Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

Az országgyűlés képviselőházának 1U. ülése 1936 június 5-én, pénteken. 513 versenyt véletlenül Perencsik dirigálta, A rádió a közvetítés iránti kérésünket elutasította, még pedig azzal az indokolással, hogy a hangversenyt nem közvetíti, inert FerencsiIket Budapesten is hallgathatja a közönség. T. Ház! Azt hiszem, nem az a fontos, ki vezényli azt a zenekart, ímert hiszen az a rádióban úgy ,sem látható, hanem az a fontos, — és itt ia jelen esetben is az lett volna a fontos — hogy igenis, dokumentált as sék az, hogy Szegeden milyen magas nívón áll ,a zenei kultúra, hogy Szeged városának milyen magas nívón álló filhanmónikus zenekara van, és hogy nemcsak Budapesten van nekünk filharmonikus zenekarunk, Ihanem két-három, vagy nem tudom hány vidéki városban is. Csodálatosképpen azonban ugyanakkor rövid időn belül ia szegedi katonazenekarnak egyik f fúvós hangversenyét — egy egyszerű térzenét — közvetítette a rádió. (Rassay Károly: Az ia^ nemzeti önérzet nevelésére való! — Derültség.) De katonazenekar nemcsak Budapesten van, hanem van minden állomáson és a katonazenekar nem mutatja meg az ország zenei kultúráját. Ezeket voltam ibátor a miniszter úrnak elmondani, íkérve, hogy iméltóztassék ezeket a vidéki óhajokat, megfigyeléseket, kéréseket megfontolás és meggondolás tárgyává tenni és ott és akkor, ahol és amikor lehet, méltóztassék segíteni. A költségvetést egyébként mind általánosságban, mind részleteiben elfogadom. {Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Kun Béla képviselő úr. Kun Béla: T. Képviselőház! Magamévá teszem azt a dicsérő kijelentést, amelyet vitéz Shvoy Kálmán t. képviselőtársam az állam vasutakra vonatkozólag mondott. Természetes, hogy a kritika jogát és szabadságát magam is fenntartom. Ha vannak orvosolni való dolgok az államvasutaknál, ezt nyíltan meg kell mondani, mert ha ezt nem tennők, akkor' a dicséret széptevés- és hizelgésszámba menne, ezt pedig maguk az államvasutak sem érdemelnék meg. Évekkel ezelőtt én. is itt a képviselőházban úgy a postások, mint a vasutasok iránt és a Két intézmény iránt már nyilvánítottam nagy elismerésemet. Ez az elismerésem, sőt mondhatom, hogy az egész közönség elismerése, azóta csak nőtt, csak öregbedett. A dekonjunkturális idők gazdasági nyomásának ostorcsapásait mind a két intézmény erősen érezte, de kiállotta szervezetében, európai, sőt világviszonylatban is versenyképességében, valamint tisztviselői és alkalmazotti státusza tagjainak lelki érintetlenségében. A vasutasoknál és a postásoknál egyaránt nőtt a munkateher, rosszabbodott az anyagi ellátás és keserves, fájdalmas szünet állt be a jogosan megérdemelt és teljesen érthető előléptetések tekintetében. De a szorgalom, a munkabírás, a teljesítőképesség és az egyszer már elért kitűnő színvonal mind a két intézménynél megmaradt, szünet vagy hiány ebben a tekintetben nem állott be. Ostromolták és ma is ostromolják mind a két státusz tagjait a szociális bajok, de a lelki érintetlenség ma is megvan. Merem állítani, hogy a nemzeti érzés, a nemzeti gondolatvilág mind a két státusz tagjainál most is úgy van meg, mint évekkel ezelőtt volt, ^ és hiszem, hogy így marad a jövőben is. Ezért yan az, t. Képviselőház, hogy a nagyközönség társadalmi és osztálybeli széttagozódottságra való tekintet nélkül becsüli és