Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-145

Az országgyűlés képviselőházának H5. ülése 1936 június 10-én, szerdán. 119 vallottak, úgyhogy ezek a főszolgabíró számítását nem fedték. Ezek a vallomások idézték elő azt a kellemetlenséget, hogy egy embert, aki egyébként közmegbecsülésben élő iparos, kitoloncolással fenyegettek meg. Ennek az embernek a kitoloncolása semmiképpen nem jogos, mert az előélete nem olyan, hogy a kitoloncolást szükségessé tenné. Épen azért kérem a belügyminiszter urat. hogy méltóztassék interpellációmra kimerítő választ adni. Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Képviselőház! Tudomásom van arról, hogy .Ligetalja járás főszolgabírója Nyíradony, Nyírmartonfalva és Nyíracsád községekben a nyilaskeresztesek párthelyiségeit becsukatta és ott a gyülekezéseket megtiltotta. Téves azonban az interpelláló t. képviselő úrnak az a megállapítása, hogy^ ez Nyírábrány községben is megtörtént, (ifj. Balogh István: Nyírlugoson!) Nyírábrány községben nem volt ilyen helyiségük a nyilaskereszteseknek. Ezeknek a párthelyiségeknek a becsukása nem is most, hanem január folyamán történt és jogosan történt, mégpedig azért, mert ezeket a helyiségeket állandóan arra használták fel, hogy ott tiltott gyűléseket tartsanak s ezek keretében bíróságok által elkobozott újságcikkeket és egyéb pártpropagandára, illetőleg ennek az egész irányzatnak a szolgálatára vonatkozó iratokat olvastak fel. Egyébként ie olyan nyugtalanság keletkezett ennek a révén, hogy ez szükségessé és megokolttá tette a párthelyiség bezárását. Ami az interpelláló második pontját illeti: van-e tudomásom arról, hogy az illető főszolgabíró kitoloncolással fenyegette meg azokat, akik az ő céljainak nem felelnek meg, _erre az a* válaszom, hogy erről nincs tudomásom. Itt egy emberről van szó, aki hosszú oroszországi hadifogsága után olyan módon lepett fel és olyan módon viselkedett, hogy a főszolgabírónak s általában a hatóságoknak a figyelmét magára vonta. Elkezdtek érdeklődni az illető iránt, hogy kicsoda, micsoda, mert eredetileg nem voít odavaló. Miután gyanú merült fel a főszolgabíró részéről, — mert az illető nem tudta magát semmiképpen igazolni — hogy nem mae-yar állampolgár, a főszolgabíró az ügyet a Külföldieket Ellenőrző Hatósághoz terjesztette fel, amint ez kötelessége is volt. Az ügyet ezután a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatósághoz terjesztették fel, ott jelenleg elbírálás alatt áll, azonban máris megállapították, hogy az illető nem magyar állampolgár. (Felkiáltások a jobboldalon: No lám!) Másokkal szemben a főszolgabíró fenyegető magatartást azért, mert a párthoz tartoznak, ha egyébként megfelelően viselkedtek, nem tanúsított és senkivel szemben kitoloncolási határozatot nem hozott. Kérem a t. Házat, szíveskedjék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz ioga megilleti. Ifj. Balogh István: Mélyen t. miniszter úr! Ezekben a párthelyiségekben semmiféle tiltott röpiratról és tiltott újságról szó nem volt, ahogyan azt mondani méltóztatott, hiszen ha az újság már megjelent, az nem is lehet tiltott. Tehát itt semmiféle tiltott dolgot nem műveltek, tiltott gyűlést nem rendeztek. A parasztember télen ráér, elmegy az olvasóba, elmegy tengerit fosztani vagy hántani, s ezek az emberek éppen ide mentek tengerit és tollat fosztani. Én nem látnék tiltott gyűlést abban, ha itt jámbor, tisztes polgárok összegyűlnek. Ez nem jelenthet tiltott gyűlést, ez azt jelenti, hogy kívánják és óhajtják azt az ügyet megvalósítani, amelyről szó van. Ami pedig a második pontra vonatkozó válaszát illeti a mélyen t. miniszter úrnak, az nem egészen úgy áll. Amint a miniszter urat értesítette az illető hatóság, ez az ember valóban hosszú hadifogság után tért haza, de amikor 1919-ben leszerelt, Nádudvaron, Debrecenben munkálkodott. 1920-ban Nyírbátor községben besorozták, a nemzeti hadseregben szolgált és annak az esztendőnek őszén leszerelt. Azután Kislétára költözött, ott megnősült és ma hetedmagával van, négy gyermeke van. 1923-ban a nősülést követően ugyancsak ebben a faluban letelepedett, itt iparát kiváltotta, azután három ízben élt szavazati jogával. Egyetlen egyszer sem volt kérdéses az, hogy ennek az embernek hol van az állampolgársága. Egyszer Romániába, vagyis a megszállott területre hazament, itt van az útlevele, ezt ugyancsak az a főszolgabíró állította ki számára, tehát állampolgársága sohasem volt kérdéses. Különösen addig nem volt kérdéses, amíg a nemzeti egység pártja választmányának tagja volt. De amikor ez az ember átpártolt hozzánk, és amint hasznára volt a nemzeti egység pártjának, ugyanúgy nem volt bekötött szája minálunk sem, ezzel, úgylátszik, a főszolgabíró úrnak nem cselekedett kedvére. Ezen a tárgyaláson, mélyen t. miniszter úr, a főszolgabíró úr kijelentette még azt is: majd megmutatom én azoknak, akik ellenem cselekszenek, azoknak én is kellemetlenkedni fogok a jövőben. Erre tanuk vannak. Méltóztassék talán kivizsgálni a dolgot, mert hiszen úgylátszik, hogy az én értesüléseimet nem méltóztatott elég komolyan venni. Vissza kell, hogy térjek a nemzeti szocialista bántalmakkal kapcsolatban arra, hogy mi történt múltkori interpellációmat követőleg Mezőberényben. Ezekben a községekben például még a múlt vasárnap is előfordult a következő dolog. A zöld ing viselésének jogát el méltóztatott vonni a nemzeti szocialistáktól. A miniszter úr kijelentései ellenére, hogy tudniillik a kabát alatt engedélyezve van ennek a zöld ingnek a viselése, Mezőberényben a csendőrség egyetlenegy ember zöld mgét, aid azt a kabát alatt viselte, lehúzta, és amikor ezt a községben megtudták, többszázan jelentek meg zöld inggel, s akkor már nem nyúltak hozzájuk. A karhatalomnak ilyen nevetségessé tétele igazán nem használ a rendnek, nem szolgálja a fegyelem fenntartását. A csendőrség továbbá leigazoltatta egy református lelkész tagtársunkat és leigazolás után — ugyancsak Mezőberényben — végigkeresték a bűnözők lajstromában. Amikor ez a tagtársunk leigazolta magát, hogy tartalékos főhadnagy és református lelkész, a szeme láttára keresni kezdték őt a bűnözők lajstromában. Ez megszégyenítő a magyar közigazgatásnak azokra a faktoraira, akik az utasításokat ilyenformán adják ki a csendőrségnek. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy tudomásul vegyem a miniszter úr válaszát. Mélyen t. belügyminiszter úr, a mi komoly mozgalmunknak nem elégséges orvoslás az, amit mondani méltóztatott! Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igent)