Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-146
152 Az országgyűlés képviselőházának 1 46. ülése 1936 június 15-én, hétfőn. métlem, hogy ez így van, tehát nehogy úgy érttessék felszólalásom, mintha őket is megvádolnám azzal, hogy valami közük lehet magánérdekből ezekhez a rendelkezésekhez, csak bátor voltam előttük kimutatni, hogy tisztességes akaratuk ellenére is íme történt: egypár ember üzlete lett ezekből az intézkedésekből és rendelkezéseikből, amelyeket ez a törvény lehetővé tett. Láttuk itt napokban a kereskedelemügyi miniszter urat is, aki egészen meglepődött, nem tudta, tmivé lesz, amikor Éber Antal t. képviselőtársunk felvilágosította, hogy mi lett abból az intenciójából, amely őt vezette, amikor az export -kontingenseket felosztották és a Hangyát is bizonyos mértékig részesítették abban, mi lett különösen abból az intenciójából, hogy 60—70%, erejéig a gazdák javára váljék ez az export. Az, történt, hogy a Hangyának és a Mezőgazdák Szövetkezetének lett ebből óriási üzlete, óriási haszna. Még azt is elhitették a miniszter úrral, — ahogyan a szavaiból kivettem — hogy azért történt az, hogy a szövetkezet nem annyira a kisgazdáktól vette át a kiviendő állatokat, hanem inkább a nagybirtokosoktól, mert a kisgazdák erre nem voltak képesek, nem tudtak annyi állatot produkálni. Maga a Rábaköz, ez a kis magyar terület olyan állatállományt tart a kisgazdák kezében, (Kun Béla: Ügy van! Kitűnő!) amely háromszorosan fedezi és fölözi azt a kivitelt, amely lehetségessé válik. Csupa kisgazdakézben vannak ezek az állatok. (Ügy van! Ügy van! bal felől.) Csak egyet említek tehát, a Rábaközt, Sopron megyét említem meg,, ahol a legközelebb van a határ, ahol a tarif ális viszonyok a legelőnyösebbek. Bocsánatot kérek, amikor egy minisztert ennyire félre lehet vezetni a helyzetet illetően, amint a Hangya ebben az esetben megtette, hogy a miniszter a végén már jóhiszeműen azt gondolta, hogy a kisgazdatársadalom nem is tudná lebonyolítani, nem is tudná fedezni ezt a kivitelt, amikor egy minisztert ennyire félre lehet vezetni, akkor megint csak az a tanulság, hogy egy ember ne vállaljon olyan szerepet, amelyet ezer, tízezer és százezer ember tud csak jól betölteni. Nemcsak a t. kormány iránt való bizalmatlanságból, hanem főleg tárgyi okokból nem tudom a javaslatot elfogadni. Veszélyt jelent ez a törvényjavaslat (Ügy van! a baloldalon.) még akkor is, ha a miniszter urak mind korrektek, mind jóindulatúak, amint azok is. Óriási veszélyeket rejt magában ez a javaslat, végeredményében pedig a költségvetési jog elkobzását, tehát a parlamentarizmus lényegének megszüntetését, hatályon kívül helyezését jelenti. Ezért ezt a javaslatot nem tudom elfogadni és kérve kérem a kormányt, hogy ha a többség most még egyszer meg is szavazza ezt a törvényjavaslatot, legyen kegyes odahatni, különösen az igazságügyminiszter úr, hogy ez a törvény két hónapon belül hatályát veszítse. Ma talán presztizs-okokból még ragaszkodik hozzá a miniszter úr, hogy a javaslata honoráltassék, de nagyon kérem a miniszter urat és* 1 az egész kormányt, hogy saját érdekében és a nemzet megmöntése céljából is azon igyekezzék, hogy ennek a törvénynek még az emléke is kitöröltessék a törvénytárunkból és minél előbb elkövetkezzék az az idő, amikor azt elfelejthetjük. T. Képviselőház! A mi feladatunk