Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-133
Az országgyűlés képviselőházának 133. ülése 1936 május 20-án, szerdán. 87 nekik — mint mondották — nem volt rá szükségük, hanem kifizették a felmondási időre szóló illetményeit és máris szabadságolták és elküldték. Kétségtelen tehát, hogy erőszakosan, ilyen eszközökkel ezt a kérdést megoldani nem lehet. Ezt a kérdést csak úgy lehetne megoldani, ha itt az egész gazdasági életet átszerveznek, ha egy belterjesebb gazdálkodást kezdenénk Magyarországon, úgyhogy a mezőgazdasági élet felszívhatná az átképzett fiatalságot és tudna neki foglalkozást nyújtani. Mert ha az intelligenciát így fogjuk termelni és ha 20 évre előre neßünk és egyszerűen megszorozzuk az évről-évre állás nélkül imaradó fiatalság számát 20-szal, akkor azt fogjuk látni, hogy 20 esztendő múlva a fiatalság 90% utcán fog sétálni bizonyítvánnyal a kezében, de elhelyezkedéséről egyáltalában nem tudunk gondoskodni. A tudásszomj kielégítésére irányuló törekvést [meggátolni nem lehet. Igenis szükség van arra. hogy a különböző iskolatípusok szerint az életszükségleteknek megfelelő képzettségű embereket állítsuk be az életbe. Nálunk azonban a középfokú oktatás egyoldalúan, főként a humanisztikus irányokra terjeszkedik ki és mivel ezt magam is veszélyesnek látom, azért a tárcának ezt a címét nem fogadom el. (Helyeslés balfelöl.) Eiuök: Kíván még valaki szólni? vitéz Kenyeres János jegyző: Czirják Antal! Czirják Antal: T. Ház! A kultuszminiszter úr abban a szerencsés helyzetben van, hogy neki ebben a Házban nincs ellenzéke. Ellenzéki megnyilatkozásnak ilyen értelemben nem nevezem a szociáldemokraták részéről megnyilvánuló óhajokat, mert azok inkább elvi kérdésekre vonatkoznak, nem is annyira a kultusztárca keretébe tartozók. Vitába szállok azonban a kultuszminiszter úr szerénységével, Ö ugyanis kijelenti, hogy neki ez a pénz, amelyet a pénzügyi kormány rendelkezésére bocsát, elegendő, mert hiszen figyelemmel van az ország teherbíró képességére. Vannak bizonyos célok, vannak bizonyos elvek, amelyek figyelembe veendők különösen a kultusztárcánál, amikor a népnevelés szükségessége anynyira elsőrangú tényező. Bátor vagyok éppen a középiskolai oktatást illetőleg egy pár szomorú példára rámutatni arra vonatkozóan, hogy mennyire szükséges volna a kultusztárca jobb dotálása és itt méltóztassanak egy kis lokálpatriotizmust megengedni, amely egyben arra is jó, hogy a kultuszminiszter úr bizonyos ígéreteinek el hanyagolására hívjam fel a kormány szíves figyelmét. Már tavaly megállapítottam, hogy ebben az országban minden valószínűség szerint a legelhanyagoltabb elhelyezésben a pécsi középiskolák vannak. Csak példának okáért említem meg, hogy az Erzsébet Tudomány Egyetem odaköltöztetése révén a pécsi reáliskola egy kolostorba költözvén, olyan hihetetlen helyzetbe jutott, amely minden pedagógiai kritikán alul van. Másfélmé.teres falak között, kicsi termekben, fülledt levegőben, hihetetlen körülmények között tanul ott az ifjúság. De ez még a szomorú viszonyok mellett is hagyján van, mert ez a reáliskola viszont kiszorított egy tanítóképzőt, amely öt utcában van különféle helyeken elhelyezve és amely tanítóképzőnél az a fontos szempont, hogy a következő évben egy 16 személyes, vagy egy 24 személyes tanterem ürül-e meg, aszerint veszik fel a következő