Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

Az országgyűlés képviselőházának lJ/,3. ütése 1936 június 8-án, hétfőn. âô szóvá vált s ezért hiábavaló próbálkozás körülhatárolni a jelentést. Ma már nem tisztán gazdasági, hanem erkölcsi tartalma van s mindazt a rosszat jelenti, ami gazdasági vonatkozásban elképzelhető, a felsőbbrendűség szörnyű bűnét, magát a sátánt, aki gazdasági sikerekben maszkírozta el magát. A kapitalizmus szó — még bizonyos polgári körökben is — becsmérlő kifejezéssé vált mindazzal szemben, ami kiemelkedést, magasabbrendűségét jelent, gyalázkodássá vált a vállalkozóval és a kereskedővel szemben is, akinek üzleti sikerei vannak, a bírákkal, a tisztekkel, tudósokkal s a gazdagokkal szemben is.« Ez a tőkeellenes hangulat tényleg egészen hatalmába kerítette az utolsó évtizedben az embert. A mi korunk valósággal megrészegedett azoktól a sikerektől, amelyeket r úgy ért el, hogy hatalma alá tudta ; kényszeríteni pár évtized alatt a természeti erők nagy részét. Az a küzdelem, amelynek mi most kortársai, szemtanúi, bizonyos mértékben szenvedő részesei vagyunk, ez a küzdelem további^ szörnyű harc a gazdasági élet törvényszerűségei ellen, szörnyű és kíméletlen harc azért, hogy az ember ura legyen a gazdasági törvényszerűségeknek is. A kapitalizmus maga csak gazdálkodási formát jelent. Ezek a formák változhatnak és megváltozhatnak, de a gazdálkodás immanens, benső törvényszerűségein, akármilyen kíméletlen is ez a harc, változtatni aligha, fogunk. Megpróbálják nálunk is egyesek, nem egyszer fékevesztett gyűlölettel nekitámadni annak a tőkének, amely túlnyomó részben a miénk, annak a tőkének, amely igen jelentős részében a kisembereké. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem győzöm eléggé idézni azt a statisztikát, amely azt mutatja, hogy a pénzintézeti betétek 70—75, időnként 80 százaléka a száz pengőnél nem nagyobb betétekből tevődik össze. Nekitámadnak a,nnak a tőkének, amely a mi vérünkből származó és hozzánk egészen közel álló tömegek számára jelent foglalkoztatást. Nekitámadnak annak a tőkének, amelyet folyton keveslünk, amelyből az r ország számára szeretnénk a mainak legalább a kétszeresét biztosítani. Nekitámadnak annak a tőkéinek, amely nélkül a gazdasági életet szervezni és fenntartani 'eddig sehol sem sikerült. Es teszik ezt akkor, amikor Oroszországban, ahol megpróbálták a. tőkés gazdálkodás módszereit és eszközeit újakkal kicserélni, legalább is alapvető kérdésekben, visszatérőben vannak a kapitalista gazdálkodás módszereihez és eszközeihez. Mert nem ezt jelenti-e^ az, hogy Oroszországban az emberi teljesítményeknek és szolgáltatásoknak ma már különféle kategóriái támadtak, hogy ezeket a teljesítményeket és szolgáltatásokat nem egyforma mértékkel mérik többé (Ügy van! ügy van! jobbfelől.). és hogy az értékesebb szolgáltatások címén magasáhbrendű életfeltételeket .hajlandók egyesek a társadalom értékesebb elemei számára biztosítani 1 Nem ezt jelenti-e az, hogy megengedik a vagyonszerzés bizonyos módját, ha egyelőre a vagyont még nem is tették örökölhetővé, nem ezt jelenti-e az, hogy a termelésnek egy új gazdasági hierarchiája támadt, amelynek egyes fokozataiban mások vannak ugyan., mint korábban voltak, amely gazdasági hierarchia megteremtésénél azonban a kapitalista. a tőkés gazdálkodás parancsai éirvényesülnekEz a gazdálkodás külső megjelenési formáiban eltérhet ugyan attól, ami nálunk van. alapvetésében, funda,mentumában azonban egészen rokon azzal, amit a gazdasági civilizáció a legutóbbi két évszázad alatt Európában és » többi kontinensen megteremtett. De nemcsak más országokban, hanem nálunk is súlyosmégpedig állandó küzdelmet kell folytatnia, a kormánynak azokkal, akik megtagadnak mindent, ami a bolsevista eszmevilággal valami összefüggésben áll, vele valami rokonságot tart, akik azonban mégsem tudták egészen távol tartani maguktól ezt a bolsevista fertőzést és akik akaratlanul is ennek a hatása, mégpedig állandó hatása, szuggesztiója alatt élnek. Kik ezek? Ezek azok, akik meg akarják szüntetni a kamatot, ezek azok, akik a jövedelemeloszlás kérdésébe mérnöki logarléccel akarnak belenyúlni, akiknek nem elég a jövedelmi adó progresszivitása, akik arra gondolnak, hogy a jövedelmek felső határát havi ezer vagy kétezer pengőben kell megállapítani. Ezek azok, akik ellenszolgáltatás nélkül akarnak földet kisajátítani, ezek azok, akik mindent meg akarnak, mégpedig újból, szervezni. Ezek azok, akik a kapitalizmus egészen finom szerkezetű hierarchiáját nem tudják átérteni és a maguk egyszerű gondolkodásmódján ezt a hierarchiát hivatalnoki és katonatiszti fizetési és rangosztályokkal akarják helyettesíteni. (Úgy van! a középen.) Ezek azok, akik meg akarják reformálni a pénzkibocsátás mai rendjét, meg akarják reformálni a jegybankok rendszerét s ha leszigorlatoztatja őket az ember, akkor kiderül, hogy nincsenek tisztában a pénz és a tőke közötti egészen primitív és alapvető fogalmi különbséggel. Milyen megnyugtató, hogy a gazdasági eszméknek ebben a zűrzavarában, ebben az összevisszaságában a magyar kormány a kipróbált régi gazdasági rend alapján áll, (Ügy van! Úgy van! a középen.) mégpedig nyilt és határozott színvallással áll ennek a gazdasági rendnek az alapján, és gazdasági reformokról csak ott enged beszélni, ahol már kiérlelt, másutt kipróbált és a mi számunkra kockázatot nem jelentő gondolatokról van szó. Pár szóval meg akarok emlékezni azokról a törekvésekről, amelyek világszerte uralják a politikai életet ós amelyek a mai parlamenti rendszer megváltoztatását, átalakítását követelik. Ezeknek a törekvéseknek a mélyén a politikai elit kiválasztásának súlyos gondja húzódik meg, azé a politikai elité, amelyre rá lehet majd bíznunk a jövőben dolgaink irányítását. A parlamentarizmus mai rendszerének szerintem két alapvető hibája van. Az egyik hiba az a téves matematikai képlet, amely a széleskörű választójog, az egyenlő választójog keretében a szavazópolgár politikai értékét teljesen elkülöníti az illető egyéni értékétől és mindenki számára, tekintet nélkül arra, hogy ki az illető, ugyanazt a politikai jelentőséget állapítja meg. (Ügy van! a középen.) Néhány héttel ezelőtt a képeslapok nemcsak nálunk, hanem külföldön is egy fényképfelvételt hoztak Láváiról, amint a szavazás alkalmával sorban áll a többi egyszerű választópolgár között és várja, hogy leadhassa a szavazatát. Ehhez a fényképfelvételhez a legkülönfélébb dicsérő kommentárokat fűzték a lapok nálunk is, másutt is, a francia demokráciáról. Állítom, hogy semmi^ sem fejezhette volna ki jobban a mai választási rendszer tarthatatlan voltát, mint ahogyan ez a kép kifejezte. A legfontosabb kérdések eldöntésénél, tehát hogy jobbra megyünk-e vagy balra, háború