Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

Az országgyűlés képviselőházának ÍUÍ. ülése 1936 június 5-én, pénteken. 511 sodik kérésem az lenne, hogy ezek az autóbuszok menetidejüket és járatukat tartsák be, hiszen erre kötelezve vannak az autobuszengedélyesek és a járatuk ideje is meg van állapítva. Mégis előfordul, hogy utas híján egyszerűen nem indulnak el. Az ilyen engedélyesektől el kell vonni a koncessziót, vagy más úton kell megoldani a kérdést, mert lehetetlen dolog, hogy a vidéki intelligencia, amelynek a városban van dolga, nem indulhat útjára, mei't nincsen rendes járat, miután az autobuszvállalkozó gyakran azt mondja: egy utasért, vagy két utasért nem indulok. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a szekérfuvarozás kérdését illetőleg nagy harcok folynak. Én részemről a falu népe nevében azt a kérést terjesztem a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr elé, hogy ha majd ez a kérdés szabályozás alá kerül, —- és remélhetőleg mielőbb szabályozás alá kerül — ne méltóztassék megtenni azt, hogy a falusi nép helyi fuvarozását korlátozza. Teljesen kizárt dolognak tartom azt, hogy megakadályozzák, hogy a falusi szatócs, vagy szövetkezet a vasúti állomástól, vagy a szomszéd községből, vagy a harmadik községből, vagy a városból elhozathasson egy helybeli fuvarossal árut. Az ilyen alkalmi fuvarozásokat a falu népétől elvonni nem lehet, mert ezek neki bizonyos fokig az életexisztenciáját jelentik. Lehetővé kell tenni a falusi ember számára, hogyha máshonnan nem, legalább innen kereshessen egyszer vagy másszor egy pár pengőt, amiből legfontosabb szükségleteit be tudja szerezni. Abba, hogy az autónak, a vasútnak és az egyéb szállítási eszközöknek mennyiben támasztanak versenyt ezek a hosszútávú szekérfuvarozások, én nem akarok beleszólni. Én csak azt kérem, hogy ne méltóztassék a falusi nép alkalmi fuvarozását korlátozni és ezt a jogot a falusi néptől elvenni. (Helyeslés balfelöl.) Ezzel kapcsolatban azt is kérném, hogy méltóztassék megállapítani ennek az alkalmi fuvarozásnak a fogalmi körét is. A helyzet ugyanis az, hogyha egy községben valaki kivált egy fuvarozási iparengedélyt, az azt kívánja, hogy abban a községben egyik parasztember se vállalhasson fuvart, hanem csak ő vállalhasson és más csak akkor vállalhasson, ha ő azt nem vállalja el. Lehetetlen tehát megakadályozni a községeknek egyrészt az állattenyésztését, másrészt pedig annak az állatállománynak a kihasználását azzal, hogy a falu népe alkalmi fuvarokat ne vállalhasson. Ha a kereskedelemügyi miniszter úr megállapítja azt a fogalmi kört, hogy mi tartozik az ilyen alkalmi fuvarozások keretébe, akkor, azt hiszem, el is hárul annak nehézsége, hogy megállapítsuk egyrészt, hogy meddig a határig lehet versenyezni a vasúttal, a postával és az autóbusszal, másrészt pedig, hogy meddig lehet kontárkodni, illetve iparengedély nélkül alkalmi fuvarozásokat teljesíteni, (ügy van! half elől.) A kötségvetést illetőleg én nagy elismeréssel vagyok abban a tekintetben, hogy az adminisztrációs és személyi kiadásokra mindössze kilencmillió pengő megy abból az összesen 41 millió pengőnyi összegből, amely e tárca költségvetésébe be van állítva. Ez mindenesetre azt mutatja, hogy ennek a költségvetésnek az öszszegei nagyobbrészt gazdasági célokra, illetőleg közvetlen gazdasági célokra lesznek felhasználva, mert hiszen a fizetések is gazdasági célt szolgálnak, de — mondom — ez azt mutatja, hogy részben beruházásokra, részben pedig munkaalkalmakat jelentő beszerzésekre, karbantartási és egyéb ilyen költségekre fordítják KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. ezeket az összegeket. Ha még le is vonom ebből az összegből, amely itt mutatkozik, tehát ebből a körülbelül 25 millió pengőnyi összegből azt a 3 5 millió pengőt, amit én a Mftr.