Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

520 Az országgyűlés képviselőházának IUI» ülése 1936 június 5-én, pénteken. felfogásom és érvényesítettem is ezt a felfogásomat, hogy ebből a célból nincs szükség egy részvénytársaságra, elég egy iroda a minisztériumban, amely szabályozza ezt a behozatalt, hiszen itt, ahol importra vagyunk szorulva, igen egyszerű a szabályozás, teljesen a minisztérium kezében van. Minek kell részvénytársaságot alapítani erre a célra, amikor egy ilyen intézménynek üzleti alapon való létesítése már eleve magában rejti azt a veszélyt, hogy lesznek olyanok, akiknek nagy érdekük ezt az intézményt fenntartani s ezért ez tovább fog fennmaradni, mint ahogyan a gazdasági szükség megkívánja. Azóta ezek az egykezek bőven szaporodtak el azzal az intencióval, hogy meg kell szüntetni a kereslet és kínálat szabad játékát, azzal a magyarázattal, hogyha túlságosan sokan kínálnak ki és sok kikínálás történik külföldre, akkor az ár leszáll és ezzel a magyar mezőgazdaság és közgazdaság érdekei szenvednek. A közgazdaság érdekei is, mert ez ma már nemcsak a mezőgazdasági cikkeknél, hanem a háziipari cikkeknél is alkalmaztatik. Szerintem ez gazdaságilag teljesen tarthatatlan felfogás, mert ia kereslet és kínálat törvényeit nem lehet a nagy gazdasági érdekek sérelme nélkül elfojtani és lehetetlen azt képzelni, hogy mi, egy kis ország leszünk képesek ilyen beavatkozásokkal a világpiaci árak alakulását befolyásolni- Kizárdóag akkor volna ez lehetséges, ha az állam, vagy az államok nemcsak a kereskedelmi forgalmat, hanem a termelést és a fogyasztást is képesek volnának szabályozni, Iba az£ tennők, amit az Egyesült Ailamok most, hogy az ugaron hagyott földek után az állam fizeti meg a haszonbért azért, hogy imdnél több (maradjon ugaron és hogy exportra ne kerüljenek a termények, vagy pedig, amint a Szovjetben, történik, ahol kenyér- és húsjegyek vannak és ahol a fogyasztás szabályozása folytán valóban lehet a kereslet és kínálat törvényét állami .beavatkozás tárgyává tenni. De ha ez nincs és ha azt hiszik, hogy az ilyen egykéz-szabályozás magasabb árakat biztosít a mezőgazdaságnak és egyáltalában a termelésnek, mint ahogyan az a gazdasági élet szabályszerű játéka folytán kialakulna, akkor ennék mi lesz a «következménye? Ha a kereslet ia külföldön neimi akkora, mint amekorát itt az egykéz feltételezett, vagy nem akkora árakban nyilvánul meg, mint amilyen árak a világpiacon vannak, iákkor az következik be, ami az idén (bekövetkezett a (hagymánál, hogy 250—300 vagon «hagyma maradt itt és rohadt el Makón. Vagy iaz következik be, ami megtörtént a krumplinál, hogy állítólag ezer és ezer vagon — nem számoltam meg,, de_ ugyanez a panasz hallatszik Somogy megyéből és Szabolcs megyéből — a nyakunkon maradt a termelőknek. Ez azt bizonyítja, hogy annak árát, ha az első 100, vagy 1000 vagon értékesítése jobb áron sikerült is, természetesen azok fizetik meg, akiknek a nyakán az az áru a végén ott maradt. De rendkívül veszélyes és «káros ez az egész elmélet azért is, mert egy ilyen kis gazdasági terület, mint a mienk, nem; szabhat árakat a külföldi fogyasztó közönségnek. Nem szabhat árakat azért, mert minden ilyen mesterséges beavatkozás, amit «mi itt csinálunk annak érdekében, hogy kevesebbet drágábban exportáljunk, felfokozza a a mai trianoni Magyarországgal határos gazdasági területek termelését