Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

Az országgyűlés képviselőházának 1 nálni, annál mindig az a gyanú, már a priori, hogy a tartalomban, a meggyőződésben van valami hiba és hogy ez a nagy csattogás, ez a nagy kardcsörtetés a belső tartalom hiányosságait takarja. Nekem az a felfogásom, hogy higgadtabb, nyugodtabb — ne vegye rossz néven — parlamentárisabb tónusban előadva ugyanezek a dolgok (Baross Gábor: Nem vagyok gyakorlott a parlamentáris tónusban!) talán többet jelentettek volna. Mi az az elvi alap, t. Ház, amely az én szerény meggyőződésem szerint ezt az oldalt a méiyen t. túloldaltól elválasztja! Ez az ország, ennek publicisztikája, politikai és egész közélete másfélév óta visszhangzik a »reform« szótól. Az ember a »reform« szóval kel, a »reform« szóval fekszik, állandóan ez a szó visszhangzik fülünkbe. Nekem az a felfogásom, hogy ha valaki valóban reformot akar ebben az országban csinálni, ha valaki nem 24 órára, hanem, — mint Széchenyi azt az államférfiútól megkövetelte — századokra néz előre, akkor mindenekelőtt ennek a reformnak az előfeltételeit kell megteremtenie. Melyek a reform előfeltételei? A legelső és legszükségesebb előfeltétele, hogy ennek a reformgondolatnak, ennek a megújulási gondolatnak legyen egy lalanya, egy hordozója ebben az országban; legyen egy olyan tömeg, amely ezt a refoTmot megérti, megértve öntudatosan magáévá teszi; magáévá téve annak keresztülvitelét elhatározza és elhatározását tűzön-vízen keresztül, a feltornyosuló nehézségeken keresztül megvalósítja. Amíg ez nincs meg, addig az, aki reformot akar, tulajdonképpen homokra épít és vagy efemer értékű dolgot hoz létre, vagy pedig kénytelen a félmegoldásnál megállani. Már pedig véleményem szerint a félmegoldás rosszabb, mintha valaki semmit sem csinálna, mert egy félmegoldás diszkreditálja magul az eszmét. A nagy tömeg csak azt látja, hogy nem'valósulhatott meg valami, nem tudja, hogy miért nem valósulhatott meg, azt hiszi, hogy maga az eszme volt rossz és beteg és a félmegoldások képesek lejáratni és tönkretenni egész eszmeáramlatokat. T. Ház! Ha most azt nézem, hogy ki vagy mi lehet ennek a reformgondolatnak a hordozója és az alanya ebben az országban, akkor csak egy választ adhatok: maga az egész nép vagy annak legnagyobb többsége. Ezt nemcsak a történelem tanítja, nemcsak a politikai tudományok tanítják, hanem a jelenkor példáinak is ez a legkiáltóbb tanulsága. Még azok az irányzatok is, amelyek nyíltan diktatórikus alapra helyezkedtek, úgy akarják és úgy tüntetik fel a dolgokat, mintha a nagy tömegek rokonszenve, fanatikus rajongása mellettük állott volna. Ma már néptömegek nélkül vagy ellenére politikát csinálni legalább is tartósan nem lehet. Tehát ilyen nagy gondolat hordozói csak a legnagyobb néptömegek lehetnek. ' Nem lehetnek ima már hordozói ilyen gondolatnak az egyes társadalmi osztályok. Ha röviden, gondolatban átfutunk az egyes társadalmi osztályokon, akkor erre a kérdésre kétségtelenül azzal kell felelni, hogy egyik sem alkalmas arra, hogy kizárólag hordozója legyen a magyarság megújulása nagy terhének. Az arisztokrácia nem alkalmas ma már arra, hogy kizárólagos letéteményese legyen egy ilyen gondolatnak. Alkalmas arra, hogy melléje álljon és ezzel (megadja a történetiség autoritását ilyen mozgalomnak, de arra, hogy irányító szerepet játsszék benne, többé nem alkalmas, f l ülése 1936 június 8-án, hétfőn. 