Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-132
44 Az országgyűlés képviselőházának egy része alkalmasnak találna cl J. iá* hogy a felekezeti iskolák fenntartásánál, az iskolafeim tartók helyzetében mutatkozó kirívó egyenlőtlenségeket kiküszöbölje. Nem kívánom ezt az alkalmat felhasználni arra., hogy a kultúradó kérdéséről beszéljek. habár hangsúlyozottan kijelentem, hogy a magam részéről teljes mértékben híve vagyok. Nem kívánom azonban felhozni ezt a kérdést azért, mivel úgy látom, hogy ennek a kérdésnek a felvetése bizonyos felekezeti ellentétet támasztott, — legalább is ilyen színezete van a dolognak — amit pedig én minden körülmények között és a közélet minden vonalán mellőzni óhajtok. De nem kívánnám ezt a kérdést azért sem felhozni, mert amikor ezt a multesztendei költségvetési vita során a pénzügyi bizottságban felvetettem, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak kérdésemre adott válaszát, illetőleg az ennek bevezetése akadályairól adott felvilágosítását tudomásul vettem és ehhez az álláspontomhoz változatlanul ragaszkodni fogok. Amikor most ezt a kérdést mégis felvetem, inkább mint bizonyos okoknak előzményét vetem fel, illetőleg azokat az okokat kívánom itt fejtegetni, amelyek a kultúradó kérdését felszínre hozták, és inkább abból a szempontból hozom, fel, hogy bátor vagyok arra kérni az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy azokat az okokat, amelyeik, végeredményben a felekezeti népoktatás válságát jelentik, vagy alkalmasak arra hogy a felekezeti népoktatás válságára vezessenek, küszöbölje ki, illetőleg ha ez a kérdés meg nem oldható, méltóztassék valamely más alkalmas módon részben megoldását ikeresni. Igen t. Képviselőház, ne méltóztassék tendenciát, különösen felekezeti tendenciát tulajdonítani annak, ha én ennek a kérdésnek fesszegetésénél a református felekezeti, oktatásnál mutatkozó kirívó példákat hozom fel. Meg vagyok róla győződve, hogy ilyen esetek mindegyik felekezetnél előfordulnak, mindegyik felekezeti iskola fenntart óinak kárára. Minthogy azonban a református felekezeti népoktatásnál mutatkozó ilyen kirívó jelenségeket volt alkalmam a legközelebbről tapasztalni, mégpedig speciálisan Bihar megyében, ahol ezek az eseitek talán a legkirívólbbak, méltóztassék megengedni, hogy előadásom megvilágítására ezeket hozzam fel. Bihar .vármegyében a lakosság túlnyomó többsége református vallású és így a népiskolák nagy többsége református egyházak által fenntartott felekezeti népiskola. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a nagybirtokosok a községekben legnagyobbrészben másvallású egyének, vagy pedig más felekezet oélvagyonát kezelő jogi személyek. Előfordult ilyen esetekben, hogy háromezer-, négyezer-, ötezerlakosú községek, amelyek a 'határrészeknek csak igen kis területét birtokolják, kénytelenek néhol 6—8 tanerős iskolát fenntartani és bár a nagybirtokos sok helyen tanyai iskola fenntartására van kötelezve, ha teljesíti is ezt a kötelezettségét, ezzel az iskolafenntartó egyház vagy község terhein t nem segít, mert ezekbe a tanyai iskolákba jórészt a tanyai gyermekek járnak, — hiszen a község belterületéről a gyermekek nem járnak ki a tanyai iskolába — másrészt a maga részéről nem vesz részt a terhek viselésében olyan mértékben, hogy így a felekezetek által fenntartott iskolák költségei 'megoszlanának és számításom szerint helyenkint ezeknek a terheknek csak mintegy 5—10% -át viselik132. ülése 1936 május 19-én, kedden. Nem a nagybirtok és a nagytőke ellen akarok ennél a kérdésnél beszélni, hiszen meg kell jegyeznem azt is, hogy még ott is, ahol az illető nagybirtokos egy valláson van t az iskolafenntartó lakosokkal, gyakran kirívó egyenlőtlenségek mutatkoznak. En védeni óhajtom azokat az egyházakat, amelyeknek az előbb említett esetekben a határrész egyharmad részének birtoklása mellett, mint mondottam, 6—8 tanerős iskolákat kell fenntartaniuk, holott nyilvánvaló, hogy ahol a határrész nagyrésze nem a lakosságé, hanem a nagybirtokosé, ott a lakosság nyilvánvalóan igen szegény. Bihar megyében körülbelül 14—15 ilyen községet tudnék felsorolni, — nem akarom most ezzel az időt tölteni — ahol ez az eset fennforog. Az ilyen lakosságra még normális viszonyok között is rendkívül nagy terhet jelent ilyen iskoláknak a fenntartása, miost pedig elviselhetetlen ez a teher, de különösen a következményei súlyosak. Az ilyen iskolák düledező állapotban vannak; a gyermekszaporulat arányában nem lehet az iskola^ kibővítését foganatosítani, aminek következtében beáll a túlzsúfoltság s vannak iskolák, nem is olyan ritkán, amelyekben tantermenként nem egy esetben 100 a tankötelesek száma; a tanítók évekre visszamenőleg nem kapták meg az egyháztól járandóságaikat; további következmény, hogy az egyháztagok és az egyházak között a túladóztatás miatt ellentétek származnak, sőt ma már gyakori az az eset is, hogy az egyházi adó túlságosan magas volta miatt kezdenek az egyházakból kilépni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr igen jól tudja, hogy az azelőtt iskoláikhoz olyan nagyon ragaszkodó biharmegyei egyházak tömegesen ajánlják fel iskoláikat az államnak átvételre. Azt is nagyon jól tudja azonban a miniszter úr, hogy az ilyen kérelmeket pénzügyi okokból, sajnos, majdnem egytől-egyik kénytelen elutasítani. Fennmaradna még egy lehetőség, törvény szerint kötelezni a községeket arra, hogy ahol az egyházak az iskolákat fenntartani nem tudják, azokat kötelesek a községek átvenni. Ámde ez a törvény 1868-ban alkottatott, ma pedig 1936-ot írunk és ezek a községek ma talán még rosszabb viszonyok között vannak, mint a | kérdéses egyházak, (Ügy, van! Ügy van!) úgyhogy képtelenek ezeket az iskolákat átvenni. Előfordult egy eset Bihar megyében, Okány községben, ahol a község, hogy úgy fejezzem ki magát, beugrott ennek az iskolaátvételnek és azóta sem tudta költségvetését egyensúlyba hozni; egyébként a községek maguk is a községek segélyezési alapjából élnek, azokból az összegekből, amelyeket a belügyminiszter úr évről-évre utal ki nekik hiányzó pótadójuk fedezetére. Ezek a községek jelen. legi terheiknél többet egy fillérrel sem bírnak ! meg, tehát az 1868. évi idézett törvénycikknek ! ezek a rendelkezései ma már a községekre vonatkozólag teljesen illuzóriusak. Meghajlok az előtt az álláspont előtt, hogy kultúradót, akár egyházpolitikai, akár más okokból életbeléptetni nem lehet, ellenben méltóztassanak megengedni azt is, hogy nyomatékosan rámutassak arra, — mint ahogy élőti tem már több képviselőtársam már rámuta\ főtt — hogy ennek hiányában a felekezeti népoktatás fokról-fokra süllyed és egy szép napon cl fog érkezni ahhoz a válsághoz, amely után már felemelni nem lehet. Annak ellenére,