Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-148

202 Àz országgyűlés képviselőházának lip 8. ülése 1936 június 17-én, szerdán. eléggé kicsiny illeték szükséges. De mindenesetre itt, ha általányban állapítják meg az alperesnek perbe bocsátközáei illetékét is, ez valószínűleg nagyobb lesz, mint az eddigi. Tehát előáll az a helyzet, hogy az alperes akkoi'a illetéket lesz kénytelen fizetni az, ellenmondásért is, mint amekkorát a felperes fizet. Ez semmiesetre sem előrehaladás, hanem üitoább retrográd irányba való haladás s azonkívül az 'alperest esetleg jíogtalan illetékkel ^is rój ja meg. Most 'ugyanez áll a fellebbezésre vonatkozólag is. Eddig a fellebbezési illetéket egyedül a felperes rótta le, az alperes csak akkor, ha csatlakozott a fellebbezéshez. Most ellenben azt mondja a törvényjavaslat, hogy az alperes is köteles külön leróni az illetéket. Tehát úgy érzem és úgy értem, t, Képviselőház, hogy a mai helyzettel szemben ez is helytelen irányba halad. Már most különösen helytelen az, hogy ha a fellebbezési eljárás során az első bíróságnak ítéletét a fellebbezési bíróság feloldotta és visszaadja a járásbírósághoz — tehát amikor már egyszer az illetéket lerótták a fellebbezés során, azt mondja, az 1. §., hogy a IV. alatti illetéket a járásbíróság újabb ítélete elleni fellebbezés esetében a felperes, illetőleg az alperes újból leróni köteles. Tehát ugyanazért a bírói aktusért még egyszer le kell róni. Ez azért méltánytalan, mert a jogkereső közönség, a peres felek nem tehetnek arról, hogy ha a bíróság valamely jogiszabálysértést követett el, vagy pedig a szükséges bizonyítási eszközt néni vette igénybe — a felek indítványa ellenére, s a fellebbezési 'bíróság kénytelen feloldani az elsőfokú ítéletet mert akiderített tényállás nem alkalmas a pervita eldöntésére. Ez a törvényjavaslat tehát mégegyszer megrója az illetőket, ha fellebbeznek. Ez a második észrevételem. , > T. Ház! Az is helyes volna, ha a végrehajtási eljárásra vonatkozólag is átalány állapíttatnék meg. De itt mégis deferálok, mert hisz en a végrehaj tás kérés én él lehet s égés, hogy az ingatlanra is megy a végrehajtás, s ilyenkor természetesen szükség van a bekebelezési illeték lerovására is. Azután bizonyos alkotmányjogi aggodalmam is van ez ellen a törvényjavaslat ellen. Ez is beletartozik — a 3

