Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-144

60 Az országgyűlés képviselőházának beszédem elején mondottam. — a technika ma már mérföldes lépésekkel haladt el attól az időtől, amikor 1884-ben az első építőiparral foglalkozó törvényt meghozták. Mélyen t. Képviselőház! Az iparügyi mi­niszter úrban tagadhatatlanul megvan a haj­lamosság — és ezt az ipari novella keretében be is bizonyította :— az ipar kérdéseivel való foglalkozáshoz. Kérjük az iparügyi miniszter urat és rajta keresztül, a kormányzatot, hogy annál, amit a kisiparosság érdekében az ipari novella kapcsán (megszavaztunk, menjünk egy lépéssel tovább ezen az utón és értékesítsük az itt nyert tapasztalatokat ezeknél a középiparok­nál, de elsősorban az építőipárnál. Ha már a kisiparosságnál és a vidéki ipa­rosságnál tartok, nem mulaszthatom el az al­kalmat, hogy éppen az újságokban, vezércik­keikben megírt tardi esettel kapcsolatban fel ne hozzam azt és fel ne világosítsam a Házat arról, hogy az igen t. kormánynak nem egy illusztris férfia, de különösen az iparügyi mi­niszter úr, máris elejét vette annak a bizonyos .munkabéruzsoránák, amely tényleg fennállott, hogy tudniillik" különösen Tardon, Szentistvá­non, Mezőkövesden, Mezőkeresztesen, ezekben az ősi magyar matyó községekben 12—14 fillé­res napi bérekért dolgoztatták az asszonyokat napkeltétől vakulásig a legvakítóbb háziipari szőttes és egyéb híinzési munkákkal, míg a kormányzat intézkedései, bevezetett tanfolya­mai, segélyei révén ima már — és nem írom alá azokat a vezércikkeket, amelyek ezzel kan­esolatban napvilágot láttak — igenis a mező­gazdasági munka napszámbérei magasabb szín­vonalra emelkedtek e támogatások, tanfolya­mok, eme intenzív foglalkoztatás, értékesítés és centralizálás révén. Tagadhatatlan, hogv itt további lépésekre van szükség. De nem olyan fekete és nem olyan kirívó a helyzet már ma, mint a hogy abban. a bizonyos könyvben, amely a könyvnapon napvilágot látott és azok­ban a vezércikkekben le van írva. Azt, hogy ilyen volt a helyzet, talán elismerem, de hosry (ma már nem ilyen, azt is le kell itt a Ház színe előtt 'szögeznem. Az építőiparral kapcsolatos problémákat fejtegetve, végkövetkeztetésképpen le kell sze­geznem, hogy hogyan képzelem én az építő­iparban azt a bizonyos több munkát a nélkül, hogy a kormánv ibudgetjét megterhelné, vasrv különleges _ kiadásokat jelentene. Mi az építő­ipart akarjuk fellendíteni. Itt vannak az Öti.­nak, a Mabi.-nak és egyéb nyugdíjintézeteknek a pénzei. Nem jogos kívánság az,.hogy mi iparosok, akik ezeket a pénzeket befizettük, ezekből valamit visszakapjunk építkezésig hite­lék formáiában, akár a Láb., akár más állami szerv révén? Hiszen az a visszakapott pénz, amelyet építkezésre befektetnek, adó formá­jában nem az előírt 4 százalékot fogja jövedel­mezni, hanem 24, sőt 30 százalékot is fog visz­szahoznii adó formájában! A magam részéiről felhívom a kormány fi­gyelmét arra is, nem lehetne-e deliberálni a fö­lött, hogy a rejtett tőkéket valahogy felszínre tudjuk hozni, hogy adóamnesztiát biztosítsunk mindenkinek, aki bizonyos záros határidőn be­lül, három, vagy négy éven belül, tőkéjét építkezésbe fekteti? Továbbá, azt hiszem, éppen Eckhardt Tibor képviselőtársam említette a mintavásárral kapcsolatban bombabiztos és gázbiztos fedezékekről szóló elmefuttatásában, tulajdonképpen a költségvetésben ezekre nincs fedezet. En azt mondom, mélyen