Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

10 Az országgyűlés képviselőházának Lajos: Szép!) úgy elismerem a sajtó kritikai jogát is. De ez nem kritika, ez az álláspont nem méltó sem az ország mártiriumához, sem a létért való folytatott véres küzdelméhez, sem pedig a nemzet szellemi nívójához. (Úgy van! XJgy van! jobbfelől.) Ez a hang lealacsonyít és megaláz. Ne csodálkozzék tehát a sajtó azon, hogy a szlgoú sajtórcf ormot követeljük s a közhangulat nőttön-nő és erősödik. (Dinnyés Lajos: Ugy látszik, csak a sajtótámogatás emel fel!) À sajtón a sor, hogy irányának helytelenségéből a helyes következtetéseket levonja, (Dinnyés Lajos: Gleichschaltolni a sajtót, ez a céljuk. — Zaj.) T. Ház! Meg kell emlékeznem a magyar közéletnek még egy harmadik jelenségéről is. Sokat járom az országot és lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy a nemzeti érzés, a fogékonyság a nagy nemzeti kérdések iránt, a nemzeti áldozatkészség, a nemzeti öntudat távolról sincsen azon a színvonalon, amely a mai viszonyok között egy élni akaró és élni tudó nemzettől joggal követelhető és elvárható volna. (Dulin Jenő: Nem fizetik a tagdíjakat!) Az ország magasabbrendű intelligenciája sem a közügyekkel, sem a helyi kérdésekkel nem törődik. Közömbös és nem teljesíti hivatásszerű kötelességét; a nép vezetését. Ennek a hangulatnak tulajdonítom azt, hogy külföldi példák hatása alatt jobb- és baloldali eszmék szivárognak az országba, megzavarják a felfogásokat, elhomályosítják az ítélőképességet és szélsőségek felé sodorják a nemzetet. (Felkiáltások a baloldalon: Mit szjól ehhez Festetics? Most Festetics' van soron! — Zaj.) Aggódva figyelem ezt a jelenséget, mert előbb-utóbb megzavarhatják az ország belső békéjét, tehát azt a légkört, amely hazánk fejlődéséhez és gyarapodásához nélkülözhetetlenül szükséges, (Némethy Vilmos: Most jön a valóság!) T. Ház! Elérkeztem beszédem végéhez. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Vázoltam a mai magyar közélet néhány aggasztó jelenségét a nélkül, hogy felvetettem és válaszoltam volna azt a kérdést, hogy mindez miért van így. Nyomorult sártekénken az emberiség világnézeti harcban áll. Egy-két szerencsés nemzet ezt a világnézeti harcot talán már befejezte. De azt hiszem, hogy minket, szegény magyarokat ennek a világnézeti harcnak elfolyó hullámai még csapkodnak. Ezeket az elfolyó hullámokat érzékeltetik a vázolt jelenségek. Egyesek tudatosan, mások tudat alatt eszközei a világnézetek harcának. Az én pártomat a keresztény nemzeti egység, tehát egy jobboldali ideológiának ereje juttatta óriási többségben a parlamentbe és ezzel egyúttal kezébe adta a kormányhatalmat. (Mozgás a baloldalon.) A nemzet tehát tulajdonképpen már eldöntötte a világnézeti harcot. Azonban a választási győzelem dicsőségével együtt (Dulin Jenő: Arról jobb nem beszélni, arról hallgatni a legcélszerűbb! — Dinnyés Lajos: Arról jobb nem beszélni! — Egy hang a baloldalon: Elmondotta róla a bíróság a nézetét! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) egy súlyos és felelősségteljes feladatot rakott vállunkra. Azt a feladatot, hogy bebizonyítsuk, hogy a keresztény nemzeti Programm az alkotó munka, a nemzetet fejlesztő, gyarapító és boldogító munka programmja. (Helyeslés jobbfelől. — Dinnyés Lajos: Lásd Kenyeres-Kaufmannt!) Mi vállaljuk a felelősséget és vállaljuk ezt a munkát, mert tudjuk, hogy igazunk van. Vál143. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. laljuk a felelősséget és a munkát összefogva, szoros és törhetetlen egységbe tömörülve, mert tudjuk, hogy az egységben az erő. Ezt az egységet megőrizni, ápolni és fejleszteni fogjuk minden alkotmányos, jogos és igazságos eszközzel, mert mi nem pártpolitikát, hanem a történelem szamára nemzeti politikát csinálunk. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik. — Dinnyés Lajos: Elfogadja vagy nem

1

? — Zaj.) Elnök: Szólásra következik Sulyok Dezső képviselő úr. Sulyok Dezső: T. Ház! Szerény felfogásom szerint az a tény, hogy Magyarország miniszterelnöke ezidőszerint betegen szanatóriumi kezelés alatt áll és ennek következtében távol maradni kényszerül a politikától (Egy hang balfelöl: Még miniszter sincs itt! — Mozgás.) mind a jobboldalt, mind a balodalt egy bizonyos tartózkodó magatartásra kötelezi. Tartózkodó magatartásra kötelezi ez a tény a jobboldalt abban a tekintetben, hogy a miniszter elnök személyével kapcsolatban ilyen kiélezett felszólalások, mint amilyen az előttem szólott Baross Gábor igen t. képviselőtársam felszólalása volt, ne hangozzanak el, mert hiszen ennek természetszerű következménye volna az, hogy nekünk erre reflektálnunk kell — az akció reakciót szül — és nekünk hasonló éles tónusban kellene itt az elmondottakra válaszolnunk. En azonban azzal, hogy előttem szólott t. képviselőtársam nem respektálta ezt a szabályt, nem érzem magam feloldottnak ez alól a szabály alól és ezen a téren, a miniszterelnök úr személyes tényeinek bírálata, illetőleg a másik oldalon magasztalása terén, én nem akarom a példát követni és beszédének ezzel a részével nem kívánok foglalkozni. Ellenben — noha erre megbízásom nincs és nem is lehet, mert ebben a pillanatban hangzott itt el ez a beszéd —

r mégis a polgári ellen-' zék nevében megbízás nélkül is vissza kell utasítanom azt az agresszív hangot, amely a parlament nyilt színe előtt az ellenzék jóhiszeműségét vonta kétségbe. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Baross képviselőtársam nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy az egész ellenzéknek, a szociáldemokrata párt kivételével, nincs elvi alapja, semmiféle elvi ellentétet nem tud felfedezni az ellenzék és a kormánypárt között, kicsinyes, személyes intrikák és személyes szempontok azok, amik az egész ellenzéket kivétel nélkül — illetőleg a szocialisták kivételével — vezérlik. (BuebJnger Manó: Kernelem, minket sem akart megdicsérni! — Élénk derültség.) Ezzel az állítással szembe kell szállnom annak az 50 tagú ellenzéknek a nevében^ amely minden kritikát nyugodtan kibir, és amelyről mindent el lehet mondani, de amely önérzetének teljességével tiltakozik az ellen, hogy jóhiszeműségét valaki megtagadja. Hogy mibennünk van jóhiszeműség és mibennünk van elvi alap, és hogy minket elvi szempontok választanak el a túloldaltól, azt legyen szabad kissé objektívebben elmondanom, mint amilyen előttem felszólalt t. képviselőtársamnak hangja volt. . Erről a hangról még csak annyit legyen szabad mondanom, hogy kevesebb bizonyára több lett volna: ha mérsékeltebb tónusban méltóztatott volna ugyanezeket elmondani (Egy hang balfelöl: Felolvasni!), akkor talán hatásosabb lett volna. Aki azonban nagyon éles hangot használ, aki a külsővel akar görögtüzet esi-