Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-146

144 Az országgyűlés képviselőházának Í.k6. ülése 1936 június 15-én, hétfőn. hogy az államháztartás egyensúlya biztosíttas sék.« Továbbmegy a törvény és ugyanezt a korlátlan belenyúlási jogot biztosítja a kormánynak a rendeleti jogalkotás keretében az autonómiákat .illetően is, kimondván az 5. §-ban a következőket (olvassa): »Az állami kiadások csökkentése érdekében a 4. $. alapján foganatosított intézkedéseket megfelelően alkalmazni kell az önkormányzatok háztartásaiban is.« T. Ház! Mi most tulajdonképpen jubileumot ülünk, mert ez a kivételes rendelkezés, ez a kivételes kormányzás öt éve áll fenn és most a hatodik évre akarjuk megadni a kormánynak ezt a felhatalmazást. (Egy hang a jobboldalon: Akkor még nem volt Gömbös Gyula a miniszterelnök!) Miniszterelnök nem volt, de már 1931-et megelőzőleg évek óta vezette a honvédelmi minisztériumot és mint honvédelmi miniszter és mint politikailag képzett egyén, tehát nemcsak katonai .szakember, kellett, hogy felelősséget viseljen az elmúlt megelőző évek kormányzati ténykedéseiért is. Nem méltó tehát Gömbös Gyulához, ha azzal akarjuk a felelősségét csökkenteni, hogy 1931-ben még nem exisztált és csak 1932-ben született meg a magyar politika területén. T. Ház! Amikor 1931-ben a nagy összeomlás után ezt a felhatalmazási törvényjavaslatot tárgyaltuk, akkor erről a helyről gróf Apponyi Albert állott fel és egy önmagával vívódó beszédben megszavazta ezt a felhatalmazást, de rámutatott akkor is, hogy a kényszerhelyzet hatása alatt szavazza meg, rámutatott akkor is, hogy e törvényben foglalt felhatalmazás az alkotmányosság szempontjából anomália. Nos, ami anomália volt öt évvel ezelőtt, ami visszásság volt öt évvel ezelőtt, az az öt év alatt gyakorlat lett és öt év után) pedig, úgy érzem és úgy látom, szabállyá fog lenni. (Meskó Rudolf: Sajnos, a helyzet nem sokat változott azóta!) Ha megnézzük a törvénytárt és az 1912-es, háborús felhatalmazásról szóló törvényt, akkor látjuk a nagy különbséget az akkori törvényhozás alkotmányos felfogása és a mai törvényhozás alkotmányos felfogása között. 1912-ben a háborúról szóló kivételes felhatalmazási törvényben — méltóztassék elolvasni, ott van az asztalon — időbelileg és tárgybelileg és garancia sszempontjából mennyivel inkább megkötötték a kormány kezét, pedig ez a felhatalmazás kifejezetten a háború esetére szólott és pontos rendelkezés volt benne, hogy amennyiben a háborús veszély elmúlt, amennyiben a háború nem tör ki, vagy amennyiben a háborút békekötéssel befejezik, a legrövidebb időn belül vissza kell térni a normális alkotmányos kormányzáshoz. Emlékszem időre, — magam is az igazságügyminisztériumban dolgoztam a háború idejének egy része alatt — emlékszem arra a kínos rigorozitásra, amellyel mi minden egyes konkrét ügyet vizsgáltunk, — pedig méltóztassanak elképzelni, a honvédelmi és a közös hadügyminisztérium nem mulasztotta el, hogy napról-napra újabb követeléseket támasszon — vizsgáltunk mindes egyes ügyet, vájjon beilleszthető-e a háborús felhatalmazási javaslatba és vigyáztunk arra, hogy a magánjogok terén egy jottányival túl ne menjünk azon,, amit a háborús törvényekben, a háborús szükséglet felvételével a törvényhozás preveniált., Most, ha megnézzük azt, hogy öt év után ezen a jubileumi ünnepségen, amely ma van, amikor újra meg fogjuk szavazni ezt a javaslatot, mivel indokolja a kormány ezt a törvényjavaslatot, akkor a következő lapidáris kijelentéseket találjuk (olvassa): »A közgazdasági helyzet és az államháztartás helyzete az előbb említett felhatalmazásnak további meghosszabbítását teszi szükségessé, mert mindazok a körülmények, amelyek a felhatalmazás megadására az 1931. évben indokul szolgáltak« — tehát mindazok a körülmények — »ma is fennállanak.« (Mózes Sándor: Tévedés! — Sándor István: Állami hitelrontás!) Tehát ez az indok, amellyel a kormány öt évre újabb meghosszabbítását kívánja ennek a törvényjavaslatnak. s önkéntelenül visszagondolunk arra, mi volt 1981-ben; 1931 augusztusában a német bankzárlat után a magyar kormány kényszerhelyzetbe került és estétől reggelig kénytelen volt kiadni rendkívül súlyos rendeleteket, amelyekkel beállította a különféle valutáris korlátozásokat, az egész gazdasági élet megbénult, elrendelte a moratóriumos intézkedéseiket, úgyhogy természetszerűleg az volt a helyzet, hogy ebből a rövid, átmenetinek gondolt helyzetből való kibontakozáshoz szükség lesz arra, hogy a kormánynak ezeket a rendkívüli intézkedéseit necsak jóváhagyjuk, szükségrendeleteit neesak legalizáljunk, hanem módot adjunk neki a felhatalmazásban arra is, hogy ebből a válságból kivezesse az országot. Gróf Bethlen Istvántól kezdve az akkori pénzügyminiszteren keresztül mindenki, aki hozzászólt ehhez a kérdéshez, úgy állította be ezt a dolgot, hogy itt csak rövid, átmeneti időről van szó. Ez volt az úgynevezett gazdasági és hitelélet képe 1931-ben. De hogy nézett ki az államháztartás? Hát, t. Ház, egyszerro kiderült, hogy az 1931-es júniusi választásokkal az ország elé vetített rózsás képpel szemben, ezzel a rózsás helyzettel szemben a magyar állam a legsúlyosabb deficitben szenvedett. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Kiderült az, hogy körülbelül 160 millió pengő deficit van a magyar állam költségvetésében, kiderült az, hogy körülbelül 300 millió pengő az adó- és illetékhátralék, körülbelül 300 millió pengő az a garanciakötelezettség, amit a magyar állam elvállalt és ebben a helyzetben, egy néhány hónappal^ azelőtt megszavazott magas állami költségvetéssel szemben, kénytelen volt a kormány idejönni és felhatalmazást kérni, — amit az előbb bátor voltam ismertetni — hogy a megállapított költségvetés kiadási tételeit leszállíthassa, azonkívül a különféle bevételi forrásokat jobban kimerítse, sőt új forrásokat is nyisson meg. Ez volt az államháztartási helyzet. Volt azután még egy momentum. Abban az időben a magyar állam külföldi kölcsöntárgyalásokat folytatott és ezeknek a külföldi kölcsöntárgyalásoknak feltételezett előfeltétele lett volna, — úgy, mint az 1924-es szanálási költségvetésnél — hogy a magyar kormány esetleg olyan obiigókat vállaljon a költségvetést illetőleg a parlament jogkörének csökkentésével, amelyeket másként, mint egy ilyen felhatalmazással, ami analóg felhatalmazás az 1924-ben adott felhatalmazással, megoldani nem lehetett volna. Nos, t. Ház, azt mondja a kormány, hogy azok az akkori körülmények ma is fennállanak. Bocsánatot kérek, én itt nem hallottam mást a t. túloldalról, nem hallottam mást a t. /