Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-144

86 Az országgyűlés képviselőházának Ihk. illése 1936 júnins 9-én, kedden. villanyvarrógép alatt a munka, anert a rossz munkát visszadobják és a munkásnő akkordbéreinek rovására esik az, amit nem végzett el. (Farkas István: Levonják! — Györki Imre: Az anyagárat levonják!) Es amikor ilyen viszonyok és ^ilyen fizetések mellett dolgoznak, ráadásul még minden csekélységért érzékeny pénzbüntetéssel sújtják Őket, ismeretlen célra, ismeretlen elszámolásra. Az egészségügyi viszonyok a gyárakban a lehető legrosszabbak. Legtöbb helyütt nincsen sem mosdó, sem. öltöző, kevés és közös W. C. -van, a nők és a férfiak együtt öltözködnek, sőt sokszor erre sem kapnak időt, inert 15 perccel a leosengetés után el kell hagyniok a munkahelyet (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) és aki ez alatt az idő alatt nem végezte el az öltözködést, az legtöbb helyen szintén büntetésben részesül. Az iparfelügyelők faltai megvizsgált 447 üzem közül 223-ban, tehát a felében súlyos szaszabálytalanságokat találtak: tizenkét éven aluli gyermekek dolgoztak és az egészségügyi berendezkedések rosszak voltak. 52 gyáriban nem volt munkarend, 12 gyáriban nem volt munkajegyzék, 37 üzem tűzveszélyes volt, 147 gyárban hiányoztak a legprimitívebb egészségügyi intézkedések és 200 üzemben nem voltak védőburkolatok. Tizenkét gyár évi tiszta nyeresége 1934-ben 10 millió pengővel volt nagyobb, mint az, előző évben és 1934-ben, tehát ugyanebben az évben, az Oti. kimutatása szerint a .baleseteik száma 22%-kai emelkedett. (Farkas István: Bizony már ki kellene küldeni egy parlamenti 'bizottságot, hogy megvizsgálja • ezeket az állapotokat!) Ugyanilyen viszonyok vannak a többi ipariban is, nemcsak a nőket foglalkoztató ebben a reprezentáns iparágban, hanemi a többi nagyiparban is, ahol nőket foglalkoztatnak: a vasiparban, a vegyészeti szakmában, — főleg a kisebb gyárakban — a bőriparban, a téglagyárakban, az otfehon-munkásnőknél és ha talán szemre különb, de lényegében ugyanilyen sorsuk van a magántisztviselőnőknek is, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) akik ma már heti 20 pengős alkalmazást is elfogadnak. (Farkas István: Szomorú dolog!) Hogy milyen feltételeknek és milyen kívánságoknak kell megfelelniük, arra elég, ha két kedves • kis apróhirdetést olvasok fel a t. Képviselőház előtt. Az egyik azt mondja (olvassa): »Azonnal kedves otthont talál önálló, gépírni tudó, müveit, csak fiatal hölgy, aki elvállalná magános úr kis komfortos háztartásának a vezetését.« A másik apróhirdetés azt mondja, hogy (olvassa): »Jómiegjelenésű, nem skrupulózus leányt keresek olaszországi üzleti körútra.« (Farkas István: No tessék! — Kertész Miklós: Banditák! — Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! A falusi munkásnők sorsáról Takács képviselőtársam beszélt költségvetési beszéde keretében és amikor én összefoglalom ezeknek a szerencsétleneknek a sorsát, megállapítom, hogy gyarapodik, egyre gyarapodik a dolgozó nők száma, az áradás már túljutott a proletariátus sorain és egyre több iparosfeleség, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) egyre több önálló exisztencia felesége, anyja kényszerül arra, hogy belekeveredjék ezekbe a munkaviszonyokba, hogy házonkívüli munkát vállaljon és ezzel együtt vállalja