évre az első osztályos tanulókat. Természetes dolog, hogy ennek a tanítóképzőnek tornacsarnoka sincs, tehát csak nyáron tanítanak ott tornát, a magyar iskolai nevelés nagyobb dicsőségére. Azután kiszorított ez az egyetem egy fiú- és női felsőkereskedelmi iskolát. A fiúiskolát ideiglenesen elhelyezték egy elemi iskolába, a női kereskedelmi iskolát pedig olyan helyre vitték, ahol nappal is villanyfény mellett tanulnak. Ez történt ugyanakkor, amikor ez Erzsébet Tudomány Egyetem elhelyezése mellett a kormány kötelezte magát záros határidőn belül ezeknek a középiskoláknak felépítésére. Ez a szerződésben vállalt kötelezettség már régen idejét multa, már régen esedékes és a kultuszkormány ezt az ígéretét legnagyobb csodálkozásunkra nem váltja be, jóllehet, a kultuszminiszter úr tavaly is megígérte, hogy amennyiben a múlt évi költségvetésben 900.000 P befektetés szükségessége mutatkozik az elemi iskoláknál, a következő esztendőben a középiskolákra fog gondolni. Ezek azok a kérdések, amelyekkel elsősorban kell a kultuszkormánynak foglalkoznia, mert a középiskolai oktatást a legmagasabb nívón kell tartani. De talán azt méltóztatik gondolni, hogy az Erzsébet Tudományegyetem dédelgetett kedvence a kormánynak. Én úgy látom, hogy az a szigorú paritás, amellyel a kormány a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem között a vonalat tartani kívánja az áldozatosságban, — különösképpen az anyagi áldozatosságban — a debreceni egyetem javára fordul, mert annak következetesen minden esztendőben az újjászervezésre, az építkezésekre félmillió pengővel többet adnak, mint a másik két egyetemnek. En a debreceni egyetemet oly kitűnően megépítettnek és felszereltnek tartom, hogy 0t í í,* a roli a m os kiépítésnek és felszerelésnek helye nincs akkor, amikor más középiskolák a teljes elhanyagoltság stádiumában vannak. De bizonyos kontrasztnak is tartom a debreceni egyetemnek ily rapid fejlesztését... (byorki Imre: ^em is fejlesztik már évek óta!) ^iiwwr^. 7 ai i a félmillió pengős költségtöbblet? (Györki Imre: A régi építkezések kifizetésére!) En az építkezések kifizetését akkor, amikor mas varosok horribilis áldozatokat noztak egyetemük érdekében, áthárítanám arra a varosra, amely élvezi a luxusegyetemet. (tryorki Imre: De hát az adósságot ki kell iizetni!) Ez az egyetem én szerintem luxusegyetem. Méltóztassék megnézni a központi egyetem építkezését Debrecenben, akkor mélí°.?tatik „látni... (Árvátfalvi Nagy István: Miért kell más rovására?) Nem is a rovására mondom el ezt, csak az igazságosság keresésére, mert az egyik oldalon mostoha kézzel osztogatni .valamit, a másik oldalon pedig bőséggel, nem vall az igazságosság mértékére. Azt hiszem, hogy ennek a félmillió pengőnek a megvonása és középiskolai célokra való fordítása a kérdést györkerében oldaná meg. De utalok ebben a kérdésben arra is, hogy ha a kultuszkormány példának okáért művészi kérdésekiben — mondjuk Budapesten magához ragadná az iniciatívát, akkor itt is igen nagy összegek volnának megtakaríthatók, amelyeket a falusi elemi és főleg középiskolai kérdések megoldására lehetne fordítani. Itt utalok arra a kérésünkre is, amelyet Eckhardt Tibor t. képviselőtársam és pártvezérem az elmúlt napokban felvetett és ez az, hogy mennyire kívánatos lenne a környező országok nyelvét, szokásait tanítani az egye-