; §-t illetőleg — a most szokásos törvényalkotásba, hogy t. i. a kormány igyekszik lehetőleg csak a kereteket •megállapítani, meni úgy mint^ azelőtt történt; ha nézem a régi illetékszabály zatot, ott pontonként vau /megállapítva az illeték mértéke, ebben a törvényjavaslatban pedig egyszerűen felhatalmazást kap a pénzügyminiszter és az 'igazságügyminiszter arra, hogy átalányösszeget állapítsanak meg. Amikor tehát mi ezt a törvényjavaslatot 'megszavazzuk, nem tudjuk, hogy ez mit ró arra a szegényebb népre, mert az indokolás szerint három esztendei átlagot véve figyelembe, az 1931—1934. években 400 pengőn aluli eljárás 2,356.542 esetben volt, ezzel szemben keresetet 774.727 esetben adtak be. Nyilvánvaló tehát:, hogy ez az^ eljárás inkább a szegény emberek, a kisebb tőkéjű emberek pénztárcáját érdekli, annál inkább fontos volna tudnunk és törvényben fixírozva látnunk, hogy mekkora lesz az értékhatár — nem azt mondom, hogy ez bekövetkezik, de ha esetleg, mondjuk, valami kiesés történik az illeték jövedelemből — nehogy az igazságügyminiszter és a pénzügyminiszter a törvényben kapott felhiaitalmazásoik alapján a legközelebb álló úthoz forduljanak, és az átalányösszeget felemeljék. Ebben a tekintetben, minit mondottam, aggodalmaim és pedig alkotmányjogi aggodalmaim vannak. Ez egészen eliminálható volna, s a miniszter úr megfontolás tárgyává téve ezt, a részletes vita során ebben az irányban talán valami propozícióval is előállhatna. . Az ilyen megoldás mellett is a legtökéletesebbnek tartanám azt, hogy az esetben, ha a jogkereső fél kérelmével megjelenik a bíróságnál a főlajstromirodában, amelynek vezetője bizonyosan eddig is rendelkezett azzal a képesítéssel, hogy meg tudta állapítani, vájjon azon a beadványon megfelelően van-e leróva az illeték vagy sem, a főlajstromiroda vezetője jogosítva lenne az átnyújtott beadványt, illetőleg keresetet megvizsgálni abból a szempontból, vájjon az átalány megfelelő összegben van-e leróva és ellenkező esetben az ügydarabot nem is iktatnák, illetőleg a limine visszautasítaná, úgyhogy a bíróságnak nem is kellene foglalkozni az illetékösszeg helyességének vagy helytelenségének kérdésével, szóval nem szaporítanék ezzel is az ítélőbíró munkáját. Végeredményben az 'illeték kiszabása, a lelet felvétele nem is az ítélőbíró dolga, hanem a kezelőszemélyzeté. He tehát a kezelőszemélyzet vezetője kezébe kapja a beadványt- és a keresetet, né'zze azt meg és ha megállapítja róla, hogy az előírt átalány nincs leróva, ne is iktassák azt a beadványt vagy keresetet. Sajnos, a törvény bizonyos esetekben a bíró funkciójává teszi azt, hogy foglalkozzék az illeték lerovásának helyességével. Mert azt mondja a jelenlegi törvényjavaslat 4. §-ának 3. bekezdése (olvassa): »A jelen § első bekezdésében foglalt szabályokho*z képest az I., II vagy IV. illetékátalány egész összegének lerovása nélkül előterjesztett meghagyás iránti kérelmet, ellenmondást vagy kifogást, illetőleg fellebbezést a járásbíróság a Pp. 140. §-á.nak megfelelő alkalmazásával a félnek visszaadja,«, tehát e szerint magának az ítélőbírónak kell az aktát a kezébe vennie és azért, mert azon a királyi kincstárt illető átalányilleték leróva nincsen, szabályszerű elbánás alá venni. Ez mindenesetre a bíró idejét rabolja. Azt mondja a javaslat, hogy a hiány pótlása tekintetében ugyancsak hozhat végzést^ és kell is, hogy felhívja a felet a hiány pótlása végett. Ezt sem. tartom bírói funkciónak, hogy a bíró állapítsa meg, hogy erre vagy arra a beadványra, keresetre ennyi átalányösszeget kellett volna leróni és ezért hoz egy felhívó végzést, amelyet megfogalmaz, kiad az irodának, ott leírják, itehát nemcsak a bíró, hanem az egész bírói apparátus dolgozik azért, ami esetleg lehet 2—3 pengős összeg is és az az idő, amelyet ráfordítanak

t erre az eljárásra, sokkal többe van a kincstárnak. A harmadik funkció azután a bírónál az, hogy ha lerovás nélkül adja be újból, tehát megtörténhet, hogy ezt a beadványt, vagy keresetet a fél még egyszer beadja, akkor a bíró még egyszer kezébe veszi ugyanazt az aktát és azt*a Pp. 141. §-ának megfelelően yiszszautasítja. T. miniszter úr, ha a bíróság könnyítését óhajtják, — mert hiszen az indokolásból azt olvasom ki, hogy eddig éppen azért idegenkedtek az átalány behozatalától, mert a bíróságok működését ez nagyon megnehezítette volna — akkor tessék figyelembe venni azt, hogy itt maga a tételes törvény fog a bíró intézkedési jogkörébe olyan tény-