Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-148

Az országgyűlés képviselőházának 148. tani ezt a javaslatot» mint ahogyan a büntetőperekre nézve van, hogy aki akarja, vegye igénybe az átalányozást, aki azonban ezt nenn akarja, annak tessék bead^nyónként és aktusonként leróni az illetéket. Akkor azután mindenki választani fog á gusztusa szerint bár megvallom, hogy ha valóra válik, amint nincs kétségem, hogy valóra válik az, hogy ezek a permegnyitó cselekmények, eljárást megindító beadványok neon esnek tmajd nagyobb bélyegezé» alá, imint eddig estek, akkor bizony már az én .argumentumomnak csekély a jelentősége és abban az esetben, már meg tudnék békélni a javaslattal, osak — még egyszer hangsúlyozom — valóban úgy legyen, ahogyan a mélyen t. pénzügyminiszter ÚT ígéri. Egyebekben a. javaslatot általánosságban, a részletes vita alapjául elfogadom,. Elnök: Kíván smég valaki szólni

1

? (Nem!) Ha szólni senki miem kíván ,

r a yitát^ bezárom. A pénzügyminiszter úr óhajt szólni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! {Halljuk! Halljuk!) Köszönettel állapítom meg, hogy a javaslatot minden oldalról elfogadták a tárgyalás alapjaiul, annak intencióit a képviselőház általában shelyesH és az észrevételek tulajdonképpen csak a részletekre vonatkoznak, .amelyek tekintetében is >

— azt hiszem — felvilágosításaim után teljes megnyugvással méltóztatnak majd ezt a javaslatot nemcsak elfogadni, hanem örömmel helyeselni is, azért, mert ez tulajdoniképpen szerény köntös alatt ugyan, de nagyon aneszszemenp egyszerűsítést és reformot hoz. Nem akarok .részletesen - válaszolni Mózes képviselő úrnak azokra a megjegyzéseire, amelyek nem a javaslat érdemére vonatkoznak és amelyekben ő arra használta fel az alkalmat, -hogy á törvénykezési illetékek lerovása terén egyes fontos részletkérdésekre felhívja a figyelmemet. Ezeket részletesen ímeg fogom fontolni és ahol lehetséges és szükséges, ettől a törvényjavaslattól és az ennek alapján kiadandó rendelettől — amely nem vonatkozik ezekre — függetlenül intézkedni fogok. Hiszen közös célunk az, hogy egyszerűsítsünk, gyorsítsunk, anélkül, hogy a jogkereső közönséget s különösen annak kép viselőit, az ügyvédeket Miegterhelitők. A javaslatban az .alapvető gondolat az, hogy nem percselekményenként, tehát jegyzőkényvenként, ítéletenként stb. külön atomi-zálva kell az illetéket leróni, hanem előre egy átalányösszegben, aminek szankciója viszont az, hogy a bíróság addig nem foglalkozik az üggyel, illetőleg az üggyel való foglalkozást addig nem folytatja, amíg ez az átalányösszegben meghatározott illeték leróva nincs. A javaslat indokolásában az igazságügyminiszter úrral együtt hangsúlyoztuk, — és a szónokok egyrésze is hangsúlyozta — hogy a tökéletes érvényesülése ennek az elvnek az volna, ha az egész eljárásra nézve — tehát a jogorvoslati eljárást is beleértve — előre egy illeték rovatnék le. En ezt követeltem, ez volt az eszmém és nagyon sajnálom, hogy ez nem valósulhatott meg. De azért nem valósulhatott meg, mert éppen a jogkereső közönséget, s annak képviselőit, az ügyvédeket és bizonyos alkotmányjogi elveket kellett itt méltányosan figyelembe venni. Ezért az egész reform egyelőre csak a fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozik. Hogy a reformnak ebből eredő jelentőségét ülése 1936 június 17-én, szerdán. 205 kellőképpen mérlegelni tudjuk, legyen szabad néhány percre visszaélnem a t. Ház türelmével és elvi élességgel meghatároznom a fizetési meghagyásos eljárás fogalmát, szemben a közönséges perrel. A fizetési meghagyásos eljárás nem peres, hanem perenkívüli eljárás, mert arra számit, hogy az adós, az alperes nem fog ellentmondani, tehát egy jogbehajtó, jogérvényesítő eszköz, ahol a bíróság tevékenysége nem az ügy érdemi elbírálásából áll, hanem — ha szabad magamat túlzóan kifejeznem t — abban áll, hogy egy stampigliát, egy ítéletstampigliát ad, amelynek alapján megkapja a felperes a bírói végrehajtásnak az útját. Ez tehát nem peres eljárás^ hanem egy perenkívüli jogérvényesítő eljárás, amely csak akkor alakul át perré, abban a kivételes esetben, ha az adós, az alperes ellentmond, illetőleg váltó fizetési meghagyásnál kifogással támadja meg a fizetési, meghagyást, ami nern^ egyéb, mint egy anticipált végrehajtóvá válni kívánó bírói ítélet. Ha pedig az^adós, az alperes ellenmondással, vagy kifogással él, akkor ő megakadályozta a jogérvényesítésnek a normális útját, nem szabad őt premisálni, hanem öt külön bizonyos mérsékelt — igazán csekély Összegekről van itt szó — illeték lerovására helyes kötelezni, mert hiszen meglassította és megakadályozta az eljárást és azt perré alakította át. Ebből az elvi meggondolásból helyes, h fizetési meghagyásnak az illetéke csak a beadványnak és az ítéletnek, a fizetési meghagyásnak az illetékét foglalja magában. Külön fázisnak tekintetik az és e_gy kis illetékkel sujtatik az ellenmondással élő adós, — s akkor következik egy »harmadik fázis — amikor az adós ellenmondása folytán ez a perenkívüli eljárás már perré, tárgyalássá alakult át. így jön ki az egységes illetékből három fázis, természetszerűleg a fizetési meghagyásos eljárás jogi természetéhez hozzáilleszkedve. Külön negyedik fázis van az illetéknél akkor, ha fellebbezést adnák be, vagyis ha fellebbviteli jogorvoslatot vesznek igénybe; ez abból a megfontolásból indult ki, — ez az igazságügyminisztérium felfogása volt — hogy nem kell megkönnyíteni a jogorvoslatokat. Ez természetes, mert hiszen a jogorvoslatok a felperes jogának érvényesítését elodázzák, a bíróság munkáját pedig szaporítják, — erre tehát egy külön illeték vetendő ki.. Azt hiszem, ez elvileg helyes. Tisztán egyszerűsítési és tisztán pénzügyi szempontból nagy örömmel üdvözöltem volna, ha az illeték nem négyfázisú, hanem egyfázisú lett volna, de deferálnom kellett ezeknek a jogvédelmi és a jogkereső közönség teherviselését és érdekeit is figyelembevevő megfontolásoknak és ezért alkottuk meg így négyfázisosan az illetéket, és ezért fogjuk ezt így is hagyni. Felmerült azután az az észrevétel, hogy vájjon ezen az első beadványon nem lesz-e akkora illeték, hogy az megnehezíti a helyzetet az eddigivel szembeni Itt aláhúzni kívánom: ezzel a reformmal egyáltalában nem célom az, hogy az illetékeket emeljem. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem célom az sem, hogy az illetékeket leszállítsam. (Györki Imre: Ezt mindjárt gondoltuk!) Semmi egyebet nem célzok ezzel, mint egyszerűsítést és ezt el is fogjuk érni. Az az aggály tehát, amelyet Rupert képviselőtársam említett, hogy t. i. az első beadvány túlzott illetéke révén a mainál rosszabbá válik a helyzet, nem áll, mert hiszen éppen csak az az ille-