Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-144

84 Àz országgyűlés képviselőházának 1 kínlódásairól; most én ezzel a /felhatalmazási törvényjavaslattal kapcsolatban a dolgozó nő, a dolgozó asszony, feleség és leány néhány problémáját fogom szóvátenni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaboldalon.) Nem azért, mintha vállalnám és vallanám azt, hogy a magyar munkásosztály általános problémakörében van egy külön és önmagában álló nőkérdés, amely ebben a kapitalista társadalomban egyéb kérdésektől függetlenül megoldható volna, nem azért, mintha ezzel egy szűkebb területre akarnék visszavonulni a ma élő s égető kérdések megtárgyalása elől, amilyen például a béke kérdése, a leszerelés kérdése s a népek megértetésének kérdése, hanem azért, mert egy olyan kormányzati politika bírálatának szempontjából amely a. család és gyermek védelmét helyezi előtérbe, sokszorosan fontos, hogy milyen súlyt helyez a család legfőbb összekötő kapcsának, a nőnek életére, és hogyan jelentkezik az a gondoskodás, amely a társadalom eme igen fontos részével és tényezőjével kapcsolatban a kormányzati politikában mutatkozik. Ezt a problémát hozom elő azért is, mert az a meggyőződésem, hogy a dolgozó nő életviszonyai és munkafeltételei, mint rész a nagy egészben, rendkivül nagy szerepet játszanak az egész világ érdekében fontos és szükséges békés hangulat kialakításában. Ez az összefüggés a világ békéje és nyugalma között és a soroksári vagy vásárhelyi, vagy akármelyik másik munkásnőnek a húszfilléres beire között talán láthatatlanul, mint a selyemszál, amelylyel dolgoznak, de letagadhatatlanul és. eltörölhetetlenül megvan. (Ügy <van! a szélsőbaloldalon,) Erre bizonyíték a békeszerződésnek az a bizonyos XIII. fejezete, amelyben olyan egyek vagyunk. Ha esetleg a békeszerződéseknek egyéb rendelkezéseivel szemben ellenmondással élünk is, de ezzel a XIII. fejezetéivel »A munka szervezete« cím alatti fejezettel foglalkozva, megállapíthatjuk azt, hogy ez a fejezet is világosan^ kimondja a munkafeltételeknek és a világ békéjének összefüggését. Ezt a részt már számtalanszor idéztük itt a képviselőházban ós talán ebben a pillanatban, éppen ezekben a napokban és hónapokban, amikor lihegve és vérszomjasán néznek a népek egymásra, amikor a népek egyimásrarohanását áhítozzak a fasiszta diktatúrák, szinte úgy hangzik az erre a fejezetre való hivatkozásunk, mint valami utópista álom, de úgy érezzük, hogy soha anynyira igaza nem volt annak a néhány bevezető mondatnak, amely a világ ibékéjenek ós a munkafeltételeknek egymásra való hatását tárgyalja, mint éppen ebben a pillanatban, amikor a szociális igazságtalanságok alatt különösen nyögő fasiszta államok belső nyugtalanságaik és zavaraik levezetésére csinálják a külső kalandorpolitikát és igyekeznek imperialista hódításóknak és katonai színjátékoknak mámorába belefojtani a népeknek belső elégedetlenségét és a diktátorok ellen irányuló lázongásokat. Ma, különösen ima, újból és újból idézem ezeket a sorokat, amelyek nem marxista és nem szocialista meggondolásból fakadtak, mert az alapító oklevélnek ezekről a mondatairól ezt nem lehetne mondani. Megvan ezekben a mondatokban a kapitalista társadalom osztálytagozódásának szelleme, a munkásnak felülről való kezelése, amely a dolgozó embert nem célnak, hanem eszköznek, a profit eszközének tekinti, de a józan —- és a mohóságát éppen a saját hh. ütése Ï936 Junius 9-én, kedden. profitja érdekében mérsékelni tudó — kapitalistának gondolatvilága jut bennük kifejezésre, amely nem igyekszik a dolgozó sorsán jobban rontani, nem igyekszik a dolgozót jobban meghajszolni, mint amennyire szerinte okvetlenül és elengedhetetlenül szükséges. Mi, amikor reklamáljuk a kormánytól a szociálpolitikai szellemet, a gazdasági intézkedéseket, a munkát, a kenyeret, amikor ennek a szellemnek követését, ennek a szellemnek érvényesítését ós ellenőrzését kívánjuk tőle, ezt egy kapitalista állam kormányzatától is jogosan és indokoltan reklamálhatjuk, hiszen a kapitalista termelés még a legtúlzóbb tőkeimádat mellett sem nélkülözheti a munkaerőt. A munkaerői tönkretétele pedig még forszirozottabb népesedési politika esetében is csak a termelő erő tönkretételével és az egész termelés kárával jár. Indokoltan illesztjük tehát politikai kritikánk sarába a felhatalmazást megtagadó szavazatunk megokolása alkalmával' a kormány gazdasági és szociálpolitikája miatti elégedetlenségünknek és tiltakozásunknak kifejezését. Amikor mi ezt a szellemet, nem mást, csak a nemzetközi munkaügyi hivatal alapító levéléiben kifejezett szellemet reklamáljuk a kormányzattól, megkérdezzük azt is, hogy vájjon a kapitalizmus magyarországi reprezentánsaiban van-e annyi józanság, mint azokban a kapitalista társaikban, akik ennek a néhány mondatnak megszövegezésében részt vettek. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Amikor keressük iezt a magyarországi viszonyokra vetítve, azt felelhetjük rá, hogy ennek sehol sem találjuk nyomát, ha az általános munkás viszonyokat tekintjük, de nem találjuk nyomát speciálisan akkor sem, ha a munkásnők sorsát vizsgáljuk, mert ezen a területen még elviselhetetlenebb és ínég szörnyűbb képpel találkozunk. A legutóbbi néhány esztendőben küjfeaösen divatossá lett a dolgozó nőnek sarsávalSÉjglalkozni. Siránkoznak azon, hogy a n'a ne^T lehet nő, nem lehet anya, belekerül a kenyérkereső munkának taposómalmába és fáradt, száraz, kimerült lesz, mint az agyonhajszolt, megkorbácsolt dolgozó férfi — ő maga is. A jgsalád bomlását és züllését reklamálják a dolgozó nőtől, senki sem beszél azonban arról egyetlen szóval sem, hogy a munkásnő évtizedekkel megelőzte a kenyérkereső munkában a szellemi pályákoni működő és ma divatos foglalkozási ágakban dolgozó nőt, de isem a kormányok» sem a közvélemény nem állták soha útját annak, hogy a munkafeltételek, a munkabérek, a munkaviszonyok olyan mértékben le ne romoljanak, mint amilyen leromlásról ma számot tudunk adni ezen a területen. Ha a legtöbb nőt foglalkoztató ipart, a textilipart nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy ebben az iparban a háborús idők nagyszerű konjunktúrát jelentettek. (Farkas István: iEs nagy vámvédelmet élveznek!) Nem^ is r lehet rossz ez az ipar ezeknek a munkáltatóknak, ezeknek az ipari hitbizományoknak részére — ahogyan igen helyesen jellemzik ezeket a vállalatokat — hiszen a Phönix-botránnyal kapcsolatban kiderült pl. az, hogy a pápai Perutzcég, amelynél a munkásnő valóban középkori viszonyok között és középkori bérek mellett