és exportját ugyanazokban a cikkekben, miután azoknak mér nem lehet megtiltani, hogy ugyanazt a kikínálást, lamelyet a mai Magyarország részéről itt valóban erőszakkal meg lehet akadályozni, ne végezzék. így például az egyik leghíresebb egykéz-rendszernél, a hagyma esetében mutatkozik meg az idén pregnánsan, amikor is a rendelkezésemre bocsátott adatok szerint, a Makóihoz teljesen közelfekvő szerb területeken, Oroszlámos • vidékén és oláh területen, Valkány vidékén, ahol 700—700 vagon hagymatermést várnak, ott megindították a hagymatermielést olyan helyeken, ahol azelőtt hagyma nem^ termett, mert kihasználják azokat a mesterségesen előálló értékesítési nehézségeket, azokat a mesterségesen felemelt árakat, amelyeket Magyarországon »az egykéz« jelent és versenyre lépnek a mi makói hagymánkkal. Ugyanez volt konstatálható a háziipari cikkek terén, — és konstatálható ma is —hogy mindazok a dolgok, amiket mi mesterséges beavatkozással csinálunk, annak vélt érdekében, hogy a házi iparcikkek ott "drágábban értékesíttessenek, előidézik a tőlünk elszakított országrészeken, hogy igen gyakran magyarok, akik természetesen ugyanezeket a cikkeket gyártják és előállítják, konkurálják le a világpiacon a mi kivitelünket, a mi exportcikkeinket, amelyeknek árát szerintem igen nagy rövidlátással igyekszünk mesterségesen szabályozni. De manapság már a mezőgazdák is rájöttek arra, hogy ez az egykézrendszer nem áll az ő érdekükben. Mert mi mást jelentenek ezek a mesterségesen összeállt szindikátusok, mint egy kartelt a termelő felé? (Rupert Rezső: A saját hasznukra!) Semmi egyebet nem jelentenek, de mondom, egészen biztosan egy kartelt a termelő felé. Mert akkor, amikor ezeket egy szindikátus keretében tömörítik, amikor az export teljes kizárólagossággal azoknak a kezébe kerül, akkor egy magától értetődő és természetes helyzet az, hogy most megfordulnak és a termelő felé kartelt alakítanak, úgyhogy mindebből a termelésnek semmiféle haszna nincs, (Rupert Rezső: Ez a legszomorúbb!) hanem a m. kir. trafikokká átalakított kereskedő és álkereskedő alakulatok vonják le és realizálják a hasznát ennek az eljárásnak. Rendkívül örülök, hogy a magyar mezőgazdaság vezető tényezői részéről máris látszik ennek a felismerése. A legutóbbi (hetekben két nagyon fontos gazdagyűlésen történtek ebben az irányban megnyilvánulások- Az egyik volt a Felsőtiszántúili Mezőgazdasági Kannára, amelynek elnöke a 'megtartott ülésen ezt mondotta (olvassa): Belföldön kivitel céljára minden tisztességes kereskedelmi szerv vagy kereskedő szabadon vásárolhasson a mezőgazdasági kamarák ellenőrzése mellett.« Még határozottabban beszélt a Csanádvármegyei Gazdasági Egylet elnöke, Báth József, aki elnöki megnyitójában ezt mondotta (olvassa): »Az értékesítésben az egykéz-rendszert a birtokosok nem tekintik a mezőgazdaság érdekében állónak, mert kizárja a versengést, amely az árak egészséges kialakulásának legfőbb tényezője.« Ezeken kívül rá akarok mutatni arra a talán inkább gazdaságetikai, vagy mondjuk így: esztétikai hibára, amit ez az egykéz-rendszer, ezeknek a szindikátusoknak most már rohamosan történő alakítása magával hoz. Ezek a szindikátusok, ezek a kényszercsoportosítások maguk után vontak egy új intézményt: az ajtónyitogatók intézményét. (Friedrich István Hát az micsoda? — Derültség.) Az ajtónyitogatók intézménye az, hogy minden ilyen szindikátus,