Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-141
514 Az országgyűlés képviselőházának mindig csak a IX. fizetési osztályban vannak. Az érettségit tett forgalmi díjnokoknak is 5—6 évet meghaladó szolgálati idejük van és még most sem lehet őket kinevezni mégcsak a a XI. fizetési osztályba sem, holott a posta nagy jövedelemmel rendelkezik. A négy középiskolásoknál a X. és XI. fizetési osztályban van a nagy torlódás; módot kellene adni az előhaladáshoz, már csak a fiatalság elhelyezése szempontjából is. A postát a közönség — beszéljünk nyiltan — a »postásbácsik«-on, a levérhordókon keresztül ismerte és szerette meg. Ezeknek a becsületes, dolgos embereknek, akik altiszti rangban vannak, nagyon szomorú a helyzetük. Nem panaszkodnak. Az adatokat magam is különböző módszeres eljárások után tudtam megkapni, mert ezek, ha küszködnek is, nem panaszkodnak. 90 pengő fizetéssel kezdi az a levélhordó altiszt és öt pengő többletet jelent neki az, ha egy-egy fizetési fokozattal előlép, és 120 pengő fizetés a maximum, de akkor már rőttszakállú Frigyes lesz belőlük, becsülettel eltöltött több évtizedes szolgálat után. Csak a szakaltisztek azok, akik 140—150 pengőig- vihetik fel. Ez szociális szempontból lehetetlen és orvosolni való állapot. Békében a postatisztviselők nagy munkájuk elismeréseképpen mindjárt a X. fizetési r osztályban kezdték pályájukat. Most pedig még az előmenetelük sincs biztosítva, nem hogy különlegesebb elbánásban részesülnének, pedig ünnepnapokon és vasárnapokon — más állami hivatalokkal szemben — úgy nekik, mint a vasutasoknak állandóan dolgozniok kell és helyt kell állaniok érettünk a közönségért. A magyar posta sematizmusából veszem a következő adatokat, méltóztassanak meghallgatni. A 89 egyént számláló postatanácsosok közül 44 egyén van 1918, illetőleg 1919 óta, tehát csaknem 20 esztendő óta, és 11 egyén 1921 óta abban a fizetési fokozatban, amelybe annakidején kineveztetett. Az 56 egyént számláló titkárok közül 19 egyén 1919 óta, 15 egyén 1922 óta, hat egyén 1923 óta, 14 egyén pedig 1924 óta hiába várja, hogy a VIII. fizetési osztályból a VII. fizetési osztályba előremehessen. A számvevőségi számellenőrök közül 29-ből kilenc egyén van 1919 óta a X. fizetési osztályban. A felügyelők közül 43 egyén 1919 óta, 20 egyén 1921 óta, 49 egyén 1992 óta, 28 egyén 1923 óta, 37 egyén pedig 1924 óta várja előléptetését, de várakozása, reménye teljesítés nélkül marad az állam részéről. A főtisztek közül 110 egyén 1919 óta, 32 egyén 1921 óta, nyolc egyén 1922 óta, 44 egyén pedig 1923—24 óta van a IX. fizetési osztályban. Az ellenőrök és a segédellenőrök státuszában ugyanilyen szomorú a helyzet. Segíteni kell ezen az állapoton a posta tisztviselők és alkalmazottak státuszának minél gyorsabb megalkotásával és rendezésével, mert mégis lehetetlenség, hogy a milliós többletbevétellel rendelkező postakincstár, illetve az állam alkalmazottainak egy részét 13—18 évig hagyja ugyanabban a fizetési osztályban, családos embereket, akiknek főiskolás gyermekeik is vannak, akiknek neveltetése, taníttatása nagyon sokba kerül, hagyja ugyanabban a státuszban, természetesen megkövetelve és elvárva tőlük, hogy becsületesen tegyenek eleget annak a munkakörnek, amelyre kinevezték őket. Mindenesetre megnyugvással veszem tudomásul, hogy a tavalyi költségvetési előirányzatból itt nekünk keserves falatként előadott létszámcsökkentés nem következett be olyan mértékben, mint azt tervezték, mert a posta, személyzetének 566 fővel való csökkentéséből mindössze 314 főnyi csökkentés történt, az idén 14-1. ülése 19S6 június 5-én, pénteken. a többit nem hajtották végre, mindössze hárommal apasztották a tisztviselők számát. Kérem is a t. miniszter urat és az egész kormányzatot, hogy álljon meg a csökkentéssel, sőt a létszámemelésre térjen át, tekintettel arra, hogy fiatal, feltörekvő erők a postánál is jogosan kívánnak maguknak elhelyezést. Ami a vasutakat illeti, az 1907 :L. te. és az 1914:XVII. tc.