Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

30 Az országgyűlés képviselőházának felé visszük-e az ország dolgait, vagy a béke irányába, egy ország volt miniszterelnökének, vagy aktív miniszterének, vezető • gazdasági emberének, vagy tudományos kitűnőségének pontosan annyi szava van, mint annak az egyszerű gyári, vagy mezőgazdasági napszámosnak, aki éppen csak meg tudta szerezni a választói jog gyakorlásának feltételeit, (Malasits Géza: De ha a háború kitör, éppen úgy vérzik, sőt még jobban!) az írni-olvasnitudást — ez nem elítélő kritika akar lenni, csak megállapítás — akinek azonban ezekről a sorsdöntő problémákról sejtelme sincs. (Malasits Géza: De a bőrét ő viszi a vásárra!) Ez nem azt jelenti, hogy én a pluralitás alapján állok, a kép ilyen kiélezésével csak hangsúlyt akartam adni a helyzet tarthatatlanságának. A másik ok, amely a parlamenti rendszer lejáratásában olyan nagy szerepet játszik, az a körülmény, hogy a parlament tagjainak öszszeválogatásánál nem érvényesülnek igazi szelekcionális követelmények. Ez annál különösebb és érthetetlenebb, mert a fejlődés egyébként az utolsó három évtizedben egészen ellenkező irányt mutat. Alig van hivatás, vagy tevékenységi kör, amelyen belül ne érvényesítenék azokkal szemben, akik abban a hivatásban, vagy tevékenységi körben szerephez akarnak jutni, a legszigorúbb kvalifikacionális szempontokat. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy ennek a kérdésnek ilyen elgondolás alapján való rendezésénél, vagy meg; oldásánál csakis közéleti és nem tanulmányi kvalifikációról lehet szó. Viszont azzal is tisztában kell lennünk, hogy milyen súlyos következményei mutatkoznak már is és még inkább fognak mutatkozni a jövőben annak, ha ez a mai rendszer változatlanul marad. T. képviselőtársaim figyelmébe ajánlom a többszörös francia miniszterelnök, André Tardieu legutóbb megjelent könyvét, Csak bele kell nézni ennek az öt kötetből álló sorozatnak első kötetébe és az ember ijedten állapítja meg, hogy a francia politikai életnek, a francia közéletnek ezt az egészen kimagasló, reprezentatív alakját minő mély és engesztelhetetlen gyűlölet tölti el a francia parlamentarizmus mai rendszerével és módszereivel szemben. Tardieu könyvében természetesen elsősorban a francia parlamentről van szó, ennek a parlamenti működésnek a jelenségei azonban nagyjában általánosak. A kiábrándultságnak az a mértéke r azonban, mint aminő André Tardieu könyvében felénk árad, roppant veszélyes tünet, mert ha ez a kiábrándultság hatálmába kerít és kerített olyan nagy egyéniségeket, mint André Tardieu, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy Európa egyes országaiban a parlamentarizmusnak minő korcs új formái születtek meg. Szerintem csak azok nem akarhatják a parlament reformját, akik a parlamentet magát nem akarják. A magyarság — meggyőződésem szerint — tradíciójánál, vérmérsékleténél fogva nem tud meglenni a parlamentarizmus levegője nélkül, éppen ezért fokozott kötelességünk (Dinnyés Lajos: Ezt a vertikális igazgatónak tessék megmondani, ne nekünk! — Zaj a baloldalon.) keresni azokat a ikorrektívumokat, amelyek a szervi hibák kiküszöbölését és a parlamenti mechanizmus zavartalan és helyes működését lehetővé teszik. Tőlünk meggyőződésem szerint távol áll és idegen fog maradni ;az a parlament, amely feladatát úgy tölti be, hogy félévenként, amikor egyszer összeül, percek alatt 143. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. végez a legnehezebb, legkényesebb kérdésekkel (Zaj a baloldalon.) és amely egy-egy megnyilatkozás hatása alatt kiéli magát az elragadtatás extázisában. Ebben a kérdésben azonban még sehol nem tisztázódtak az eszmék. Meggyőződésem szerint a, parlamentnek sem a régi, sem az új formája nem fog fennmaradni. Valami közbülső megoldást kell keresni és találni. Ennek a közbülső megoldásnak a körvonalai azonban még sehol sem alakultak ki. Ennélfogva szerintem helyes és okos a kormány kontemplativ magatartása ebben a kérdésben, helyes, hogy nem siet hanem vár, helyes, hogy fel akarja használni, értékesíteni akarja a mi parlamentünk problémáinak megoldásánál a külföld tanulságait és tapasztalatait. Ezzel mondanivalóim végére is jutottam, s csak egy-két összefoglaló mondat van hátra. André Siegfried — akit már az előbb idéztem — másik könyvében az »Európa válsága« című könyvében egy helyen azt mondja, hogy egy ország gazdasági megöregedése akkor veszi kezdetét, ha az ország népessége túlnő azokon az erőforrásokon, amelyeket a terület biztosít számára. Meg kell állapítanom, hogy a kormány gazdaságpolitikája során vigyáz a népesség és a gazdasági erőforrások arányára és mindent megtesz, — mégpedig sikerrel — hogy a megöregedés ilyen folyamata ellen megfelelő regeneratív eszközökkel védelmet találjunk. A kormányzat külpolitikájával is egyet kell értenem, mert ez a külpolitika a jog álláspontján van, a magunk igazságának belső erejére támaszkodik és mert úgy látja, hogy ezt az igazságot a népszövetségi szervezet keretein belül érvényre juttatni, alig lehet, — ahogyan az előbb kifejeztem magamat — keresi olyan hatalmas nemzetek barátságát, amelyeknek megvan az erejük ahhoz, hogy új jogot teremtsenek. A század új eszméivel szemben is — úgy érzem — helyes a kormányzat magatartása. Ezeket az új eszméket nem tartja távol csendőrszuronyokkal a magyar szellemi élet határaitól, de nem is engedi őket szabadon. Szívesen veszi, hogy vitázunk róluk, módot ad arra, hogy viták keretében tisztázódjék az, hogy ezekből az eszmékből mi az, ami állandó jellegű, ami maradandó, és amit sajátos viszonyaink között okosan és jól hasznunkra tudunk fordítani. A kormány világosan látja, hogy ez a nemzedék milyen hajlamos a szélsőségekre, nemcsak nálunk, hanem az egész világon: 15—20 esztendővel ezelőtt ez a nemzedék még a történelmi materializmus elméletével akarta megváltani a világot, most szén vedé-/ lyesen megtagadja ezt a multat és nyugtalanságára új elméletekben keres új kábítószert. Meggyőződésem szerint a kormányzat helyesen mérlegeli a, különféle erőket, a szellem és erkölcs, az anyag és az anyagiasság erőit, helyesen mórlegeli ezeknek egymásra való hatását és ha a kormány tagjai között vannak is olyanok, akik; hajlanak egy most divatossá váló új irány, a történelmi spiritualizmus felé, (Dinnyés Lajos: Ki van zárva!) a kormányzat a maga egészében helyesen ítéli meg az előbb említett különféle erőknek a szerepét a mi életünk és az egész élet formálásában. (Dinynyés Lajos: Szóval Vásárhelyinek igaza voH !) Helyes a kormányzatnak az az óvatossága is, hogy nem hajlandó kísérletezni, hanem lehetőleg a mások tandíján ós tanulságain lassan, fontolgatva teszi meg -azokat a lépéseket, ame-