-nek nem adnék mint államsegélyt, akkor is igen szép és tekintélyes összeg az, amely a kereskedelemügy minisztérium révén az állam gazdasági életébe jut és nagyon kedvező az az arány, amely a személyi és dologi kiadások között áll fenn. Ez mindenesetre azt indokolná, hogy a költségvetést elfogadjam, minthogy azonban általában a kormányzat működése iránt nem vagyok bizalommal, ezt a költségvetést sem tudom elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik vitéz Shvoy Kálmán képviselő úr! vitéz Shvoy Kálmán: T. Képviselőház! Én csak egészen röviden óhajtok hozzászólni a kereskedelmi tárca költségvetéséhez és főleg a vidék szempontjából szeretnék egy pár kívánságot és óhajt előadni a kereskedelemügyi miniszter úrhoz azzal a kéréssel, méltóztassék ezeket figyelembe venni, mérlegelni és ott és amennyiben lehet, ezeken segíteni. A vidéki városoknak szintén egyik panasza az áriiházak kérdése, amint ezt már Fábián t. képviselőtársam a mai napon említette, annál is inkább, mert egy olyan hír vagy hiedelem van elterjedve a vidéki városokban, hogy külföldi tőkével 12 vidéki városban óhajt egy budapesti áruház fiókokat létesíteni, ami természetesen óriási konkurrenciát jelentene a vidéki kereskedőknek, mert az áruházak a rendelkezésükre álló nagy tőkével olcsón, nagyban tudják beszerezni az árut és ezáltal a kistőkéjű, kevésbbé erős kereskedőknek olyan komoly konkurrenciát csinálnak, amellyel azok nem tudnak versenyezni. De különösen sérelmes a vidék szempontjából az áruházak kérdése azért, mert az áruházak legújabban élelmiszerekkel is kereskednek. Ez kétségkívül nem egyenlő erejű verseny, azért a vidéki városoknak az volna a kérésük és velük együtt, azt hiszem, a fővárosnak is, hogy méltóztassék az áruházak kérdését mielőbb szabályozni és az élelmiszerek árusítását az áruházakban betiltani. A vidéki kereskedelemnek egy másik állandó óhaja az országos vásárok fokozatos leépítése. A vidéki kereskedelem megítélése szerint az országos vásárok ma már lényegesen veszítettek jelentőségükből, különösen a mai jobb közlekedési és útviszonyok mellett az országos vásárok létjogosultsága csak az egészen kis városokra és faluhelyekre szorítkozhatik. Ezért az a kérésük, hogy a vásárok számát ne méltóztassék szaporítani, — hiszen 10 év alatt 176 új vásárt engedélyeztek — hanem a jelenlegi vásárok számát méltóztassék fokozatosan csökkenteni. A wasárnapi munkaszünet szabályozása tekintetében a vidéki kereskedelemnek az a kívánsága, hogy az egységesen szabályoztassék, hogy ne legyenek különböző rendelkezések Budapestre, a vidéki városokra, a nagy- és kisközségekre nézve, hanem az egész országban egyforma legyen a vasárnapi munkaszünet, mégpedig teljes munkaszünet. Egy további általános és régi kívánsága a vidéki kereskedelemnek az, hogy úgy a behozatali kontingens felosztásánál, mint a külföldi devizák kiutalásánál megfelelő arányban részesüljenek a vidéki kereskedők is. Ma az a gyakorlat, hogy ezeknek túlnyomó részét a fővárosi kereskedelem kapja, aminek az a következménye, hogy a vidéki kereskedelem a külföldi árukhoz csak másodkézből, a fővárosi 70