Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

510 Az országgyűlés képviselőházának 1 delemügyi kormányzat minél előbb módosítsa. (Úgy van! balfelől.) A módosításnak abban az irányban kellene megtörténnie, hogy kikapcsolják azokat a jobb ágykorszakból való szolgáltatásokat, amelyek ma még az útügyi törvényben benne vannak, amilyen a személyes közmunkateljesítés, azután a közerő kirendelése és mindazok a körülmények, amelyek megnehezítik a mai forgalmi viszonyokat és aránytalanul súlyos terheket rónak az egyes emberekre. Teljesen képtelen állapot, hogy például a törvényhatósági jogú városokban közmunka-váltság egyáltalán nincs, a szomszéd községekben és városokban pedig van, tehát ha az ember átlépi egyik község határát és belép a másikba, itt köteles fizetni a közmunka-váltságot, vagy köteles közmunkát teljesíteni — akár személyes közmunkát, akár állati közmunkát — a másik községben pedig nem köteles teljesíteni. ÁHam

: polgárok között ilyen különbséget létrehozni nem szabad és nem lehet. Ugyanígy áll ebből a szempontból az a tény, hogy a közmunka, mint személyes teher, mint fejadó aránytalanul sújtja azt az embert, aki azt viseli és aki szegényebb és nehezebb helyzetben van, azzal szemben, aki jobb módban van és jobb körülmények között esetleg ki tudja fizetni ennek a közmunkának a váltságát. A közutakról és vámokról szóló törvény természetesen rendelkezik a községeknél és városoknál az utakon szedhető vámokról is. Már több ízben voltam bátor előadni, hogy lehetetlen tűrni azt az állapotot, hogy az ország területén belül újabb trianoni határok és vámvonalak álljanak fenn, amelyeket talán még száz és kétszáz esztendős kiváltságokkal engedélyeztek. Magában az útügyi törvényben fel van említve az, hogy fennmaradnak azok a kiváltságok és vámok, amelyeket valamelyik császári és királyi kiváltságlevéllel adományoztak. A mai korban, a mai forgalmi viszonyok között már egészen más szempontból kell néznünk a helyzetet és ennek következtében nem megnehezíteni, hanem megkönnyíteni kell a forgalmat, azért ezeket a helyi vámokat és forgalmi korlátozásokat meg kell szünteni. A falu népének ez mérhetetlenül nagy érdeke, mert olyan aránytalan megterhelést jelent ránézve az utaknál és egyes vámhatároknál fizetendő vámdíj, hogy azt a mai termelési viszonyok mellett nem bírja el. ''.'•". Én tehát tulajdonképpen ezt akartam szóvátenni s kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy az 1890. évi útügyi és vámügyi törvényt mielőbb korszerűsíteni és megreformálni méltóztassék. Egynéhány dolgot még feljegyeztem, hogy szóbahozzam, anélkül, hogy a részletekbe akarnék bocsátkozni. Mélyen t. képviselőtársam említette a házalás kérdését. A házalást megszüntetni nem lehet, tény azonban, hogy a házalást még az 1852. évi császári pátens szabályozza. Ez már 80 esztendős szabályozás és szerintem nem is törvényes jogforrás, de ennek alapján gyakorolják a házalást. Ezek a rendelkezések az akkori viszonyoknak megfelelők voltak, ezeket azonban a mai viszonyokhoz képest újból kell rendezni. Teljesen törölni a házalást nem lehet, mert vannak olyan cikkek, amelyeket inkább házalás útján lehet eladni és vannak ráutaltak, mint például a rokkantak, akik ezzel foglalkoznak. A házalással kapcsolatos a vásárügy. A vásárügynek szabályozása is rendkívüli régi, 1888-ból származik. Azóta a kereskedelmi és ipari viszonyok lényegesen