Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

Az országgyűlés képviselőházának Hl. ülése 1936 június 5-én, pénteken. 52& akkori kijelentése szerint a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumnak azt a nevet is lehetett volna adni, hogy: a,z értékesítés minisztériuma, amely a szorosan vett értékesítési folyamat szabályozása imellett a közlekedésnek, mint az értékesítés segédeszközének szabályozásával is foglalkozik. Az értékesítés, t. Ház, az a híd, amely a termelőt a fogyasztóval, a magyar gazdasági életet a külfölddel összeköti. Normális körülmények között is meglehetősen bonyolult folyamat az értékesítés folyamata, a háború utáni Európában pedig egyike a legfontosabb és a legkomplikáltabb kérdéseknek, nemcsak az autarchikus törekvések miatt, hanem azoknál a sokszoros elágazásainál fogva is, amelyek -fezt a problémakört a gazdasági életnek majdnem minden egyes megnyilvánulásával kapcsolatba hozzák. Hogy ennek a feladatkörnek elágazásait és terjedelmét megvilágítsam, csak , arra mutatok rá, hogy az értékesítés szabályozása manapság nemcsak a kereskedelempolitikát és a piacszerzés problémáit jelenti, hanem jelenti a termelés és a fogyasztás érdekeinek kiegyenlítését is, ami összefügg az árszintnek és az árszabályozásnak kérdésével; jelenti a két fő termelési ág, a mezőgazdaság és az ipar gyakran ellentétes érdekéinek összhangba hozását, jelenti a nyersanyagellátáson keresztül a hazai termelés feltételeinek biztosítását, jelenti a felelősséget kereskedelmi mérlegünkért és ezzel a pénzérték stabilitását és az államháztartás egyensúlyát^ és jelenti többek között végül a mezőgazdaság megsegítésének, a válság elleni küzdelemnek egyik igen fontos eszközét. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter tehát a többi tárca mellett és azokkal a legszorosabb együttműködésben a felsorakoztatott érdekek és erőhatások helyes -eredőjét keresi, amely nem lehet egyéb, mint az egész magyar gazdasági életnek közös r érdeke: a magyar gazdaság egyensúlyának és lehetőleg zavartalan munkájának biztosítása. Ez az eredő gyakran kompromisszumot jelent, mert hiszen sokszor 180 fokos szögben ütköznek össze egymással ezek az érdekellentétek. A kompromisszum pedig, t. Ház, sohasem lehet népszerű, mert hiszen egyik érdekelt felet sem elégítheti ki százszázalékig. Eredménye azonban: az egyensúly, amely nemcsak gazdasági, hanem szociális egyensúlyt is jelent. Ez féltett kincsünk kell, hogy legyen mindnyájunknak és ezért nem nagy ár a szélsőséges érdekeket képviselők hajthatatlanjai előtti népszerűtlenség sem, amit adott esetben mindenkinek vállalnia kell, aki ezt a feladatot lelkiismeretesen akarja megoldani. (Ügy van! jobbfelől.) Amikor 1931-ben a világgazdasági válság kitört, a világ minden állama sietett védekezni ellene, először pénzpolitikai eszközökkel, azután pedig — vagy nagyon sok államban azzal egyidejűleg — kereskedelmpolHikai elzárkózással. Ennek az lett a következménye, hogy; a világ kereskedelmi forgalma egészen rövid idő alatt harmadára csökkent és ez az állapot igen kevés javulással tulajdonképpen még ma is tart. Minden állam zárt gazdasági, egységgé alakult és különállóan, kizárólag saját erejére támaszkodva igyekezett a válsággal megküzdeni. Az állam ezen a, címen ma a legtöbb helyen mjdnem épolyan intenzitással avatkozik bele a gazdasági életbe, mint a háború idején. Ezzel a beavatkozással sikerült is sok helyen enyhülést teremteni a legjobban sújtott gazdasági ágazatokban, de ugyanakkor kifejlődtek rombolóan és a fejlődés csiráit megölően a tervszerű gazdasági irányításnak fattyúhajtásai; egyrészt a nem gazdaságos termelés, másrészt a gazdsági életnek politiki befolyásolása, így keletkeztek búzaföldek gleccserek tövében és torrensek medrében és így keletkeztek iparágak, amelyeket a — reméljük — csak tetszhalott világgazdaságnak az első újabb szabad lélekzetvétele egyszerűen elsöpör a föld színéről^ és így keletkeztek igen sok helyen egyes kiviteli és behozatali monopóliumok, amelyek az államilag már amúgy is guzsbakötött kereskedelem elé úgyszólván egy második vámvonalat vontak, amely vámvonal vámszedői-magán- és pártérdekeltségek voltak. Ez a kórkép minden országra érvényes, mondhatnám, kivétel nélkül. A betegség tünetei azonban az egyiknél súlyosabb, a másiknál enyhébb alakban jelentkeznek. Én, aki hivatalból ismerem igen sok állam kereskedelmi és pénzpolitikáját, és hivatalos kötelességem, hogy ezt állandóan figyelemmel kísérjem, némi kompetenciával állítom és állapítom meg itt, hogy a világnak bennünket környező részében Magyarországon aránylag a legkevésbbé ferdült el az egészséges gazdálkodás elve, aminek érdeme arra a józan gazdaságpolitikára hárul, mely minden veszélyes kísérlettől tartózkodva az állami beavatkozást mindig a helyes és szükséges mérvre tudta korlátozni és amelyet a Gömbös-kormány immár négy év óta követ. Ebben akarok válaszolni Éber Antal t. képviselőtársam támadására a kormány intenvencionista gazdaságpolitikája ellen, megjegyezvén azt, — ami csak mellékkérdés — hogy ahol részünkről intervencionizmus történt, ez legalább azokban az esetekben, amelyeket ő felsorolt, nem a kereskedelemügyi kormányzattól indult ki. A világháború kitörésével különösen nehéz helyzetbe jutott Közép- és Kelet-Európa, amelyet a békeszerződések elszegényedett, gazdasági összefüggéseikben megbomlott, pénzügyileg gyenge államokra bontottak fel. Az a körülmény, hogy mi ennek az egészségtelen Kelet-Közép-Európának szívében fekszünk, a mi helyzetünket csak .súlyosbította. Ezek az államok követik gazdasági gyengeségüknél fogva a legerősebb elzárkózás politikáját, aminek az a következménye, hogy ezekből az államokból nem tudjuk beszerezni nyersanyagszükségletünket, de tőlük, egy csekély hányadtól eltekintve, nem is tudunk olyan nemzetközi érvényű fizetési eszközöket kapni exportunk fejében, amelyekkel harmadik államokból tudnánk a szükséges nyersanyagokat beszerezni. Ebből az igen súlyos helyzetből adódik a magyar kereskedelempolitikának két legnehezebb feladata: az egyik mezőgazdasági terményfeleslegeink értékesítése, a másik nyersanyagellátásunk biztosítása. A külföldi értékesítéssel szemben úgy a mezőgazdaságnak, mint az iparnak egyaránt első követelménye az, hogy az folyamatos és hosszú létre biztosított legyen. Az ipar annak ellenére, hogy egy piac beszerzése időt, munkát és költséget jelent, mégis könnyebben van abban a helyzetben, hogy egy elveszett vevőkör helyett egy másikat szerezzen magának, de mit csináljon az a szegény mezőgazda, akinek termelési periódusa hat hónaptól több évig terjed és aki megtermelt áruját a legtöbb esetben nem tudja eltenni, konzerválni kedvezőbb értékesítési lehetőségek beálltára. (Ügy van! Ügy van!) 72*