Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

38 Az országgyűlés képviselőházának — mi is teljesen egyetértünk, tehát ebben a tekintetben közöttünk nincs nézeteltérés, ha egy kissé tárgyilagosan vagyunk képesek nézni ezt a kérdést. Eltérés, véleménykülönbség ott kezdődik köztünk, t. képviselőtársaim, ahol az a kérdés merül fel, hogy vájjon ezeknek az óhajoknak, kívánalmaknak, követelményeknek meg; valósítására megvannak-e azok a reálpolitikai előfeltételek, amelyek nélkül azok megvalósításához hozzáfogni nem lehet. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban bátor vagyok tisztelettel utalni arra, hogy szerény meggyőződésem szerint akkor, amikor nézzük a kormányzat költségvetését, amikor nézzük az ebből a költségvetésből kibontakozó egész kormányzati politikát, annak rendszerét, annak eredményeit, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy itt olyan súlyos adottságokkal állunk szemben, amelyek rajtunk kívül fekvő okokból állanak fenn. Itt hivatkoznom kell mindenekelőtt arra, t, képviselőtársaim, hogy a trianoni kereszt, továbbá az a súlyos gazdasági válság, amely 1931-ben köszöntött reánk és amelynek . súlyos következményeit a mai napig érezzük, s az a rettenetes politikai feszültség, amely a nemzetközi légkört megüli, mind olyan adottságok, rajtunk kívül fekvő körülmények, amelyeknek hátrányos következményeit és hatásait az egész költségvetés és a költségvetésből tükröződő egész kormányzati politika mutatja. Sajnálom, t. Képviselőház, hogy Dulin Jenő igen t. képviselő úrnak most már nem mondhatom meg azt, amit akartam, mert kiment a teremből. (Friedrich István: Visszajön majd!) De kénytelen vagyok visszatérni az alkotmánysérelem címén felpanaszolt sérelmekre és arra a beállításra, ahogy^ ő ezt az egész kérdést idehozta a t. Ház elé. Ö hivatkozott arra, — egy katonai példával élve — hogy az a jó katona, aki ^minden eshetőségre ügyel és aki kötelességét úgy teljesíti, hogy minden meglepetéstől megmentse azokat az érdekeket, amelyek az ő fegyverére bízattak. Ezzel szemben bátor vagyok arra utalni, — nekem is vannak harctéri tapasztalataim — hogy a legrosszabb katona volt az. aki mindig rémeket látott és rémek ellen hadakozott. (Mózes Sándor: Sajnos, ezek nem rémek! Valóságok!) Már pedig az, amit a t. ellenzék ebben a kérdésben csinál, igazán nem nevezhető eery ebnek, min^ rémek elleni hadakozásnak. (Hertelendy Miklós: Szélmalom-harc!) Hiszen itt bizonyos momentumokat sorakoztattak fel az ellenzék részéről, amelyekből következtetni lehet arra az alkotmányellenes szellemre, amely a kormányzatot vezeti, de senki sem hivatkozott a túloldalról arra?, hogy a felelős állásban levő miniszterelnök úr és a miniszterek számtalan esetben kinyilatkoztatták, hogy igenis az alkotmány rendelkezései szerint és' az alkotmány szelleme értelmében akarják kormánvzati teendőiket végezni. De hogy ebben a kérdésben nincs egység a t. túloldalon seim ebben a tekintetben hivatkozom arra, hogy éppen a mai ülés folyamán Dinnyés képviselőtársam már úgy beszélt erről a problémáról, erről a rémről, mint amely már eltemettetett volna, mint amelyről a t. elienzék támadása megóvta az országot és az ország közvéleményét. T. képviselőtársaim, én azt hiszem, nem teszünk jó szolgálatot a nemzetnek, — különösen nem a mai rendkívül válságos időkben — ha ilyen rémek falrafestésével zavarjuk a közvéleményt és lehetetlenné tesszük vagy legalább is megzavarjuk ezáltal az alkotó, produktív munkát. (Ügy van! jobb felől.) 143. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. Visszatérek már most arra, amit az előbb bátor voltam érinteni, hogy tudniillik súlyos adottságokkal kell küzdenünk ebben a szerencsétlen trianoni Csonka-Magyarországban. Ha tekintetbe veszem annak a keresztnek a. súlyát, amelyet Trianonban raktak reánk, (Mózes Sándor: Nem lehet mindent arra ráfogni!) ha tekintetbe vesszük az 1931-ben reánk köszöntött gazdasági válság súlyos konzekvenciáit s ha tekintetbe vesszük még azt is, hogy ez a gazdasági válság és ennek romboló hatása elsősorban az agrikultúrállamokat érintette és ha tekintetbe vesszük a politikai légkörnek azt a feszültségét, amely lehetetlenné teszi azt, hogy a magukhoz tért gazdasági erők kibontakozhassanak, — mert kétségtelenül egy feltörekvő tendencia mutatkozik, de ezt a fejlődést a politikai légkör feszültsége megakadályozza — akkor azt hiszem, hogy az isteni gondviselés különös kegyelme érvényesül, hogy ennyi megpróbáltatás, ennyi súlyos veszedelem közepette itt áll ez a nemzet, élünk ezen a megcsonkított területen és részt kérünk a népek közösségéből. Ha már ennél a témánál tartok, akkor bátor vagyok utalni arra, hogy az isteni gondviselésen kívül annak az eredménynek az alapját, hogy létünket, exisztenciankat fenn tudtuk tartani, a helyes, okos, céltudatos külpolitikában látom, amelynek főbb elveit, princípiumait itt a múlt héten ismertette és rögzítette le a külügyminiszter úr nagyszabású beszédében. Nem akarok ezúttal külpolitikai kérdések részletesebb taglalásába bocsátkozni, csak arra vagyok bátor hivatkozni, azt a tényt akarom leszögezni, hogy -nemcsak a t. túloldali pártoknak, hanem az egész nemzet közvéleményének osztatlan helyeslésével találkozott kormányzatunk külpolitikája és az az eredmény, amelyet a mai rendkívül súlyos és válságos időkben produkálni tudott. Gondoljunk csak vissza arra, hogy milyen rettentően nyomasztó hatással volt egész nemzeti életünkre az az elszigeteltség, az az izoláltság, az a magunkra hagyottság, amelynek nyomasztó hatását a háború után következett hosszú éveken át kellett elszenvednünk. Es most következett egy másik korszak, amelyben találtunk baráti kezeket találtunk olyan barátokat, akikkel való megértés útján biztosíthatjuk ennek a nemzetnek a továbbfejlődését, továbbhaladását. Amikor lerögzítem ezt a tényt, bátor vagyok hivatkozni arra, hogy nem kicsiny lem le annak az igazságnak a jelentőségét és súlyát, hogy a jó külpolitikának egyik legfontosabb^ tényezője a jó belpolitika. Ezzel szemben azonban bátor vagyok hivatkozni arra, hogy az ilyen sorsdöntő időkben, amilyeneket ina élünk, elsősorban a külpolitika irányítása az, amelytől egy nemzetnek a sorsa, boldogulása és jövője függ. Ebből a szempontból elismeréssel és köszönettel tartozhatunk mindannyian, az egész nemzet, a miniszterelnök úrnak és a külgyrniniszter úrnak, akik nemcsak megfelelő szaktudással, nemcsak előrelátással, hanem azt hiszem, helyes ösztönnel és érzékkel is választották és jelölték ki azt az utat, amelyen ennek a nemzetnek haladnia kell. Hogy mit hoz a jövendő, erre a kérdésre, — azt hiszem — egyikünk sem tud válaszolni, mert hiszen ezek a fátumszerű dolgok, az isteni gondviselés dolgai. Egyet azonban leszögezek: meggyőződésem szerint a nagy történelmi események folyása, a népek sorsa nem a vak véletlenek esetlegességei szerint alakul, hanem