-ben kiadott szolgálati és illetményszabályzatnak, vasúti pragmatikának azt a részét, amely a vasutasok anyagi jogát állapítja meg, az 1924 :IV. te, alapján kiadott úgynevezett szanálási rendelet hatályon kívül helyezte. A vasutasok kötelességét, nemkülönben a rájuk vonatkozó büntetési és fegyelmi intézkedéseket és határozatokat a rendeletek érvényben tartották. Feltótlenül kívánatos, -—hiszen már vége van a háború utáni szomorú időnek, a szanálási időszaknak — hogy újra az 1907 :L. te. és az 1914:X VII. te. alapján nyugvó vasutas pragmatika megalkottassék, a korlátozó szanálási rendeletek hatályon kívül helyezésével. Az 1907., illetve az 1914. évi pragmatikában meghatározott várakozási időhöz kötött automatikus előlépésre igény volt biztosítva a vasutasok részére. Ezt az igényt, ezt az előléptetési lehetőséget az 1925-ös szanálási rendelet megszüntette, jóllehet a tanárok, tanítók, katonák és bírák részére megtartotta. A vasúti pragmatika ezen kardinális jogszabályai hatályon kívül helyezésének tulajdonítható az a siralmas helyzet, amelyben jelenleg a vasutasok nagy része van. A legalsóbbrendű, a havi 150 pengővel bíró vasúti alkalmazottaknak nincs semmi előléptetési igény biztosítva. Teljes sorsbizonytalanságot idéz elő a vasutasok közt ez az állapot, amely elkeseredésnek, kedvetlenségnek lehet kútforrása. Ennek az áldatlan státuszviszonynak megszüntetését csak általános státuszrendezéssel lehet biztosítani. Ma az a helyzet, hogy vannak 20—22 szolgálati évvel bíró órabéres, napibéres alkalmazottak, fűtők, mozdonyvezetők, pályamesterek, kalauzok, szóval kisemberek, törpeemberek, akik kinevezéshez még mindig nem tudtak jutni. A tavalyi költségvetés keretében betölthető kinevezéseket és rendszeresítéseket nem hajtották végre bizonyos spórolási szempontból olyan időben, (mint kellett volna. Tízhónapos késedeleim után eszközölték csak ennek a rendelkezésnek végrehajtását. A jövőben ezt kerülni kell. j Most itt van egy fontos indok, amely a szolgálati pragmatikának újra való megalkotását szükségessé teszi. Azt mondja az 1934. évi I. te. 2. §-a, hogy a vasúti alkalmazottakat egyéb fontos kellékek hiánya miatt is el lehet bocsátani. Kérjük Ihatályon kívül helyezni ezt a paragrafust, mert ez az 1907. évi vasutas pragmatikával, a vasutasok lelkiismereti szabadságának épségben tartásával szöges ellentétben van. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az 1907. évi szolgálati pragmatika szerint is fegyelmi eljárás alá vonható és a fegyelmi bíróság ítélete alapján elbocsátható és nyugdíjazható az a vasutas, aki nem. * teljesítette kötelességét. Az 1934:1. te. 2. §-ának b) pontja továbbmenőleg olyan elbocsátási okokat is megállapít, amelyek a legtágabb körben mozognak és a vasutas-szolgálattal semmineímű vonatkozásban és összefüggésben nincsenek. Az ennek a paragrafusnak az alapján való elbocsátással minden kormány élhet, ha politikai szempontjai úgy kívánják, és így a pártpolitika ostorcsapásainak kiszolgáltathatja