Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

Az országgyűlés képviselőházának Hl. ülése 1936 június 5-én, p&rdeken. 517 impérium államait. Magától értetődik, hogy ez az egység, amely a világgazdaságon belül megvalósult, éreztette káros hatását mindazokra az államokra nézve, amelyek ebben az egyezményben nem vettek részt. Innen dotálódik Dániának, Norvégiának, de elsősorban a balti államok válsága, amely később enyhült bizonyos pótegyezményekkel, hiszen Anglia politikai szempontból élni hagyja ezeket a kis államokat, de hangsúlyozom, hogy a politika mentette meg őket és nem a gazdasági szükségszerűség. A békeszerződések is szétdarabolták Európát és 16.000 kilométernyi új vámhatár keletkezett, miáltal csökkentették Európa életképességéét és szűk keretek közé szorították kereskedelmét is. Az elzárkózási politika azután egyre nagyobb méreteket öltött. Okai közé sorolhatjuk az általános bizalmatlanságot is, amely a világháború után nemcsak, hogy fennmaradt, hanem egyre növekedett is és fő akadálya a békés gazdasági együttműködés kialakulásának. A kapitalista termelés és általában a fennálló politikai és gazdasági eljárások által szült anarchia több fenyegető eőjel és rövidebb periódus után 1929-ben világválsággá manifesztálódott, amelyet az úgynevezett fekete péntektől, a^ newyorki tőzsdeomlástól szoktunk számítani. Ezután — ami természetes —• még a pénzügyi anarchia több fenyegető előjel és rövidebb petődött a világgazdasági válság és mindig erősebb tendenciát vett. Már most természetes, hogy agrár téren volt a legjobban érezhető a válság. Én ennek okát abban keresem, hogy az evés, a legprimérebb szükséglet lévén — prímérebb mint bármi más — vagy talán még a háborús éhezések emléke is arra késztette az egyes államokat, hogy agrártermelésüket növeljék. Amint tudjuk, a világháború alatt Anglia még a parkokat is kenyérmagvakkal vetette be. Miután a háborús veszedelem soha nem szűnt meg a világháború után, — sőt azt mondhatnám, hogy a mai helyzet sem egyéb, mint a háború folytatása más eszközökkel — ennélfogva a háborús pszichózis megmaradt gazdasági téren is. Kiemelem az európai agrár-import államokról szólva, hogy az 1923—1927. évi búzatermések átlaga Németországban 29 millió métertmázsa volt, 1935-ben már 48 millió métermázsa; Olaszországban 57 millió mázsa volt az akkori termés, most már 77 millió, Franciaországban 71 millió volt. most imár 76 millió mázsa. Jelentékenyen növelte agrártermelését Ausztria, Csehország, sőt Svájc is, míg Oroszországban a legutóbbi búzatermés körülbelül 320 millió (métermázsa volt az 1932. évi 202 imlllió, és az 1933. évi 270 millió métermázsával szemben. _ Mindez természetesen óriási mértékben hozzájárult a mezőgazdasági válsághoz, amelyet súlyosbított a tengerentúli területek már említett konkurrenciája, nemkülönben Oroszország új és új feltűnése, betörése a világpiacra.^Mint érdekességet megemlítem, hogy Oroszország még nemrégiben is iaz északibb, gabonamagvakban szegény kerületeit Kanadából hajón behozott búzával látta el, annak ellenére, hogy maga délen, iá Fekete-tengeri kikötőkön keresztül exportált. Ennek a furcsa jelenségnek oka az, hogy Közép-Oroszországban a közlekedés még mindig nagyon le van romolva és különben is más célokra veszik igénybe. Tehát Oroszország részére sokkal célszerűbb volt Kanadából hozott búzával ellátni az északi területeiket, ímert hiszen a búza árát délen ő maga, mint főeladó szintén erősen befolyásolta. Ami az ipari önellátásra irányuló törekvéseket illeti, ezeket gazdasági szükségszerűségeken kívül szociális és honvédelmi szempontokkal igazolhatjuk. Amint említettem, a háborús pszichózis megimáradt és a fenyegető háborús veszedelem^ állandó készülődésre kényszeríti az egyes népeket. Az ipari fejlettség, mint tudjuk, mindenkor szoros összefüggésben állott valiamely ország hadviselési képességével, különösen mai napság, amikor a korszerű háború egy ország minden erőforrását igénybe veszi, mert ^hiszen az iparnak kell a felszerelés és az utánpótlás nélkülözhetetlen feladatairól gondoskodni. A imi magyar iparunk fejlesztéséről tehát imár csak ezért sem mondhatnánk ile, — ezt külön kiemelem s nrajd később rá fogok térni, hogy miért. A világháború után tragikus körülmények között lett Önálló a magyar kereskedelem is.' Addig az 1867:XII. te. értelmében a külkereskedelmi «és vámügyeket közösen kellett intézni Ausztriával, amellyel vámközösségben állottunk:. Az új magyar vámtarifát .az 1924. évi XXI. tc.-ben alkották meg. A magyar hivatalos kereskedelempolitika bírálata során mind a mai napig bizonyos mezőgazdasági érdekeltségek és a behozatalban érdekelt nagykereskedői körök, nemkülönben pedig

1 olyan tömörülések, amelyek a fogyasztóközönség szószólóiként jelentkeznek, már szinte közhelyszámba menően állapítják meg, hogy a vámtarifáink által inaugurált magyar kereskedelmi politika azzal a következménnyel járt, hogy agrárpiacunk termékei elől bizonyos országok elzárkóztak. Ez a felfogás már az előbb előadottak folytán sem állhat meg, de még kevésbbé akkor, ha tudjuk azt, hogy a magyar autonóm vámtarifa megalkotása után igenis nagyon hasznos piacokat biztosított a kereskedelmi kormányzat. így például Ausztriában, úgyszintén Csehszlovákiával az 1927-ben kötött szerződés haszonnal járt részünkre. Arról, hogy később a csehek és más országok felbontották a velünk kötött agrárimport-egyezményeket, nagyon kevéssé tehet kereskedelmi politikánk, mert ez amúgy is bekövetkezett volna, hiszen ők — mint említettem — saját agrártermelésük kiépítésére törekedtek és azt természetesen védővámokkal segítették elő. Osztrák bevitelünk is már régen beleütközik bizonyos mezőgazdasági körök ellenállásába és ezek a mezőgazdasági körök egyben mint politikai faktorok is nagyon befolyásosak. Nagyon természetes tehát, hogy mint a kormány főtámaszai érvényesíteni tudják befolyásukat. Ezt mutatja az a 36 schillinges belső búzaár is, amelyet a gazdák Ausztriában élvezni tudnak és általában a többi népességteherviselőképességének végső határáig tornászták fel az agrártermékek árait. Éppen ez az oka annak, hogy az osztrákok legújabban sem tudták velünk szemben teljesíteni vállalt kötelezettségeiket és csakugyan egymillió métermázsa búzánkat még mindig nem vették át. Tehát, amint említettem, hogy itt is politikai faktorokkal állunk szemben. Hasonló a helyzet Csehországban is, ahol bizony a sajtóban olvasható termésbecslés eredménye szerint nagy búzatermés várható, pedig már a múlt évről is maradtak tekintélyes búzafeleslegek, úgyhogy Csehországba való búzaexportunk igazán nem sok reménységgel biztat. Erről tehát szintén nem tehet a kormány. Érdekes, hogy már arra a hírre, hogy Csehország-