Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-142

Az országgyűlés képviselőházának lh2. tartozik ia t. túloldal annak a demokráciának, amelyet Kossuth. Lajos .hirdetett és amelyet hirdetni szoktak a t. túloldal tagjai a szónoki emelvényeken, amikor a választópolgárok tömegei előtt beszélnek, és amikor azt mondják, hogy a városi polgár nem előbbre való, mint a falusi polgár, mert egyaránt viselik a közterheket, ment mindkét polgárnak •— a városinak is és a falusinak is — megvan az igaz magyar lelkülete, niegvan a nemzeti érzése, gondolkodása, az ősi rögökhöz fűződő szerelme és megvan a fajszeretete. Ha ez így van, akkor egy kötelesség hárul önökre, t. képviselőtársaim: alkossák meg ezt a választójogi reformot, a titkosságnak és az általánosságnak az alapján, álljanak a nemzet ítélőszéke elé és akinek többséget ad a nemzet, azé legyen a kormányzás, azé^ legyen a jövő. A tárca költségvetését nem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik ) Elnök: Pintér László képviselő urat illeti a szó. i Pintér László: Igen t. Ház! Bármennyire érdekes és csábító lenne előttenn szólott képviselőtársam politikai fejtegetésére kitérnem, ezt nem tehetem meg, miután a házszabályok szerint csak egy félóra • áll rendelkezésemre, nekeim, pedig egy más témám van, amelyet itt a t. Ház előtt elő akarok adni. Különben is képviselőtársam beszéde tulajdonképpen az általános vita keretébe tartozott volna, (Kun Béla: Nem is szólaltam fel akkor!) ímert iaz ' általános vitában szokott a parlament általános politikai kérdésekkel foglalkozni, a tárcák költségvetésénél pedig a tárcák keretébe vágó részletkérdéseket szoktuk a Ház előtt tárgyalni. T. Ház! A mai lapokban olvastam egy hírt, amely arról szólt, hogy a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságának tagjai Pestre jönnek és holnap ülést tartanak. E (bizottság tagjainak sorában a szellemi életnek, hogy úgy mondjam, arisztokráciája foglal helyet. T. Ház! Soha nem volt annyira szükséges az európai nemzeteknek a nagy kérdésekben való szellemi együttműködését kihangsúlyozni, mint napjainkban amikor olyan feszültség fekszik rá Európára, hogy annak kirobbanása nemcsak az európai nemzetek együvé tartozásának gondolatát, hanem talán az egész európai nyugati kultúrának a sírját ásná esetleg ímeg. Amikor ezek az urak hozzánk jönnek, akik őket szeretettel köszöntjük, egy olyan országba jönnek, amely a nyugati kultúrával egy évezrede jegyezte el magát s ennek a nyugati kultúrának védelmében mártír életet élt egy évezreden keresztül. T- Ház! Mint mondottam, Európában talán sohasem volt imég olyan divergencia a szellemi együttműködésben, de még inkább a politikai életben, mint manapság. Emlékszem, hogy ha mi kimentünk a nemzetközi koferenciákra, úgy ott a tárgyalásokon, mint a polijtijkai folyóiratok dolgozataiban rendszerint három kérdés dominálta a vita anyagát: a lefegyverzés, biztonság, kisebbség, franciául: a desarmée, sécurité és minorité. A gyakorlatban viszont azt látta az ember, hogy amikor lefegyverzést hirdettek az államok és kormányok, akkor állig fegyverkeztek s amikor securité-t hirdettek, azt úgy értették, hogy a maguk biztonságát úgy vélik legjobban szolgálni, ha a másikat gúzsba kötik. A minorité-t — a Société des Nations részéről az okülése 1936 június 6-án, szombaton. 561 imányba szintén belevették a kisebbség .védelmiét — pedig

1 úgy vélik szolgálni, hogy ma a kisebbségi politika célkitűzése az, hogy minél biztosabban lehessen elérni az illető kisebbség kipusztítását. T. Ház! A napokiban Bethlen István grófnak az Erdélyi magyar városok című könyvhöz írt előszavát olvastam. Azt niondja Bethlen István, hogy (olvassa): »A közéletben szereplőknek Magyarországon nincs súlyosabb kötelességük, amint a mai generációnak figyelmét újból és újból felhívni arra, hogy a trianoni határon túl 3 és félmillió vérünk folytat élet-halál harcot nemzeti életének megmaradásáért és hogy ezt a küzdelmet csak akkor állhatja végig, ha a másik 9 millió magyar történelmi szolidaritását érzi a háta mögött.« Bethlen István gráffal teljesen egyetértek, hogy a kisebbségi kérdésnél — pedig a magyar sorsnak számos súlyos problémája van — fontosabb kérdés nincs. Vele áll vagy bukik a magyar jövő. Mert ne felejtsük el, hogy nemcsak területünk kétharmada esett idegen impérium alá, hanem, az ezeken a területeken lakó lakosság is, telhát minket nemcsak belpolitikailag érdekel a kisebbségi kérdés, hanem érdekel a magyar nemzet jövője és a magyarságnak a Duna-imedenoóben az isteni gondviseléstől eléje szabott hivatása szempontjából is. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden arra a kérdésre is feleljek, amely gyakran visszatér a kisebbségi polémiákban, hogy mi a különbség a magyar kisebbségi politika és az utódállamok kisebbségi politikája között. Akárhányszor látok statisztikát, amely azt igyekszik igazolni, mintha az utódállamok politikája a magyar kisebbségi politika felett álló, illetőleg azzal szemben kedvezőbb volna. Ezzel szemben nem én, hanem a hétköznapok gyakorlata azt konstatálja, hogy a magyar és az. utódállamok kisebbségi politikája között lényegbeli különbség van, ez a két politika teljesen külön és más síkon mozog. Odaát — és ezt nem én mondom, méltóztassék átmenni, vagy megkérdezni olyat, aki onnét átjön — a kisebbséghez tartozó állampolgár nem érzi imagát egyenrangú állampolgárnak, ő ott harmadrangú állampolgárnak, a hátsósorba taszított embernek érzi magát, akinek éppen csak annyi maradékjogot adnak, amennyi nekik jól esik, de hozzájárul még a bizonytalanságnak az a nyomasztó érzése, hogy nem tudja, hogy még azt a maradék jogot is, amelyet megkapott, holnap nem semmisítik-e meg. Sohasem felejtem el: kerületemnek egy horvát községébe hazasegítettem egy orosz fogságba került embert. Amikor az a horvát ember hazajött, első útja. hozzám vezetett és a zsebéből elővett egy darab kenyeret. Az a kenyér fekete volt, mint a szurok és szalmacsutka volt benne. Azt mondta: »ilyen kenyeret ettünk«, de hozzátette: »Uram, nem ez volt ami legjobban fájt és a legnyolmasztóbb volt, hanem az elnyomatásnak, a személyi és az életbiztonság hiányának az a nyomasztó atmoszférája.« Ugyanezt mondhatnám én az utódállamok kisebbségeinek sorsáról. A kisebbség ott tűrt elem,^ amely tűrt elemben sohasincs meg a szabadságnak, a szabad életnek biztonsága. Látszatjogokat adnak, még iskolákat is, de mellette vaskövetkezetességgel vágják el a kisebbség életgyökereit, tudva, hogy így eljön az idő, mikor a kisebbség már képtelen lesz élni jogaival. Ebben különbözik a magyar loyális, ősi tradíciókra támaszkodó kisebbségi politikája mások politika-