Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

86 Az országgyűlés képviselőházának 133. ülése 1936 május 20-án, szerdán. koltatnának, illetőleg a különszobák jöve­delmének • egy bizonyos része a szegény és tehetséges fiatalemberek számára tétet­nék félre, ami lehetővé tenné számukra a megfelelő módon való kiképzés mellett a tu­dományos irmunkat is. Én csak azért hoztam ide ezt a kérdést a mélyen t. Képviselőház és a mélyen t. [kultusz­miniszter úr elé, hogy talán lehetne ennek a problémának a megoldásán gondolkodni és ta­lán lehetne valami olyan megoldást találni, amely ennek a közérdekű, kérdésnek helyes és közmegnyugvást keltő rendezését a jövőben le­hetővé teszi. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nemi) Ha szólni senki sémi kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Kérdem a, t. Házat, méltóztatik-e a 7. címet elfogadni 1 ? (Igen!) A Ház a 7. címet elfogadta. Következik a 8. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a címet felolvasni. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa a 8. címet). Szólásra, következik Soltész János képvi­selő úr. Soltész János: T. Képviselőház! A kultusz­tárca költségvetésében a középfokú iskolák do­tációja 15,497.700 pengőt tesz ki. Ezzel szem­ben az egész 'bevétel, ami jórészt tandíjakból tevődik össze, mindössze 2,995.600 pengő. A középiskoláknál még kétségbeejtőbb a helyzet, mint a főiskoláknál. A középiskolák százai évről-évre úgyszólván százas és ezres töme­gekben ontják a középiskolák fiatalságát a nél­kül, hogy számukra az elhelyezkedés lehető­sége megvolna. Kétségtelen, hogy nem lehet megakadá­lyozni, ha valaki a kultúra után törekszik, azt el ne érhesse, Magyarországon azonban, saj­nos, az a helyzet, hogy évtizedek nevelése folytán odáig jutottunk, hogy ha valamely ember érettségi bizonyítványt tehet a zsebébe, bármilyen sorból származzék is az illető, akár napszámos, akár iparos embernek, akár gaz­dának vagy bárkinek a gyermeke, az r már abban a hitben nevelkedett abban az iskolában, hogy ő nem azért tanult ott, hogy tudását a gyakorlati életben érvényesítse, hanem abban a hitben hagyja el az iskola padjait, hogy az a bizonyítvány, amit kezébe adtak, egy taliz­mán ahhoz, hogy őt az a bizonyítvány egész életére eltartsa. Ez nagyon téves felfogás volt a múltban és téves még ma isimért igen so­kan, akik érettségi bizonyítványt szereztek, valósággal fáznak olyan állásokban elhe­lyezkedni, vagy csak elhelyezkedést keresni is, amely nem az ő tudásúknak, nemi az ő képes­següknek megfelelő. Ezen nem lehet máskép se­gíteni, mint csak úgy ha a középfokú iskolák oktatása olyan irányú lenne, hogy ott belenevel­nék a fiatalságba azt a tudatot, hogya bizonyít­vány nem arra való, hogy az a tanuló majd abból éljen meg, (Ügy van! jobbfelöl.) hanem az iskola arra való, hogy tudást és képessé­get adjon a tanulónak arra, hogy az életbe ki­kerülve az élet minden területén, az élet bár­mely pontján meg tudja állani helyét. Külső országokban, nyugaton járva lát­hatjuk azt, hogy a kereskedelemben,^ az ipar­ban és sok más pályán a középiskolát végzett emberek közül számosan helyezkedtek el és nem szégyellik azt a természetű munkát, ame­lyet az iskolában nem tanultak. Magyarorszá­gon is jelentkeznek már néhol kedvező jelek, hiszen Heves megyében, ahonnan a parla­mentbe bekerültem, számos olyan csizmás pa­raszt fiatalemberrel találkoztam, aki Eger­ben 'elvégezte a gimnáziumot, leérettségizett és visszament az eke szarvához^ az apja mellé dolgozni. Ez nagyon helyes és nagyon okos elv, mert abból a fiatalemberből kiüt az intel­ügeneia és a tudás, az már másként gazdál­kodik, az már másként látja az^ életet, részt tud venni a községek életében és az életben sokkal jobban megállja helyét, mint bárki más, aki végzettség nélkül fog valamely foglalko­záshoz. Ez a mai helyzet azonban nem fog megvál­tozni akkor, ha maga a kultuszkormány nem gondoskodik arról, hogy az tigynevezett huma­nisztikus intézeteknél, a középiskoláknál és egyéb középfokú iskoláknál azt a szellemet vezesse be, hogy megmagyarázza és kitanítsa a fiatalságot arra, hogy az az iskola tulajdon­képpen nem arra való, hogy a bizonyítványt megkapva, az a fiatalember semilyen más pá­lyát, mint csak szellemi pályát, el ne vállal­hasson, hanem arra való, hogy felkészültséget és tudást adjon az ott tanulóknak az élet küz­delmeihez. A kultuszminiszter úr megemlékezett arról, hogy a szakoktatás kérdésében erőteljes lépé­sekkel kíván előrehaladni, mégis azonban azt kell megállapítanom, hogy ha Magyarországon a szakoktatásnak megfelelő tere lenne és meg­felelő iskola lenne arra, hogy különböző irá­nyokban különböző képesítést szerezhessen a mai fiatalság, akkor nem volnának annyira túlzsúfoltak a humanisztikus középiskolák és nem tódulna minden fiatalember abba a kö­zépiskolába, amely éppen legközelebb az út­jába esik. Nagyon sokan beszélnek arról a kérdésről, hogy veszélyt rejt-e magában az, hogy a közép­iskolásokat valósággal gyártják ebben az or­szágban. Az emberek egyik része azt mondja, hogy ez veszélyes dolog azért, mert szellemi proletárokat nevelnek, ez a réteg pedig előbb­utóbb a nemzet fejére fog nőni és előbb-utóbb szellemi szociális forradalmak fognak az or­szágban kitörni, mert az állam nem képes fel­venni ezt az újonnan teremtett, középiskolát vepett fiatalságot. Mások viszont ar.1 mond­Dak, hogy a műveltségre szükség van és nin­csen semmi ártalmára az országnak az, ha minden egyes ember bizonyos képesítéssel ren­delkezik. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Sokkal okosabb volna azonban, ha a közép­fokú iskoláknál inkább a szakoktatás kérdé­sére helyeznék a fő súlyt és néhány ilyen is­kolát szakiskolává fejlesztenének vissza, vagy ha már másként nem tudnak a meglévő anyaggal mit csinálni, akkor talán meg kel­lene találni a módját annak, hogy az érettsé­gizett fiatalság egy-két éves tanfolyamon át­képezve, kellő jártasságot szerezzen a gazda­sági irányú tudományokban és beálljon a gaz­dasági élet vérkeringésébe és szükséges lenne arról gondoskodni, hogy egy pezsdültebb gaz­dasági élet; majd felszívhassa ezt a fiatalságot. Az iparügyi miniszter úr megpróbálkozott azzal, hogy különböző vállalatokhoz leveleket intézett és valósággal presszionálta^ azokat arra, hogy vegyenek fel érettségizett és diplo­más fiatalembereket. Megtörténtek azonban olyan esetek, hogy felvették az illető fiatal­embert, de nem ültették le az asztalhoz, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom