Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

530 Az országgyűlés képviselőházának A. mai kereskedelempolitikai viszonyok éppen ennek a folyamatosságnak és biztonságnak megszervezését teszik fölöttébb nehézzé. Hosszúlejáratú kereskedelmi t szerződéseket ma az államok nem kötnek, és a rövidleiáratúakban is rendszerint benne van egy még rövidebb lejáratra szóló revíziós klauzula. Minden kormányférfi mindenütt a világon elítéli az autarkiát és követeli a nemzetközi kereskedelem szabadabb mozgását, ezzel szemben alig van nap, amely ne hozna újabb vámemelést, behozatali, tilalmat, vagy pénzforgalmi korlátozást a világ valamely részén. A stabilitásnak ebben a hiányában, ebben a kereskedelempolitikai káoszban, amelyben minden vágón, sokszor minden métermázsa árunak külföldön való elhelyezése drámai küzdelmet igényel, rendkívül nagy eredmény az, hogy a római megállapodások a magyar búza, állat és egyéb agrártermékek tekintélyes hányada számára relatíve biztos piacot nyújtanak Olaszországban és Ausztriában, és hogy állatkivitelünknek folyamatos biztosítása Németország felé is sikerült. E három országba összkivitelünknek 50%-a irányul. Ez egy olyan stabilitási koefficienst jelent, amellyel tudtommal Európában mezőgazdasági exportország nem rendelkezik. Természetesen ez az exportunk is ingadozásoknak van kitéve. Ma az osztrák viszonylat — ahogyan a vitában egyes képviselőtársaim, megemlítették — kétségteleinül nem mutat kielégítő képet. Ennek főoka äz a nagy búzakészlet, amely Ausztriában a termésév végén imost hirtelen meglepetésszerűen felbukkant s amely a keresletet a magyar búza iránt korlátozza. Minthogy azonban az Ausztriával Rómában kötött megállapodások egy politikai barátságnak és együttműködésnek lecsapódásai, remélem, hogy az osztrák kormánnyal együtt sikerül megtalálni az utat és módot arra, hogyan rendezzük ezt a kérdést és szerződésileg (biztosított jogainknak hogyan szerezzünk érvényt. Minthogy — amint említettem — ezek a piaeok csak 50%-át veszik fel kivitelünknek, és ennek lehetőségre is bizonyos ingadozásoknak van kitéve, a magyar kereskedelempolitikának állandóan új piacokat kell keresnie és állandóan kell őrködnie afelett is, hogy a már egyszer megnyitott ajtók be ne csukódjanak árudink előtt. Szükséges ez már azért is, mert a,z olyan országok felé irányuló kivitelünknek, amely országokban a devizaforgalom korlátolt, természetesen határt szab kivitelünk ellenértékének felhasználhatósága. Ezzel az ellenértékkel — amint szintén említettem — egy szerény hányad kivételével csak árut tudunk vásárolni. A magyar piac befogadóképessége pedig korlátolt lévén^ és csak egy bizonyos menynyiségű és minőségű áruimportot tévén lehetővé egy bizonyos országból, ennek a,z áruimportnak a magassága determinálja az illető ország felé irányuló exportunk nagyságát. Ezért törekvésünk, hogy kivitelünket arányosan osszuk el minél nagyobb számú ország között, előtérbe helyezvén cminden országban vagy relációban azokat a cikkeket, amelyeknek az adott ország, illetőleg reláció természetes és az értékesítés szempontjából legelőnyösebb piaca. Az a kereskedelempolitikai irányelvünk, amelyet most vázoltam és amely lehetőleg minden száimbajöhető piacot nyitva tart, kölcsönös engedmények révén, a. magyar kivitelIJfl. ülése 1936 június 5-én, pénteken. nek, ez az irányelv teszi lehetővé számomra annak kijelentését, hogy bízom az idei remélhetőleg nagyobb termésfeleslegeknek nagyobb nehézségek nélkül való értékesíthetőségében. (Helyeslés.) A ibúza tekintetében Svájc, a gyümölcs tekintetében pedig különösen Lengyelország az a kisegítő piac, amelyet már megszerveztünk és amely rendelkezésünkre áll. (Helyeslés.) A magyar kereskedelempolitika másik nagy feladata — amint mondottam — a nyersanyagellátás biztosítása. A magyar ipari termelésben mutatkozó fellendülés fokozott követelményeket támasztott ezen a téren, a nyersanyagok árának állandó emelkedése viszont tetemesen növelte a beszerzési költségeket. Fokozta a nehézségeket az a körülmény is, hogy a velünk legszorosabb kereskedelempolitikai kapcsolatban álló államokból ilyen nyersanyagokat mindig kisebb hányadban kapunk, amire jellemző adat az, hogy 1934-ben és 1935-ben egyaránt 100 millió pengőt tett ki az elsőrendű ipari nyersanyagok importértéke, amelyből 1934-ben 40 milliót, '1935-ben pedig már 56 milliót kellett szabad devizával megfizetnünk. A nyersanyagellátás biztosítására irányuló törekvéseink hármas irányúak voltak. Legelőször törekednünk kellett az export fokozására olyan piacok felé, ahol áruinkért szabad devizákat kapunk. Itt elsősorban ipari kivitelünk jött tekintetbe, amely az elmúlt évben 152 millió pengőre növekedett az 1933. évi l'Ofi millióval szemben és elérte összkivitelünknek majdnem egyharmadát. Ez az eredmény kilátásossá teszi azt a törekvésünket, hogy az ipari nyersanyagellátást az ipar nagyjában saját exportjával fedezze és ennek a törekvésnek alátámasztására létesítettük az ismeretes ipari exportalapot. Második kereskedelempolitikai eszközként a nyersanyag-ellátás biztosításánál az import szabályozása állott rendelkezésünkre azáltal, hogy úgy irányoztuk a nyersanyagbehozatalt, hogy olyan nyersanyagokért, amelyeket velünk klíringelő vagy kompenzációs viszonyban levő államoktól beszerezhetünk, ne adjunk szabad devizát, szóval takarékoskodtunk ezekkel a szabad devizákkal, amelyeknek megszerzése olvan nagy nehézséget okoz. Harmadik törekvésünk pedig arra irányul, hogy hazai nyersanyagainknak fokozottabb felhasználást vagy termelését kaiPícsoljuk be a nyersanyagellátásba. Itt utalok a gyapjúértékesítés szabályozására, azonkívül a kender- és a lentermelés fokozására. Tervbevettem ezenfelül a hazai eredetű cserzőanyagoknak nagyobbmérvű felhasználását a hazai bőrgyárak által. (Helyeslés.) Mindezekkel az intézkedésekkel elértük azt, hogy iparunknak nyersanyaggal való ellátásában eddig fennakadás nem állott be, s azt a jövőre is biztosítva látom. Külkereskedelmünk, mely e két kimagasló feladat: az agrártermelés ' feleslegeinek értékesítése és nyersanyagellátásának irányában mozog, megtartotta javuló irányzatát, annak ellenére, hogy a két utóbbi esztendőben meglehetősen silány termésünk volt. A magyar külkereskedelem mérlege a világátlagnál jóval kedvezőbb képet mutat. A világforgalom értéke 1935-ben még mindig kisebb volt az 1932. évinél, míg a magyar export értéke 37%-kai, a behozatalé pedig 21%-kai multa felül az 1932. évit. Ez a kedvező fejlődés ennek az évnek első négy hónapjában is