbérért a gazdagok asztaláról lehulló morzsákat megkapják vacak "helyettesítések formájában, (Surgóth Gyula: Elég szomorú dolog!) amellyel valahogyan életüket tengethetik, vagy ha azt látom, hogy életük egyetlen bázisa az, hogy ebéd után egy társaskörbe vagy a kávéházba beülve egy feketére, abban reménykednek, hogy partnerüknek kevesebb szerencséje lesz a kártyában, mint nekik és így megkeresik a vacsoráravalót, vagy ha azt látóm, amint azt a tapaszalatból tudom, hogy 'abban a városban, ahol ién praxisomat folytatom, ezelőtt másfél évvel megtelepedett egy egészen jól képzett ügyvéd, aki becsületszavával megerősített előadása szerint másfél év alatt tisztán ÍO'Ö pengőt sem keresett meg, akkor mégis azt kell mondanom, hogy — amint az előbb mondottam — a történelmi pillanat meg nem felelő volta ellenére hozzá kell nyúlni ehhez a kérdéshez, mert vannak kényszerszempontok, amelyeknek hatása alól kivonni nem lehet magunkat, amelyek erőseb

: bek, mint a jogi meggyőződés és a politikai állásfoglalás, és amelyek arra kényszerítenek bennünket, hogy akárhányszor alkalmatlan időben életbevágóan fontos lépéseket tegyünk azért, mert a szükség nagy úr, a szükség mindennél nagyobb úr és 'arra kényszerít bennünket, hogy kérdésekkel foglalkozzunk, amelyekhez való hozzányúlástól pedig borsódzott a hátunk. A kérdéssel tehát foglalkozni kell alkalmatlan időben is, mégis meg kell valahogy oldani a kérdést. Természetes dolog, hogy ennek következtében ez a javaslat még relatíve sem lehet tökéletes, mert hiszen—amint elmondottam — az idő alkalmatlan reá és amint ^ mondottam, habent sua tfata leges, ez a. törvényjavaslat a maga születésének körülményeit életének egész tartama alatt viselni lesz kénytelen. Foglalkozni kell tehát ezzel a kérdéssel, foglalkozni kell, mert a szegénység tisztes valami, lehet itt büszkén utalni arra, ahogy Kúpért képviselőtársam tette, hogy Kossuth Lajos kiállt bírái elé és büszkén mondotta, hogy ő szegény ember, lehet arra hivatkozni, hogy Edvi-Illés Károly élete fogytáig kopott kabátban járt és mégis tisztességes ember volt; ez igaz, szegénység és tisztesség nemcsak összefér egymásai, sőt majdnem mindig kapcsolatban is van egymással, ellenben a nyomor lealjasít és a magyar ügyvédség nagy része ma nem szegény, hanem nyomorog. Disztingválnunk kell tehát e két fogalom között. Ha csak szegény ügyvédek volnának, akkor azt mondanám erre a javaslatra: el vele, nem kell; de nyomorgó ügyvédek vannak és a nyomor rossz tanácsadó, különösen egy olyan koponyának, amely ki van képezve a jogi fortélyokra. Annak az embernek, akinek családja részére nincs meg a legszükségesebbje, aki azt látja, hogy gyermekét nem tudja kenyérrel ellátni, aki otthon házastársának kif akadásait és