11 Ugyanígy nem alkalmas a magyar középosztály sem. A magyar középosztálynak elsősorban az a hibája, (hogy még mindig nem egységes. Vezető rétege tulajdonképpen két részből adódik, amely két rész in ultima analisi-közös forrásra vezethető vissza: a volt birtokos középnemességre. Ennek a volt 'birtokos középosztálynak egyik ága honoratiorrá vált, hivatalokba ment, a másik ága, hogy képletesen szóljak, megmaradt az ekeszarva mellett. Az a rész, amely a, hivatalokat foglalta el, kétségtelenül nagyon értékes részévé fejlődött a nemzeti társadalomnak, azonban ennek a hivatalnok, honoratior vezető középosztálynak egy nagy hibája van: túlságosan erős a, gondolkozásában az etatizmus és ezt állandóan perszonifikálja a mindenkori kormányokban; a mindenkori kormányban látja az államot, a kormányt azonosítja az állammal. Ez a tulajdonsága kétségtelenül értékessé teszi arra nézve, hogy reformgondolatokat végrehajtson, a gondolati részt, az eszmék nyújtását azonban éppen ennek következtében nem vállalhatja, másodrangúvá degradálta magát, végrehajtó szervvé, de nem gondolatok, eszmék kitermelőjévé. Ami ennek a vezető középosztálynak a másik részét illeti, amely megmaradt az ősi foglalkozás, a földmívelés mellett, ezt szintén al- j kalmatlannak kell tartanom arra, hogy önmagában a reformgondolat hordozója legyen. Miért*? Egyrészt a száma ma már olyan csekély a dzsentrinek, hogy emiatt nem alkalmas nagyobb feladatok megoldására, másrészt pedig — sajnos — a gazdasági harcban alulmaradt, eladósodott, és ennek következtében anyagilag nem független. A nagy gondolatok megvalósításához nem gazdagság kell, hanem anyagi függetlenség. Nem kell gazdagság hozzá, mert hiszen a világtörténelem során számltalanszor azt láttuk, hogy az; anyagi gyarapodás a szellemiek rovására történik. Guizot például panaszkodik arról, hogy Lajbs Fülöp alatt a nagy anyagi fellendülés elvonta az emberek figyelmét a politikai fejlődéstől. Ugyanezt láttuk III. Napoleon korában, aki gazdasági téren' Franciaországot naggyá Stet te, de ugyanakkor politikailag ez a kórszak egészen színtelep, sőt egészen reakciós volt. Vagy Németország gazdasági fejlődésének 1890—1914-ig terjedő része nagy fényes korszakot ível át, de ugyanakkor Németországnak ez volt politikailag egyik legsivárabb korszaka. Nálunk Magyarországon is így volt ez. 1867—1914-ig nagy gazdasági fejlődéi volt, amellyel korántsem állott arányban a politikai és a társadalmi fejlődés. Nem gazdagság kell tehát a politikai haladáshoz és a politikai eszmék elsajátításához, hanem a szegénységtől való mentesség az igényeknek és a jövedelmeknek harmonizálása, kiegyensúlyozottsága és ez — sajnos —. a magyar birtokos középosztály legnagyobb részénél nincs meg. De nem lehet ilyen vezietőszerepre predesztinálva a középosztály városi része sem, a jobb kereskedő- és iparososztály, valamint a szabad szellemi pályán élők tömege, nem lehet egyrészt azért, mert ennek egy jelentékeny részét a zsidóság jobb része adja. Ennek a jbbb résznek hazafisfgát senkisem vonthatja kétségbe, mégis lehetetlenség az, hogy a magyarság ennek a résznek szellemi vezetését véglegesnek fogadja el. Legjobban bizonyítja Ady Endre példája, hogy ez mennyire nem lehetséges. Ady Endrét senkisem értette meg annyira, mint a 2*