szereti a postásokat és a vasutasokat. Egyik intézmény tagjai se vegyék szándékosságnak, ha a másik intézményt előbb említem, mint őket; úgy említem őket, ahogy a szó ajkamra jön; döntsék el a két státusz tagjai egymás között, melyiké az elsőbbség akár az állami, akár a közgazdasági, akár pedig a magyar nemzeti élet szempontjából. En most csak a nagyközönség általános megelégedését tolmácsolom mind a két státusz tisztviselői és alkalmazotti kara iránt innen a legilletékesebb helyről, az országházból, és mint a magyar sajtónak évtizedek óta régi szerény munkása, ezt az elismerést tolmácsolom az egész magyar sajtó nevében is. Ennek dacára lehetetlenség, hogy rá ne mutassunk olyan hibákra, amelyek mind a két intézménynél megvannak és amelyek orvosolandók. Ha a teherszállítási és a személytarifákat nézzük a vasutaknál, (Rassay Károly: Sok az élharcos-szabad jegy!) természetes dolog, hogy nem tekinthetünk el ennek kifogásolásától, mert hiszen valóságos szójáték lett már, — itt a képviselőházban is hangot adtak ennek — hogy bizonyos távolságról egy élő jószág felhozatala Pestre teherkocsin többe kerül, mint ha az illető jószág III., vagy talán II. osztályon is utazott volna. A postánál pedig a telefondíjak leszállítását kell megemlítenem, továbbá a távirati költségek leszállítását. Azonkívül az utalványok portóköltsége bizonyos vonatkozásban kifogásolni való. Ez azonban nem érinti a két intézmény és a státusz tagjai iránt való nagyrabecsülésünket. .Sajnos, hogy a vasút nagy deficittel dolgozik, (Rassay Károly: Sok a szabadjegy!) ez azonban a tisztviselőkön kívül álló okokból következett be. Hiszen ha számításba vesszük azt, hogy Trianon után vasutainknak csak 42%-át tartottuk meg, államilag kiépített utainknak csak 28'7%-át, a vasúti felszerelésből pedig a mozdonyoknak 68'7%-át, a személykocsiknak 73'8, a teherkocsiknak 83%-át elrabolták tőlünk, akkor a deficitnek egyik okát már megtaláltuk. A posta tetemes haszonnal dolgozik, t. Képviselőház; jóformán egyedüli nagy hasznot hajtó intézménye az államnak, a magyarságnak. A vezetés mindkét intézménynél kitűnő. Ne vegyék szembedícsérésnek, ha Tersztyánszky Ákos és Senn Ottó t. harátaimat névleg is megemlítem. Minden ügyosztálynak a vezetőit és a közkatonákat nem emelhetem ki, vegye mind a két státusz úgy, mintha személyileg is szóltam volna róluk. Ha azonban a státuszról beszélünk, feltétlenül szükséges, hogy az ői iniciatívájukból, az ő kezdeményező lépésükre a kereskedelemügyi és a pénzügyminiszter úr, főleg pedig Jakabb Oszkár t. barátom közreműködésével,a státuszrendezés előbb-utóbb megtörténjék. Mert méltóztassanak csak egy pár szomorú számadatot meghallgatni. A postánál a közigazgatási karnál 30 évi szolgálattal bíró 50 éven felüli kiváló tisztviselők nagy számmal vannak mint postatitkárok régi idő óta a VIII. fizetési osztályban. A mérnöki karnál mérnöki diplomával bíró, 8—10 évi szolgálattal rendelkező tisztviselők mint órabéresek dolgoznak s nincs mód a mai költségvetés mellett ezeknek a kinevezésére. A mostoha számvevőségi létszám mellett oda forgalmi tisztviselőket kell beosztani, elvonva ezzel valódi hivatásuktól és feladatkörüktől. Az érettségis forgalmi tisztviselőknél itt van az öreg főtisztek szomorú helyzete, akik már közel vannak ahhoz, hogy teljes szolgálati idejüket betöltve, nyugdíjba menjenek és még 70*