Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-149

254 Az országgyűlés képviselőházának ÍU9. tése terén, arról mean vitázom. Viszont nem azért szólok most Kozma Miklós t. belügyminiszter úrról, mintha mindenfelé dicséretet akarnék mondani. Tény az, hogy az ő kezében — ha elvi álláspontom az is, hogy én a kultuszminisztériumban akarnám hagyni az óvodák ügyét — nem látom egyénileg rossz készben az óvodai felügyeletet szociális, közegészségügyi tekintetben, minthogy a nevelésügyi felülvizsgálat a t. kultuszminiszter úr kezében fog továbbra is maradni. Hiszen már más alkalommal nyíltan kimondtam itt a Házban, hogy Kozma Miklós t. belügyminiszter úrnál, annak dacára, hogy ő a legszigorúbb rendőri és csendőri felügyeleti jogkört gyakorolván, s a karhatalmi intézkedéseknek minden érdekszála és hatalmi szála az ő kezében folyván össze, sokszor a szigorúságot kénytelen képviselni, mégis családi hagyomány és családi örökség a szívjóság és a szívmelegség, a poézis ápolása; hiszen olyan családból, olyan édesapától származik, aki a poézis berkeiben már régen országos hírnév viszonylatában ragyogtatta meg a maga tehetségét, mint a Kisfaludy Társaság tagja; hiszen a t. belügyminiszter úr édesapja költői néven Bárd Miklós. A t. belügyminiszter úr tehát a poézist nem tagadhatja meg a saját egyéniségétől, már oedig jelenthet-e ebben a szomorú magyar életben valami is nagyobb poézist, mint a gyermeknevelés, mint ha a jövendő virágoskertjének apró szálaival és csemetéivel foglalkozunk és ezeket gondozzuk szívvel és lélekkel? Azt is _ tudjuk t. Képviselőház, hogy a t. belügyminiszter úr munkatársai — Johan Béla közegészségüs-yi államtitkár úr s mellette Hepp-Baján Ernő t, barátunk, akik az óvodai ügyek felügyeltével és intézésével meg lesznek bízva — mindketten altruista gondolkodású és melegszívű emberek. Nagy érdemeik vannak a múltban — ezt konstatálom, — de mindez nem lehet elegendő ok arra, -hogy én az én elvi felfogásomon és meggyőződé semen változtassak, azon a meggyőződésen, hogy az óvodák sorsának további intézése kellett volna, hogy a t. kultuszminiszter úr kezében maradjon, kiegészíttetvén a nevelési intézkedési kör mindazzal, amire már as előbb hivatkoztam. ami kívánságok, követelések és teendők közegészségügyi és szociális téren felmerülnek. Nem lett vein a szabad azt mondani, hogy non possumus.. hogy ezzel már nem bírunk, hogy•ez túlhaladja a mi működési területünket és túlhaladja aktivitásunk terét. Tg.Tz ugyan, hogy a legfelső képzésnek, is az egyetemi képzésnek felügyelete és más száz meg száz teendő az ifjúság képzésére való gondos felügyelet mind a t. kultuszminiszter úr kezébe tartozik, ma már azonban meg kell vallanunk azt is, hogy nem az elemi iskola adja a legeslegelső alapot. Nevelésügyi tekintetben, magyar nemzeti szempontból ma, az óvodák ad iák a kezdeti alapot, az oda járó gyermekeknek, e legapróbb magyar generációnak, nemzeti irányú gondolkodásban és jellemben való erősítésével. Szinte észrevétlenül csepegtetik az óvónők beléjük mindezt: Hiszen azok a gyermekek, akik az óvodában tanulnak, játszva tanulnak; nem úgy, hogy be legyenek fogva bizonyos szigorú tantervekkel, elméleti skatulyázásokkal. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter:, A törvény szerint nem szabad tanítani az óvodákban!) Játszva tanulnak, mert hiszen hazafias verseket is taülése 1936 június 18-án, csütörtökön, nulnak, mely versek összefüggenek nemzeti multunk ösztönszerű megismerésével, e múlt bizonyos

