Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-148

206 Az országgyűlés képviselőházának 1A8. ülése 1936 június 17-én, szerdán. ték rovatik le, amely az első beadvánnyal és a fizetési meghagyással kapcsolatos. Kifogás tárgyává méltóztatott tenni, hogy nem elég egyszerűsítés az, hogy a bíró utasítja vissza azt a beadványt, amelyen nincs ez a kellő illeték leróva; ezt megtehetné egy alárendelt kezelő tisztviselő is. A másik oldalon viszont ezzel éppen homlokegyenest ellenkezően Eupert képviselőtársain azt mondja: alkotmánysérelem az, hogy valakinek jogvédelmi kérelmét nem intézik el azért, mert nem rótta le az illetéket. Szerintem helytelen volna, ha egy kezelő tisztviselő tagadná meg az igazságszolgáltatást azzal, hogy a beadványt viszszautasítja. (Györki Imre: Ügy van! Nem volna helyes!) Ez: de nier de justice, az igazságszolgáltatás megtagadása, ez tehát csak bírói aktus lehet. Lényegben ugyan nincs különbség a kettő között, mert hiszen egyszerűen konstatálható tény az, hogy az illető lerótta-e a szükséges illetéket, — különösen, ha most átalányban lesz megszabva, úgy hogy nem is kell a részleteket kutatni — a bíró, tehát nem tesz egyebet, mint egy aláírást, egy parafot ad. Neki tehát ez érdemleges munkát nem fog okozni, viszont alkotmányjogi szempontból csakis bíró tagadhatja meg az igazságszolgáltatást. Azt hiszem, ez teljesen világos. Hogy az alkotmányjogi aggodalmak helyesek volnának abból a szempontból, hogy én nem rovok le egy bizonyos összegű bélyeget, nem fizetek, de jogomat mindenesetre szeretném megpróbálni érvényesíteni: ez nem helyes, mert ha olyan .szegény az illető, hogy nem tud illetéket fizetni, (Rupert Rezső: Pillanatnyilag!) akkor vegyen igénybe ^ szegényjogot, ha. pedig nem szorul erre ennyire rá, akkor teremtse elő azt az összeget, — hiszen csak fillérekről, 1—2 pengőről van szó — mert sajnos a való helyzet nem az, hogy arról kellene panaszkodni, hogy nem adnak igazságot annak, aki kéri, hanem a baj az, hogy' igazságszolgáltatást kérnek azok, akiknek sem igazságuk, sem pénzük nincs. (Ügy van^ a jobbotdalon.) Mert azok a, nagyon szomorú tapasztalatok^ — az ügyvédképviselők leginkább aláírhatják ennek igazságát — amelyeket a szegénységi joggal való visszaélés terén tapasztalhatunk, (Ügy van! a jobboldalon.) éppen az. ellenkező aggodalmat teszik indokolttá és én azt hiszem, álhumanizmusból nem szabad ezen a téren a valóságtól eltérni. A szegénységi jog nagyon nemes és szépen elgondolt intézmény, amely a törvény előtti egyenlőséget akarja a gazdasági helyzet ellenkező indikációjával szemben megvalósítani, de semmiképpen sem akar men

: levél lenni arra, hogy pénz és igazság nélkül igénybevegyék az igazságszolgáltatást, amelynek igénybevételét mindnyájan, mi adófizető polgárok fizetjük meg végül is, mert hiszen ennek költségei a buolgetet terhelik. Ami a részletkérdéséket illeti, a dolog úgy áll, hogy a fellebbezés^ után csak az rója le az illetékátalány negyedik fázisát, aki maga fellebbezéssel él. Ha tehát az egyik fél nem él fellebbezéssel, ellenben észrevételt tesz a ^másik fél fellebbezésére, ez után ő ném fizet, mert a fellebbező fél átalányában ez is benne foglaltatik. Azt hiszem tehát, hogy erre vonatkozólag sikerült az aggályokat eloszlatnom. Felmerült még azután az az aggály is, hogy helyes-e a 8. § második bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint ha valaki leszállítja a