a nem zet megmentése. (Ügy van! a baloldalon.) Nekünk a nemzet megmentésére az erőnk, a hatalmunk meg is van, azért vagyunk országgyűlés. Látjuk azt a kétségbeejtő erkölcsi es anyagi leromlást, pusztulást, ^ amelyben vagyunk. Megvan a hatalmunk, másnak nincs is hatalma, ki más mentse meg tehát ezt az országot, mint mit Az Isten szerelmére kérem a t. kormányt, lépjen rá erre az útra, hozzon ide olyan javaslatokat, amelyek az egész or ganizmust érdeklik és az egész organizmus megmentését, a bajokból való kivezetését jelentik. Üjra csak azt mondom: mentsük meg az országot! Más nem teheti. Nem tehetik a szervezetlen milliók odakünn, nem tehetik a pártkeretek, az élharcosok, nem tehetik az iparkamarák, nem tehetik — nem tudom — az egyházközségek. Ki más tegye meg, mint az országgyűlési Az országgyűlés megteheti! Tessék bátor elszánással, becsületes akarattá], tudással és tényleg tiszta, szent, önzetlen hazaszeretettel megszerkeszteni ezeket a javaslato kat és idehozni a Ház elé. Végső idejét éljük annak, hogy a nemzet megmentésének útjára térjünk, (Kun Béla: Igazságos adóztatást, a nagyobb vagyonok erősebb megadóztatását!) mert különben — úgylátszik — ezzel is elkésünk. Nem fogadom el a javaslatot. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Sándor István! Sándor István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ez ellen a törvényjavaslat ellen, illetve az ezt megelőző egy-egy évre szóló felhatalmazási javaslatok ellen nem először szólalok fel itt a képviselőházban. Egyre nagyobb csüggedtséggel szólalok azonban fel, mert azt látom, hogy amint van elévülés a jogban, úgy itt, ha nincs is törvényes elévülés, egyre tompul az érzék ez iránt a ÍQrúfm közjogi kérdés iránt az országban, 1 egyre természetesebbnek tűnik fel, — amint az indokolás csodálatos elbicsaklása is mutatja — hogy az országgyűlés a maga joghatóságának egy igen tekintélyes és fontos részét ^ "évről évre újra átruházza a kormányra. (Zaj a baloldalon.) Mindig a diktatúráról beszélnek. Rassay igen t. képviselőtársam az előbb fejtegette, hogy a diktatúra nem mindig lovaglópálcával jelentkezik, (Rassay Károly: Bricsesszben!) máskép, simább formában is jelentkezik. (Kun Béla: Selyemzsinórral!) Itt nem is a dikta túra jelentkezik, (Rupert Rezső: Az megyan!) hanem a képviselőház évről évre felajánlja a diktatúrát a kormánynak, (Úgy van! Ügy van! balfelől. — Mózes Sándor: Lemond a hatásköréről! — Rupert Rezső: A diktatúra kodifikálása!) Bocsánatot kérek, ha az a törvényhozó testület komoly ok nélkül évről évre öthat esztendőn keresztül képes lemondani egyik legfontosabb jogáról másnak a javára, akkor az a törvényhozás nem képviseli többé az ierazi alkotmányosságot. Ha azonban erre a törvényre, erre a felhatalmazásra, a törvényhozásnak a jogairól való emel nagyfokú és tartós lemondására legalább szükség, volna (Mózes Sándor: Nincs szükség rá!) akkor az ember mégis azt gondolná, hogy a szükség törvényt bont, adott esetben mégis csak meg kell hpzni ezt a szörnyű áldozatot. De semmi szükség sincs erre a felhatalmazásra, mint a hogyan ki is tűnt, hogy ezt a felhatalmazást csak igen-igen ritkán veszik igénybe a kormányok, és azok a kérdések, amelyeket ennek a felhatalmazásnak alapján megoldottak, éppen olyan szépen letárgyalhatok lettek volna itt a képviselőházban (Úgy van! Ügy van!
