Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-162

ügyekért ügyvédi honoráriumot nem fogadnak el. Azt hiszem, valamennyi képviselőtársamnak ez az álláspontja. A törvényjavaslatot azért tartom az ügyvédi kar érdekében állónak, mert hiszen^ az ügyvédi autonómia elvére van felépítve. Nem tudom, miért sérelmezi Rupert képviselőtársam azt, hogy a törvényjavaslat megvalósítja a helyi bizottságot és az ügyvédi kamarák országos bizottságát. Talán azért, mert ezek az intézmények bizonyos költséget jelentenek? Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ezek az autonómiának sokkal erősebb kifejlesztését, megerősítését jelentik, mint ahogyan a mai ügyvédi rendtartásban van. (vitéz Árvátfalvi Nagy István: Ugyanez áll a csúesszei'vezetre is!) Hasonlóképpen nem tudom osztani azt a talán nem egészen nyíltan, de úgy kéz alatt elhangzott kifogást sem, mintha a javaslatnak bizonyos felekezeti célja vagy jellege volna. Rupert képviselőtársam itt ellentétbe kerül saját (előadásával, mert hiszen különvéleményének harmadik oldalán, amikor az ifjúságot óhajtja védelmébe venni és az ifjúság érdekeinek megvédése címén küzd a javaslat ellen, akkor azt mondja, hogy a javaslat tulajdonképpen a keresztény ifjúság 80—90 százalékának visszaszorítását jelenti. Ha igaz az, hogy a javaslat visszaszorítást jelent — noha nem jelent visszaszorítást — és lia igaz az, hogy a keresztény magyar ifjúság visszaszorítását jelenti, akkor nem látom azt a felekezeti célját és jellegét, amelyre Rupert képviselőtársam részéről utalás történt. Ugyancsak nem tudom kifogásolni, sőt képviselőtársammal ellentétben helyeslem a javaslat 43. §-ának azt az intézkedését, amely az igazságügyminiszternek határozatmegsemmisítő hatáskörébe utalja a kamarák olyan határozatait, amelyek az ország nemzeti jellegével esetleg nincsenek összhangban. Tisztában vagyok azzal, hogy az ügyvédi kar nemzetellenes tendenciákkal nem gyanúsítható meg. Azt hiszem, nincs is senki, aki ilyennel gyanúsítaná meg. (Mojzes János: Hát akkor minek ez a rendelkezés?) Ha arra az álláspontra helyezkedünk, amelyre igen t. képviselőtársam, akkor könnyen odajutunk, mint amit nekem mondottak 1918-ban, amikor a forradalom kitörése idején megszállott területen voltam még mint főispán és nem tudtam viszszajönni. Az ottani urak egyike azt mondotta akkor nekem, hogy Szerbiában nincs szükség törvénykönyvre, mert ott senki sem követ cl olyat, ami a törvénykönyvbe beleütközik. (Mojzes János: Csak az a baj, hogy a pártérdeket összetévesztik a nemzeti érdekkel!) Bocsánatot kérek, amennyire helytelen ez a felfogás, éppen olyan helytelen az is, amely azt mondja, hogy ne tegyünk olyan intézkedést, mint amilyent a törvényjavaslat tesz. A mai világban, amikor akármerre tekintünk, mindenütt forrongást, tüzet, tűzvészt látunk és amikor fokozott mértékben akarjuk megvédeni — azt hiszem, valamennyien, a közbeszóló t. képviselőtársammal együtt — a magyarnemzet érdekeit, egy ilyen szakasszal szemben, amely a mi nemzeti felfogásunknak ad kifejezést, egy ilyen kifogást, őszintén megvallva, nem tudok megérteni. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Ami a numerus clausus kérdését illeti, amely szintén sok vita tárgya, a magam részéről nem tudom osztani azokat az aggályokat, amelyek a numerus elausussal szemben felmerültek, mert hiszen a legkevésbbé sem látom benne a szabad ügyvédi pálya valainelv megszorítását. A numerus clausus nem jelenti azt, hogy az ügyvéd ne tehesse meg kötelességét, hogy az ügyvéd ne állhasson ki teljes mellel ügyfele védelmében és ne vehesse igénybe az_ összes törvényes eszközöket, amelyek részére biztosítva vannak. A numerus * clausus megvalósításáért már évtizedek óta folyik a küzdelem, és ha a mi elődeink már 30 esztendővel megvalósították volna, akkor nem hallanók ma azt a sok ügyvédi panaszt és az ügyvédi nyomorról szóló sok hírt, amely — sajnos — minden komoly magyar ember szívét keserűséggel kell, hogy eltöltse. Mert higyjék el, bármikép is gondolkodunk az ügyvédi kar hivatásáról és jelentőségéről, amikor az újságokban tömegesen olvassuk az ügyvédi kar egyes tagjainak öngyilkosságát, tönkremenetelét, nyomorba jutását, ezeknek mint a magyar nemzeti társadalom képzett tagjainak elvesztése mindenesetre igen súlyos veszteség a magyar értékek szempontjából. Egyébként az a mód, ahogyan a javaslat a numerus clausus kérdését megoldja, az én véleményem és nézetem szerint nagyon okszerű és megfelelő- Azt az álláspontot, hogy a numerus clausus kérdését megoldja az élet, mint _ ahogyan Rupert t. képviselőtársam mondja az ő különvéleményében, a magam részéről egyáltalában nem tudom elfogadni, mert hiszen ha az élet megoldotta volna ezeket a problémákat, akkor ezek ma nem volnának problémák. Hiszen az ügyvédi kar túlzsúfoltsága nem mai keletű, hanem évtizedes baja a társadalom ezen osztályának, tehát évtizedek óta küzdenek a numerus clausus mellett és a numerus clausus ellen. Ha az élet ezt a kérdést meg tudná oldani, akkor a numerus clausus mellett küzdők már rég letették volna a fegyvert, de minthogy ez nem történt meg, ez a cáfolata annak a beállításnak, amelyet igen t. képviselőtársam mondott. Magam részéről nagyon helyeslem azt a megoldást, amelyet az igazságügyminiszter úr ebben a javaslatban megvalósított, inert a numerus clausus kérdésének a megoldását magára az ügyvédi karra bízta. Abban az időben és ott, amikor és ahol szükséges, következik be ez a megszorítás és tart addig, amíg a gazdasági viszonyok, az ügyvédi kar megélhetése szükségessé teszi. Ez tehát egy teljesen rugalmas megoldás az autonómia körében. (Ügy van! jobbfelöl.) Ha tehát mi rákényszerültünk arra, hogy a numerus clausus kérdésével komolyan foglalkozzunk, akkor egy olyan megoldást tudok a legjobban helyeselni, amely ezt a kérdést az ügyvédi kar,, az ügyvédi autonómia keretébe helyezi és az ügyvédi kar legjobb belátásától teszi függővé a kérdés mikénti kezelését. (Farkas István: Hova tesszük azokat, akiket kiszorítanak?) Néhány szóval óhajtanék foglalkozni még a törvénynek azzal a rendelkezésével is, amely az ügyvédi összeférhetlcnség eseteit tárgyalja. Az ügyvédi összeférhetlenség lényegileg az ügyvédi függetlenség gondolatával azonos és azt jelenti, hogy az ügyvéd az igazságosnak vélt ügyet minden oldalról vagy felülről jövő befolyástól mentesen a legjobb lelkiismerete szerint, ha kell, az államhatalommal is szembeszállva, megvédheti. Palugvai Imre — akit már az előbb említettem — 1840-ben az inkompatibilitást úgy a függetlenség, mint a tekintély és az etika szempontjából a legszigorúbban, a legnagyobb megszorítással óhaj-