kérelmet és ennek következtében az eljárás tárgyának' értéke 400 pengőt) meg nem haladó összegre csökken, akkor nem lehet a törvénykezési illetéket átalányösszegben leróni. Azt hiszem, Kupert Kezső t. képviselőtársam attól fél, hogy ez a törvény kijátszására ad alkalmat. Ha valaki a törvényt úgy akarja kijátszani, hogy egy azonnal hatályos fizetési meghagyás kieszközlése helyett kerülő utat választ és tárgyalás útján kér ítéletet, hát kerülje és játssza ki a törvényt. Ha valaki egy gyors autó helyett fel akar ülni egy kétkerekű kordéra, én őt ebben nem akadályozhatom meg. (Rupert Rezső: Nagy tévedés!) Miről van itt szó?! Arról, hogy a felperes fizetési meghagyásban minden valószínűség szerint alperesi ellenmondás nélkül azonnal megkapja az ítéletet, de ha 20 fillért vagy 1 pengő illetéket meg akar takaritani, nem perendkívüli eljárást, hanem pert fog indítani. Aki ilyen komplikált módon és saját érdekei ellenére akarja kijátszani a törvényt, ám játssza ki. De nem is hiszem, hogy ez gyakorlati jelentőségű lenne,, mert a kérdés lokalizálódik a nagy számok törvénye szerint kialakuló statisztikai adatokra, amelyeket részben már idéztem is. Azokban az van, hogy a felperes a fizetési meghagyásos eljárásban nem vitás jogokat akar gyorsan érvényesíteni, azért, hogy végrehajtható közokiratot kapjon, és az ügy a végrehajtás útjára kerüljön. Ezt a gyors utat ő nem fogja ilyen alárendelt és !j- roppant kis összegekről lévén szó — nem is jelentős illetékkérdések miatt kikerülni vagy megváltoztatni. Ami azt aa alkotmányjogi aggályt illeti, hogy nem magában a törvényben mondatik ki, hanem az igazságügyminiszterre és a pénzügyminiszterre van bízva az átalányöszszegnek rendeleti úton való megállapítása, én ezt az aggályt nem tartom alaposnak, ímert itt bizonyos mozgási szabadságot biztosítani kell. A lényege a dolognak abban rejlik, hogy ezek az^ összegek az ügyvédekkel,' a bíróságokkal és a hozzáértő szakértőkkel együttesen állapíttassanak ínég. Ez meg is történt. A kiadandó rendelettervezet kész. Itt teljes egyetértés van. Ha talán kisebb részletkérd esőikben, effyességileg elintézett ügyek csekélyebb illetéke tekintetében van is még vita, de egyébként ez meg van határozva. Ha esetleg ez az illeték túlmagasnak vagy alacsonynak mutatkozik, — mondom,, nem akarom ezzel az állam bevételeit 'szaporítani — akkor annak (módosítása lesz szükséges. Hogy bizonyos esetekben, amikor nagyon kis . öszszegekről van szó, — mondjuk — arról, hogy 1 pengő 20 fillérnek, vagy 1 pengő 30 Ml érnek kell-e lennie az illetéknek, ennek meghatározása miatt nem lenne indokolt ismét a törvényhozás komplikált gépezetét működésbe hozni; erre — azt hiszem! — nincsen semmiféle komoly szükség. Érdemben méltóz-tassanak meggyőződ ve lenni árról, hogy szakértelemmel, méltányosan és minden érdek lehető kiel építésével akarjuk ezt a reformot bevezetni. (Helyeslés.) r Ez a reform nagyon jól bevált a nyugati művelt népeknél és. úgyszólván, a világ öszszes államainak bíróságainál hasonló rendszer van érvényben. Miért ne kövessük mi is ezt a példát és miért ne menjünk mi is az egyszerűsítés útján? Ha ez itt beválik, meg fogjuk fontolni, hogy ne terjesszük-e ki szélesebb területre. Természetesen akkor is meg fogjuk fontolni, hogy a jogkereső közönség és képviselőinek érdekei kívánatossá teszik-e vagy sem; mert viszont nem az a célunk, hogy imásutt bevezetett reformokat lemásoljunk, ha-