ezt az embertelen, barbár sorsot. Önmagában nem volna baj áz, hogy munkát vállal, hiszen a mai lecsökkentett háztartási tevékenység mellett a legtöbb családban két-három nő feleslegessé válik, de hogy ha a kapitalizmusnak a robotjába kényszerített dolgozó nő ilyen szörnyű kiuzsorázás áldozatává lesz és lehetséges, hogy ennek az áldozatává lehessen, kérdem, vájjon milyen lesz az az új generáció, amelynek ezek az asszonyok adnak majd életet. Az az asszony, aki nagy terheket cipel az elfogadott nemzetközi munkaegyezmények dacára, mert ezeknek az egyezményeknek a végrehajtását senki sem ellenőrzi, az az asszony, aki ott áll a vegyészeti gyárak mérges anyagai mellett, amelyek tönkreteszik anyasági szerveit, az ilyen aszszony a gyermekszülésre és gyermeknevelésre előbb-utóbb képtelenné válik. Valóban a gyermek a dolgozó nő életéből száműzve van, vagy csak olyan áldozat árán vállalhatja a gyermeket egy dolgozó nő, amely erejét felülmúlja. Pedig ki meri tagadni azt, hogy a mai nő is nő, anyai érzésekkel és az anyaság után vágyakozással megáldott női S vájjon milyen elbírálásra méltó az a társadalmi szervezet, amely megfosztja a nőt attól, hogy ezt a vágyát betölthesse? Ha végignézünk a mai gazdasági és szociális helyzeten, megállapítjuk azt, hogy a leányok és a fiúk ma, éppen a házasságkötésre legalkalmasabb korban képtelenek arra, hogy családot alapíthassanak. Hiszen a férfi nem házasodhatik a semmire, vagy a 100 pengős keresetre, vagy arra, hogy az asszony fog keresni, főleg akkor, ha a nőnek házasságkötésével az a veszedelem jár együtt, hogy állását vagy munkahelyét elveszti. De a konzekvenciákkal nem törődve, mégis férjhez megy, mert abban a korban van, amikor rezignáltán kijelentik, hogy nincs mire várni, akkor ezek a házastársak ^gy reszketnek a gyermektől, aki felborítja keserves kalkulációjukat az életre vonatkozóan, hogy a gyermekáldás öröme helyett csak a szemrehányás keserűsége vonul be az ilyen családba. (Buchinger Manó: Magyar fajvédelem!) Az a rend, amely a vikendházak^ rázz iáival és a titkos prostitúció üldözésével képmutatóskodik az erkölcs védelme körül, de set* ennivalót, sem ruhát, sem lakást nem juttat a dolgozónak, az a társadalom, amely minden intézményével és intézkedésével útját állja annak, hogy ezek a fiatalok a társadalom sajátmaga által felállított erkölcsi követelményeknek eleget tegyenek, ez a társadalmi rend valóban eljutott a felbomlás végső stádiumába és megkérdezhetjük, vájjon miüyeii erkölcsi jogcímen közösítik ki a társadalomnak :a két nem viszonyaira vonatkozó szabályai ellen •>: tőket, milyen címen sújtják megvetéssel és ami ennél sokkal több, jogi és gazdasági hátrányokkal r

— törvényes hátrányokkal — a házasságon kívül született gyermekeiket, ha az apának és anyának nem biztosítják a lehetőséget arra, hogy ezeket a szabályokat be is tudják tartani. Kérdem, minő címen tiltakoznak és minő jogon üldözik a gyermekáldás ellen vétő nőt akkor, amikor maguk is bevallják, hogy a tatárjárás óta nem volt ilyen nyomorúság Magyarországon és a megszületett gyermek éhenhal, ha nem is máról holnapra, de hosszú szisztematikus kiéheztetéssel. Milyen jogon követelik mindezt, amikor egyre élesebben jelentkezik az a követelés, hogy a férjes, dolgozó nőt bocsássák el a munkahelyéről, tehát azokat a nőket, akiknek a keresete éppen arra