eltolódtak, tehát szükséges az, hogy a vásárkérdést újból szabá- I 41. ülése 1936 június 5-én, pénteken. lyozzuk. A vásárokon annyi visszaélés történik jelenleg, — a vásárok részben károsak, részben azonban nagymértékben hasznosak — hogy legfőbb ideje volna a mai viszonyokhoz mérten szabályozni a vásárok tartását olyképpen, hogy ue sértsük a kisiparosság érdekeit, de egyben kiküszöböljük azokat a visszaéléseket, amelyek miatt a vásárok jó hírneve szenvedett és lehetővé tegyük azt, hogy a falusi közönség szükségleteit ezeken a vásárokon kellőképpen beszerezhesse. Ilyen kis dolog még a mértókhitelesítés kérdése. Ennek a költségei lényegesen jelentékenyek. A pénzügyi részéről azonban nem akarok szólni, mert tudom, hogy a mértékhitelesítési díjak leszállítására egyelőre úgy sincs kilátás. Kérdem azonban, hogyha már két évenként folynak a mértékhitelesítések, akkor azok időpontját és helyét kellő időben és megfelelő módon tegyék közhírré a községekben, hogy azok, akik a hitelesíttetésre kötelezve vannak tudják, hogy mikor és hova kell menniök. Mert amiatt, hogy nem történik meg kellő időben az időpont kihirdetése, a hitelesítés elmulasztása folytán az embereknek 35—40 pengő büntetéspénzt kell fizetniök, holott a hitelesítési díj csak nyolc pengő volna. A kellő időben és a kellő módon nem történő közzététel ilyen képtelen és kellemetlen büntetésekkel jár a gazdákra és általában az érdekelt közönségre nézve. Hogy ne kelljen a részleteknél felszólalnom, itt említem meg még a szabadalmak kérdését. Tudjuk, hogy körülbelül 17—18.000 szabadalom van Magyarországon bejelentve. Tudjuk azt is, hogy a kisemberek nagy előszeretettel foglalkoznak ipari feltalálásokkal. Az iparügyi miniszter úr az ipari törvény tárgyalásánál éppen az én indítványomra volt szíves elfogadni, hogy az állam a közhasznú és általában az iparra nézve hasznos feltalálásokat támogatja. Én azt kérném az igen t. kereskedelemügyi miniszter úrtól, keressen csak 50.000 pengőnyi fedezetet, hogy ezzel támogassa és segélyezze azokat a feltalálókat vagy szabadalombirtokosokat, akiknek kipróbált és alkalmas szabadalmait nem lehet ugyan az államnak megvásárolnia, de akik ezzel a segítséggel szabadalmaik gyártását és készítését megindíthatnák. Ma az a helyzet, hogy a legkülönfélébb szabadalmakat ajánlják fel az állam részére, de pénz hiányábn az állam nem tud velük mit kezdeni, pedig sokszor közérdekű volna, hogy e szabadalmak révén bizonyos dolgokban előrehaladás történjék. Kívánatos volna tehát, hogy legalább 50.000 pengős keret állna a kereskedelemügyi miniszter úr rendelkezésére, hogy az ilyen szabadalmakat és találmányokat kellőképpen támogatni tudja. Azt hiszem, hogy nagyon sok kisembernek alapoznánk meg ezzel az exisztenciáját, akiknek a szabadalma vagy találmánya a későbbi fejlődés során még; a gazdasági életre is jelentékeny hasznot jelenthetne. A forgalmi dolgokról már szóltam az előbb, de elfelejtettem megemlíteni a vidéki autóbuszjáratok dolgát. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy méltóztassék akár a magánkézben levő, akár a más kézen levő autóbuszjáratok díjszabásaira vigyázni, mert ezek rendkívül súlyosak. A falu népe nem tudja megfizetni ezeket a túlmagas auto busz díjakat, amelyek egy tízkilométeres útnál 1 pengőre vagy 1 pengő 20 fillérre is rúgnak a mai súlyos viszonyok mellett. Az autóbuszjáratokkal kapcsolatban a má-