1 példaadó jelenségeivel ós (bizonyos emlékezettel mindarra, ami a nagy magyar előidőkben történt. Ez a játszva-taiiulás mégis csak tanulás, ez átmegy önkéntelenül a kisgyermek vérébe és mégis r csak alapja a későbbi elemi iskolai nevelésnek és oktatásnak és az a gyermek, aki hároméves korától hatéves koráig óvodába, járt, amikor az elemi iskolába jut, akikor már olyan anyag lelkileg, észbelileg, szívbelileg, sőt jelleanképződésben, hogy könnyen lehet erre építeniök a tanítóknak fokozottabb népművelés és nemzeti szempontból való oktatás tekintetében az elemi iskolákban. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekután arra térjek rá, hogy 'mik a teendők és mire kötelez bennünket a magyar múlt a törvényjavaslattal kapcsolatban. A t. miniszter úr azt mondotta ezelőtt jó pár nappal, hogy az óvodákat nem tartja iskolaszerű oktató intézeteknek. (Drozdy Győző: Nem is lehet!) Bénidben van. A belügyminiszter úr azt mondotta, hogy az óvodákat egészségügyi központokká fejlesztik ki. Hát mi most már a kivezető út, mi az összesítése ennek a (két elvben megnyilvánuló és a magyar nemzeti társadalomra és a jövő kormányzati intézkedésre háramló kötelességnek 1 (Drozdy Győző: Gyermekvédelem!) Igaza van Drozdy Győző képviselőtársamnak, gyermekvédelmi intézkedések, amelyeik Összefüggnek a családvédelemmel, összefüggnek már zsenge korban, tehát az elemi iskolát megelőző életkorban a lelkület kialakításával, összefüggnek ösztönszerű belenevelésével midannak, hogy az az óvodába járó gyermek tudja, érezze, hogy ő magyar gyermeknek született, hogy magyar földön él, hogy az Istent magyarul imádhatja, hogy magyar a levegő, amelyet beszív, magyar a víz, amelyet megiszik, minden, de minden magyar. Ez már nemcsak szociális feladat, hanem nevelési feladat is. Az alapot tehát erre nézve az óvodák, a jó óvónőképző-intézetek kell, hogy megadják. (Drozdy Győző: Ez. továbbra is a kultuszminiszter úrnál marad!) Akkor hát miért kellett onnan elvenni? Elláthatta volna a kultuszminiszter úr az, erre való felügyeletet a jövőben is mindazzal, amit az óvódák léte követel egészségügyi és szociális tekintetben is és így lett volna' teljes rendben a dolog; hozzátéve azt, hogy szociális gondolkodáshan és ä közegészségügyi nagy kérdések átérzésében is mintaszerűbb államférfit mi nem találhatunk, mint Hóman Bálint kultuszminiszter úr, aki még, úgy tudom, sokáig fog maradni a kultuszminiiszteri székben. (Felkiáltások jobbfelől: Reméljük is!) De kívánom, hogy ha már így történt, ahogy történt, és ezt a törvényjavaslatot megszavazzák, akkor a körzeti iskolafelügyelőtanítók helyett, — amint erre tegnap Petrovácz Gyula t. képviselőtársam is rámutatott, ez gyakorlati kívánság, a múlt igazolta, a jövőben sem lehet máskép, ha eredményt akarunk elérni — mondom, a tanítók helyett, akiknek érdemeit nem kisebbítem, akik derék kultúremberek lehetnek, a felügyeletet mégis az óvodai hosszú szolgálatot eltöltött érdemes óvónők és óvónőképezdei tanárok gyakorolják. A tanítók, bármilyen kitűnő tanerők, de mégis a három—hat év között lévő gyenmekekkel, azok lelkivilágával nem foglalkoztak úgy, mint az óvónők és óvónőképezdei tanárok,