t. Ház, hogy lkh. ülése 1936 június 9-én, kedden. erre legyen fedezet, hogy erre adó folyjék be, .méltóztassék kötelezővé tenni — hogy ebből munka legyen, hogy a munka révén a fogyasz­tás emelkedjék és így az, állam^ több bevétel­hez jusson — bizonyos^ magasságú házaknál és bizonyos nagyságú épületektől kezdve, bom­babiztos és a. gázvédelmet szolgáló fedezékeket kell jen építeni, még akkor is, ha azok a házak ma már állanak; méltóztassék megnézni a ház­bérvallomási ívet és az adóívet és r ahol egy bizonyos összegen felül ezek a kiadások nem jelentenének különleges megterhelést, ott mél­tóztassék ezeknek a munkáknak elrendeléséivel az építőipart támogatni, s közvetve az állam­kincstárt is bevételhez juttatni. Siralmas állapot az, hogy amikor mi olyan büszkék vagyunk Budapestre, a Duna király­nőjére, erre a fürdővárosra, s mit tudom én milyen hangzatos egyéb dolgokra, ugyanakkor, ha az ember a Rudas-fürdőnél fel akar menni a Gellérthegyre, hogy lássa a gyönyörű pano­rámát, nem lát egyebet, mint tűzfalakat. Még a Rudas-fürdő épületeinek a hegy felé néző oldalai is penészes, nyers, rongyokkal fedett téglákból állanak. Nem lehetne egy olyan egy­szakaszos rendelkezést hozni, hogy ezeket a tűzfalakat Budapesten mindenütt tüntessék el? Akinek akkora háza van, hogy annak tűz­fala három, emeletnyire emelkedik ki a mellette levő kis ház mellett, annak nem olyan nagy megterhelés ez, különösképpen, ha arra bizo­nyos adókedvezményt is kap. Ezáltal is mun­kaalkalmakat teremtenének. Tudjuk, hogy á tervezett Madách-sugár­üton 30 éves adómentességet helyez^ kilátásba a pénzügyminiszter úr. Méltóztassék a zeg­zugos budapesti utcákban, ahol a ki-beálló há­zakat átépítik, vagy lebontják, szintén valami adómentességi kedvezményt biztosí­tani. Emlékszem, gyermekkoromban szó vollL róla, hogy a Ráday-utcát szintén ilyen adó­mentességgel, illetőleg illetékelengedések ré­vén építették ki és lett ez az utca Budapestnek egyik legszabályozottabb utcája. Közegészségügyi szempontból el kellene ren­delni, különösen a budai hegyoldalon az ott levő sok egészségtelen, nyirkos lakásnak a felülvizs­galatát; sa ját praxisomból tudom, hogy 100—150 éves házak vannak itt, amelyek már a kicsa­vart citromnál is kifacsartabbak tőkehozam szempontjából. Kötelezni kellene ezeknek a házaknak tulajdonosait, hogy közegészségügyi vonatkozásban renoválják, építsék át házai­kat, hogy ezáltal is munkaalkalmakat teremt­senek. Fontos volna még a bontva-építés problé­mája. Ezen azt értem, hogy aki egy lakást lebont és helyébe újat épít, a lakásszámokat tekintve ne csak rendes adómentességet kap­jon, hanem még valami pluszt is azért, hogy nemcsak egy új lakást épített, hanem egy régit le is rombolt. Attól pedig ne féljen a pénzügyminiszter úr, hogy ezzel talán az adó­zási mérleg kedvezőtlenebb lesz, ha eltűnnek a régi lakások, amelyek 47—48%-kai adóznak, az új lakások 10% ával szemben, mert hiszen az új építési költségekből rögtön az első évben majdnem 30% jut vissza az állampénztárba. De van még egy sérelme az építőiparnak és ezt a legnagyobb sérelemnek tekinti. Nem én állapítom meg ezt, hanem a Mérnök- és Építészegylet illusztris elnöke, Wälder Gyula egyetemi professzor, aki azt mondotta egye­sületi közgyűlésükön tartott beszédében, fog­lalkozván az adómentesség kérdésével, hogy (olvassa): »Azt a bizonytalanságot, amelyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom