Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-146

Az országgyűlés képviselőházának 1 bal felől.) és a felsőházban, és még talán hama­rabb is megszülettek volna, mert ha ennek a törvénynek alapján adják ki az intézkedéseket, akkor rendesen megvárnak egy négyhónapos képviselőházi szünetet, hogy ha már megtör­tént a dolog, legalább ne érje frissen a kor­mányt az ellenzéki kellemetlenkedés, ha az el­lenzék hibát talál abban az intézkedésben. Itt van például a gazdavédelem. A gazda­védelem az e törvény alapján kibocsátott ren­deletekkel történt. Voltunk itt a képviselőház­ban jónéhányan, akik már eredetileg arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy az értékek arányosítása útján az állam külön megterhe­lése nélkül kell megoldani ezt a kérdést. Ezt nem fogadták el, és megoldották t a dolgot olyan módon, hogy talán nem is képzelik sok­szor, hogy az milyen igazságtalan. (Mózes Sándor: A gyakorlatban látjuk!) En erről a kérdésről elvi fejtegetésbe nem bocsátkozom, de körülbelül három-négy héten belül jutott tudomásomra három ilyen gazda védelmi eset, legyen szabad azokat egyszerűen elmondanom, és méltóztassanak azután aa e tekintetben fenn­álló helyzetet megítélni. (Halljuk! Halljuk! balfelől) A gazdavédelem bevezetése előtt három pol­gártársunk külön-külön csinált 22—23.000 pen­gős adósságot. Kettő közülök pont 23.000 pengős adósságot csinált. Ezek közül az egyik vigyá­zott arra, hogy a gazdavédelmi szabályokban megszabott tételeket fizesse, a kamatot, az adót stb. kiszorította, ezentúl azonban abszolúte nem törődött az adósságával. A másik azért, hogy szabaduljon az adósság nagy részétől, eladta ingatlanának egy részét és kifizette azi adósság nagyobbik részét. A harmadik szerencsésebb helyzetben volt. Ez nagycsaládú zöldséges ker­tész volt. Megvont mindent magától, egész csa­ládját kemény munkába állította, és annyira letörlesztette 23.000 pengős adósságát, hogy ma már csak 800, vagy 900 pengő áll fenn még eb­ből az adósságból. De most mi történt? Az tör­tént, hogy annak az egynek, aki a kamatokon és az adókon kívül semmit sem fizetett, 14.000 pengőjét átveszi az állam a maga adósságának. A másikat, aki eladta ingatlanát, a megmaradt adóssággal már nem lehetett védetté nyilvání­tani, s mivel már idősebb ember, és így soha­sem - fogja tudni visszaszerezni eladott ingat­lanát, oda van vagyonának jelentékeny része. A harmadik pedig nekiállt és kemény munkával majdnem teljesen kifizette adóssá­gát. (Kun Béla: Verejtékezett!) Minthogy pe­dig amit az állam átvett, azt másból nem lehet fedezni, mint adóból és hasonló természetű Jövedelmekből, most mind a három tgazdasági egyedet egyformán nyomja annak a 14.000 pen­gőnek a terhe, amelyet a legkevésbbé lelki­ismeretes és a legkevésbbé iparkodó közülük állami segítségképpen kapott. (Mózes Sándor: Ilyen a valóságban az adósságrendezés!) Az ilyen módon történő adósságrendezés nemcsak az államra hátrányos, hanem — tessék elhinni, hogy ezek az emberek nekem panaszolták (Mózes Sándor: A kezeseket sorra elárverezik!) — nagy keserűséget is kelt mindenfelé; sokkal több az a jogos keserűség, amelyet ilyen kö­rülmények között másokban kelt, mint az a megelégedés és az a haszon, amelyet ez az in­tézkedés hoz. (Rassay Károly: Nem jobb lett volna, ha itt tárgyaltuk volna le ezt az intéz­kedést törvényjavaslat alakjában?) Ha itt tár­gyaltuk volna le a rendeletet a törvényhozás előtt, én hiszem, hogy ha rámutattunk volna >. ülése 1936 június 15-én, hétfőn. 153 ilyen következményekre ... {Egy hang a bal­középen: ök is biztosan kérhették volna a vé­dettséget!) Netmi kérhették, mert az egyik már eladta az ingatlanát, a másik meg kifizette az adósságát. Mondom, ha itt tárgyaltuk volna, módunkban lett volna ' javítani rajta: termé­szetesen, ha nem úgy tárgyaljuk, hogy a ma kiosztott törvényjavaslatot már holnap tárgya­lás alá veszi a bizottság, ami már előfordult, (Rassay Károly: Ügy van! Mindig így volt!) hanem úgy, hogy kellő f alkalmat nyújtanak a javaslat áttanulmányozására. Ebben az eset­ben nagyon sok pontban, ha az ellenzék nem is talált volna mást, mint kifogást, a kormány találhatott volna megoldást, amellyel a bajo­kat elkerülhette^ volna a nélkül, hogy azokon a rászoruló szegény embereken ne segíthetett volna. (Mózes Sándor: A kezesekkel semimit se csináltak! Hagyják őket tönkremenni!) Ezt külön előre akartam bocsátani. De meg akarom mondani, hogy ha nem is volna olyan súlyos alkotmányjogi aggodalmam a javaslat­tal szemben, — amely aggodalom a joglemon­dással együtt járó jogvesztés fenyegető vesze­delméből származik — akkor is bizalmatlanság okából sem tudnám elfogadni ezt a törvényter­vezetet. Nem fogadhatnám el azért, mert úgy érzem, hogy az ország nem azt kapta, amit neki ígértek, amivel biztatták. Hogy csak egy példát említsek, — mindenre nem akarok ki­térni, nem akarok minriuTi+ -~A- ' ^ — -^ van két n 0 "" far köz­életnek fk már a békéiben ±» ^ yar köz­életet és akadályozták az egészsége»/ fejlődést, akadályozták a nemzet erejének teljes kibon­takozását. Ezeknek a kérdéseknek egyike a titkos vá­lasztójog kérdése. A titkos választójogra szá­míthattunk a nemzeti munkatervben és a kü­lönböző szónoklatokban foglalt ígéretek alap­ján. Elkeserít bennünket, ha visszaemlékezünk erre a választásra, s különösen, ha végiggon­doljuk, hogy mit árt ennek az országnak az, ha a Legfelsőbb Bíróság egyre-másra kénytelen megsemmisíteni mandátumokat, megállapít­ván, hogy különböző visszaéléseket és bünte­tendő cselekményeket követtek el, méltóztassék elgondolni, milyen mértékben súlyosbodik ez a keserűség és nagyobbodik az erkölcsi romlás akkor, amikor bíróilag kérdőre vont személyek­nek a büntetéstől való mentessége érdekében tesz a kormány előterjesztést, és mennyire két­ségbeejtő ennek az országnak jövőjére nézve az, hogy amikor mindezek előttünk vannak, akkor akadhatnak hangok a magyar közélet­ben, amelyek nem ezeknek a visszaéléseknek az orvoslására irányulnak, hanem követelik, hogy vegyük el a bíráskodás jogát a közigazgatási bíróságtól (Dulin Jenő: Azt senki nem meri nyíltan megmondani!) — dehogy nem, újságok­ban megjelent — és rakjunk sűrűbb szájkosa­rai a sajtóra, mint amilyen eddig volt. (Gr. Pálffy-Daun József: Nincs semmiféle szájko­sár! Mindent össze-vissza firkálhatnak a lapok. — Mózes Sándor: Ellenzéki újságnak nem ad­nak vidéken engedélyt! — Gr. Pálffy-Daun Jó­zsef: 95 százalékban ellenzékiek!) Ha ez nem elég sűrű szájkosár, akkor nem tudom, melyi­ket méltóztatik annak venni. (Gr. Pálffy-Daun József: Azt már igazán nem lehet állítani, hogy szájkosár van! — Rupert Rezső: Csak be lehet tiltani minden lapot! — Mózes Sándor: Nem akarják engedélyezni a gyűléseket! — Gr. Pálffy-Daun József: Össze-vissza firkálnak mindent, ami jólesik, az igazságnak éppen az

Next

/
Oldalképek
Tartalom