Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-142
562 Az országgyűlés képviselőházának j jától, mert itt a kisebbség sohasem érezhette magát másodrangú és harmadrangú polgárnak és elnyomottnak, mert nálunik ebben a tekintetben mindig, .minden vonalon teljes jogegyenlőség uralkodott. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Megengedem, hogy nálunk is történtek főleg 1896 óta a kisebbségi politika terén hibák. Nálunk is fordult elő hely, idő és ember, ahol és akitől esetleg mostoha bánásmódban részesült a nép, de nem azért, iraert kisebbséghez tartozott, hanem azért, mert ott a vezetőkben hiányzott a népük iránti köteles szeretet és szociális érzés. Igazat kell adnom itt Bethlen István grófnak, aki itt a Ház előtt szögezte le, hogy e csapás alatt is leginkább a magyar réteg szenvedett sokszor a történelem foi lyajmán. T. Ház! Vannak még ma is a magyar társadalomban olyanok, okik a kisebbségi politikát még mindig a régi kisimagyar szemszögből nézik és nem tudnak felemelkedni az ősi szentistváni, az Árpádok által követett .kisebbségi nagyvonalú és nagylelkű politikának horizontjára. Ez fájó és bántó jelenség, de ez minden államban, minden társadalmi helyzetben előfordulhat, azért azonban sem a magyar államot, sem a magyar társadalmat felelőssé tenni nem lehet. Ha ma az utódállamok egyike-másika taktikai okokból hízeleg az egyik kisebbségnek, — és ezt azért említem meg, mert vannak kisebbségi politikusok, írók, akiket ez tmegté- ' veszt, — ezt azért teszik, mert a divide 1 et impera elvén indulnak el. Az egyik kisebbséget ki akarják játszani a másik ellen. (Krüger Aladár: Csak sorrendet tartanak közöttük: ma neked, holnap nekem!) Lehet, hogy a határokon túl lévő imagyar kisebbségek részéről is történtek hibák és ezek a hibák alterálták a viszonyt az ottani kisebbségek között és nehezítették meg, hogy az egységes kisebbségi front kialakuljon. Azt hiszem azonban, nekem lesz igazam és ezért a német kisebbségekhez a határokon túl azt a figyelmeztető szót vagyok bátor teljes tisztelettel intézni, hogy az utódállamok kisebbségi politikája hasonlít az oroszlán barlangjához, amelybe csak befelé vezetnek a nyomok, kifelé onnan más, mint az oroszlán maga, nem jött. Vagy isimételhetem Szent Péternek szavait a Szentírásból, aki Szafirának azt mondta: »Azoknak a lábai, akik férjedet kivitték, az ajtó előtt állanak«. Ha a kisebbséget irtó sovén politika az utódállamokban végzett a magyarsággal, reájuk fog kerülni a sor, és ha nem' előzik meg a veszélyt és idejében nem alakítják meg az egységes kisebbségi frontot, akkor majd egyedül fognak ott állni és ímert maguk lesznek, könnyebben fog elbánni velük akár a román, akár a cseh imperialista politika. Es hiába hivatkoznak majd Berlinre, mert ki tudja, milyen a történelem útjának a járása és vonala, és akkorra az orosz medve ímeddig nyújtja mancsait délre. Most már áttérve a hazai vonatkozásra, hazai vonatkozásban a kisebbségi politikának három nagy postulatuma van: postulatuma a kisebbségek részéről, postulatum a (magyarság részéről és postulatuma a magyar társadalom részéről. A postulatum. a hazai kisebbségek részéről az, hogy népi sajátosságaikat, kultúrájukat és azok alapvető, determináló elemét, az ő anyanyelvüket megtarthassák és ápolhassák. A magyar postulatum az, hogy azt a kapcsolatot, 2. ülése 1936 június 6-án, szombaton. amely a magyarságot a hazai kisebbségekkel összefűzi, a maga történelmi tartósságában és intenzitásában megtarthassa, vagyis azt a lelki egységet, amelyet a történelem folyamán e nép, e föld és annak lelke kitermelt a magyarság és németség, valamint a többi kisebbség között, érintetlenül megőrizhesse. Amikor a magyar kormányzat maradék nélkül megadja a hazai kisebbségnek mindazt, ami őt mint kisebbséget megilleti, akkor kitaposott úton jár. Ezt a politikát járta Magyarország egy évezreden át és ez a politika bevált, mert ez a politika szülte azt a csodát, amelyet sehol a világon nem találunk meg, hogy idegen fajú, ideden sajátosságú, idegen nyelvű népeket eggyé forrasztott és lélekben magyarrá tett. Ezt sehol a világon nem látjuk, csak Magyarországon. Azt kell tehát mondanom, hogy nem a rövidlátó és türelmetlen kisebbségi politika, hanem ez az Árpádok által inaugurált ezeréves magyar politika állta ki a próbát, mert erre a Politikára épített Magyarország egy ezredéven át, ez tartotta meg egységét és állott ellent a viharoknak és akkor tört csak le egyik-másik bástyája, amikor Magyarország egy tőle idegen korszellem behatása, alatt e politikától elkanyarodott. Megengedem, hogy ez a politika, ez a lojális állásfoglalás belekaszál az »egy nyelv és egy nemzet« álmába, de a mai magyarságnak számolnia kell a reális adottságokkal, számolnia kell azzal, hogy lakosságának és véreinek kétharmadát elvesztette, amely idegen impérium alatt él és számolnia kell aj magyar jövővel. A magyar jövő, amelyí azt akarja, hogy a Kárpátok medencéjében újból egy impérium alatt egysüljenek a népek, csak ezen az úton érhető el. Mi nem vagyunk abban» a kényelmes helyzetben, mi nem ülünk páholyban, mint a nagy nyugati népek, amelyeknek egyike-másika olyan könyen állít fel postulatumokat a kisebbségi kérdés terén, mert nem lévén kisebbségeik, nem kénytelenek az ő postulatumuk után a maguk számára belpolitikai konzekvenciákat levonni. Nekünk, akiknek vérei! kétharmada túlesett a határon, könnyen a szemünkbe vágják, hogy »medice cura et ipsum!« Szeretettel kérem, azokat, kiket illet: a névmagyarosítást is e szemszögből méltóztassék elbírálni, ahogy azt a felelős magyar kormány, — elismerem lojálisán és helyesen — teszi! Ne akarjon senki pápább lenni a pápánál! Mi kisebbségi nagyvonalú politikát csak azon az alapon folytathatunk, amely maradék nélkül adja meg mindazt, amit saját véreinek a túlsó oldal kíván. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban röviden érintsem a kormánynak nemrégen kiadott iskolarendeletét. Ez az iskolarendelet felszámolja, — 'bocsánat, hogy ezt a kifejezést használtam — vagyis megszünteti a hármas tagozatú, az a., b., c. típust és behozza az egységes kisebbségi típust. Teljesen objektíve, sine ira et studio a következőket állapi torn meg. A kisebbségek vezetői unisono, még Bleyer Jakabot sem véve ki, mindig azt kívánták, hogy M életben be nem vált hármas tagozat helyett egy egységes, az úgynevezett b. típushoz hasonló kisebbségi iskolatípus vezettessék be. Bleyer Jakabnak több memorandumában le van fektetve ez a felfogás. Egyszer Bethlen István idejében egy konferencia után azt mondotta, hogy ő: boldog volna, ha a b. típushoz; hasonló t típust egységesen bevezetnének! a kisebbségi iskolákba. Ezt én azoknak a kisebbségi politiktasoknak a cí-