Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-145

134 Az országgyűlés képviselőházának j nyező r a további hasznosításnál, mert ebből gyártják a karbonpapírt, az indigópapírt, a paraffinoaott selyempapírt, amely a cukor­gyártáshoz, azonkívül a gépen írott levelek 'másolataihoz 'szükséges. Ez tehát tömegcikk, amelynek árdrágítása megtörtént az előbb ál­talam 1 ^elmondott machinációból kifolyólag. Már most kérdezem: ez a kedvezményezett és 'túlprotezsált Herz és Bálint cég mennyi adót fizet, mennyi kereseti adót és mennyi jövede­lemadót? Vájjon ez a eég a nyereségéhez ké­pest meg van-e adóztatva? Ettől függetlenül megemlítem pár szóval, tisztelt miniszter úr, hogy a cellofán, az üvegátlátszó papír ára is rendkívül módon felemelkedett Magyarorszá­gon. Ezt is befőttes, üvegek borítására hasz­nálják. Tavaly a fogyasztók 8—9—10 fillér áron kapták, most pedig a kartel urai kötelezték a kiskereskedőket, hogy 18 fillérnél olcsóbban a fogyasztóknak ne adják, tehát duplájára emel­ték az árakat. A közönség a kiskereskedőt hi­báztatja, pedig az csak tűrő je a kartel urai ál­tal rádiktált áremelő rendelkezéseik végrehaj­tásának. Az ármegállapítás 'megtörtént, a nagy­kereskedő' veszi az ő kartelalakulatától 12 fil­lérért, továbbadja 14*5 fillérért a kiskereskedő­nek, az. pedig nem 1 adhatja olcsóbban a fo­gyasztónak, — hiszen kötelezvényt ad — csak 18 fillérért. Ez védett márkát képez, mert a Hajdú és Bokor nevű cég és a Huszár Lajos cég alakul­tak át kartellé és ezek rendelkeznek az árakkal. Ezelőtt bármilyen mennyiségű hártyapapírt lehetett ibehozni külföldről, most azonban nem lehet. A Felten-igyár ugyanis — hiszen ez való­ságos ' láncolás — .berendezkedett hártyapapír gyártására s azt behozni nem lehet; csak na­gyon kis mennyiségben kapnak behozatali en­gedélyt, vagy éppen nem kapnak a magyar cégek, így az árdrágítóknak valóban portyázó területük van a gras szálasra. Végzem^ felszólalásomat. Visszatérek a Herz és Bálint-cégre, ez tartja kézben a papír­szalvéta-kartelt, és az újpesti Leiner és a budai Hanser-cággel együtt az enyvezet, gu­mírozott papírkartelt alakította szintén az ár­drágítás eszközlésére. Legvégül a miniszter úr figyelmét felhívom arra, — s ez nagyon fontos — ami a gyümölcs­termelők ezreit is érdekli, hogy almamoly ellen használt úgynevezett kis védőpapírzacskó ára 0'8 fillérre emelkedett. Tavaly 0'5 fillér volt az ára, most pedig felemelték 0*8 filléirre. Ez is a kartel által diktált árdrágítás. Ezek mind tűrhetetlen jelenségek. En ké­rem a reformiszellemnek megfelelően, — amit a t. miniszter urak mindig hangoztatnak — hogy lépjenek fel az árdrágítás megakadályozására, nyúljanak bele bátor kézzel a dzsungelbe és fékezzék meg ezeket a lehetetlen módon és lehe­tetlen eszközökkel dolgozó kartelalakulatokat és az erős kéz hatalmával a tisztes kereskede­lem érdekében és a magyar kisfogyasztók ja­vára szerezzenek érvényt akaratuknak. {He­lyeslés balfelől) Elnök: A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr óhajt szólni. Winchkler István kereskedelem- és közle­kedésügyi miniszter: T. Ház! Az interpelláló képviselő úr azt kérte tőlem;, hogy a pergament­papír árusítása körül mutatkozó visszaéléseket vizsgáltassam meg. Közlöm az igen t. Házzal és az igen t. képviselő úrral, hogy ennek a kí­vánságnak már ez év áprilisában eleget tet­tünk akkor, amikor ennek a kérdésnek meg­hő. ülése 1936 június 10-én, szerdán* vizsgálására felkértük az árelemzŐ bizottságot. Az le is folytatta ezt a vizsgálatot és a kartel által_ javaslatba hozott árakat leszállítván, megállapította azokat az árakat, amelyeken ez a papír eladható a detilkereskedelem számára. Ahogy az interpelláló képviselő úr maga is mondotta, az árak azóta, illetőleg tavaly óta nem változtak, s ma is éppúgy 10 fillérért le­het kapni egy ilyen ív pergamentpapirost, mint tavaly lehetett kapni. ígéretet ^ teszek arra, hogy amennyiben a kar tel megállaptíott árait a kereskedők túl­lépnék és ennek következtéiben drágítás lépne fel ezen a piacon, haladéktalanul közbe fogok lépni. Éppígy meg fogom vizsgálni azt a többi esetet is, amelyet a képviselő úr felsorolt és méltóztassék megnyugodni abban, hogy min­den ilyen esetben a legerélyesebben fogok in­tézkedni. Kérem válaszom tudomásulvételét. ' {He­lyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat meg­illeti a vi szón válasz joga. Kun Béla: T. Ház! A miniszter úr válaszát tudomásul veszem, mert azt látom, hogy a tisz­telt miniszter úr komoly Ígéretet tett arra­nézve, hogy minden árfelhajtást és a közön­séggel szemben való minden olyan jogosulat­lan ténykedést, amely a kartelalakulatok jogo­sulatlan haszonszerzésére vonatkoznék, meg fog torolni. Azonban azt is kérem ezzel kapcsolat­ban, hogy még nagyobb szigorú«ággal, mint eddig, lépjen közbe a tisztelt miniszter úr min­den olyan (árdrágítás megakadályozására, amely a fogyasztóknak akár erről, akár arról az oldalról bármilyen kis rétegét is érinti. Je­len esetben nem kis rétegről, hanem az egész nagyközönséget érdeklő ár felhajtásról van iszó. Természetes, t. Ház, amíg a pergamentpapír­készlet tart, addig a kiskereskedők raeBa eniélik fel az árakat, de a nagyobb kereskedők már látják, hogy mi készül a kartel felleibbezhetet­len hatalmú urainak akaratából, látják, hogy egy általános nagy árdrágítás készül. A tisztelt miniszter úr Ígéretében bízom, hogy mihelyt ennek a nagykereskedők, illetve a kartel urai által diktált árfelhajtásnak, ár­drágításnak a jeleivel találkoznék, a kellő eré­lyes; lépéssel fog: közrehatni a közjó megvédése érdekében. Azt kérem, olyan, irányban adjon útmutatást, hogy az árelemző bizottság ne le­gyen hatáskör nélküli sóhivatal, hanem amit a közérdek szerint határoz, azt csakugyan végre is hajtsák, keresztülvigyék és amit a tisztelt miniszter úr igért a kereskedelmi tárca tárgya­lásakor elmondott beszédében: a karteltörvényt, amely jelenleg csak egy keret, töltsék meg illő tartalommal, adjanak módot, rendelkezési jo­got saját maguknak, hogy minden árfelhajtás­sal, a kartelalakulatoknak minden tobzódásá­val szemben a fogyasztóközönség érdekében a kellő erélyes lépést idejekorán, sőt preventive megtehessék. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Következik a határozathozatal. Mél­tóztatnak tudomásul venni a miniszter úrnak az interpellációjára adott válaszát? {Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Éber Antal képviselő úrnak a kereskedelem- és közlekedésügyi, miniszter úr­hoz intézett interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az inter­pellációt felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a Németországba

Next

/
Oldalképek
Tartalom