Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-140

484 Az országgyűlés képviselőházának 1^0. ülése 1936 június 4-én, csütörtökön. kultúrállanmak csak szégyenére válik. Gondoskodjék a miniszter úr arról is, hogy a .sütőiparban a legkisebb heréket minél előbb megállapítsák, azonkíval arról, hogy a törvényes rendelkezéseket a polgármesterek és az arra illetékes hatóságok minden körülmények között tartsák be. Mint igazságos embernek, azonban meg kell mondanom, hogy nemcsak a munkás Jk, hanem sok esetben a munkáltatók is meglehetősen súlyos helyzetben vannak. így például a sütőiparosoknak, különösen a vidéken rengeteg panaszuk van. Ezeket a panaszokat memorandumba foglalva már hónapokkal ezelőtt benyújtották a minisztériumba, ahol ígéretet kaptak arra, hogy rendeletileg fogják szabályozni a kenyérsütést és a sütőipar egyéb ágazatait; a mai napig azonban ezek a mesterek semmiféle szabályozásról nem tudnak semmit. Amiként joggal követelik tehát, hogy a sütőüzemekben tisztaság és rend legyen és hogy a törvényes intézkedéseket betartsák, ugyanúgy jogosan követelik azt is, hogy a munkáltatóknak, főleg a kisiparosoknak jogos bajait és sérelmeit, amelyeknek javítása érdekében a minisztériumhoz fordultak, minél előbb orvosolják. A húsiparosoknak, különösen Győrben, súlyos panaszuk van; az, hogy a vidékről bejövő gazdák, akik egy Mária Terézia idejéből származó pátens alapján árusítanak húst, kon

j kurreneiát csinálnak az ottani iparosoknak, anélkül, hogy adót fizetnének, s anélkül, hogy műhelyük volna. A piacokon árusítanak nemcsak nyers húst, hanem kikészített árut is, amivel természetesen lehetetlenné teszik az ottani iparosok megélhetését. Nekein nincs kifogásom az ellen, ha a gazdaközönség a hasított sertést behozza a városba és igyekszik eladni. Én nem is a gazdák ellen beszélek, akik télen behozzák valóban a fél hasítottsertést és így árusítják el, azonban az álgazdák ellen, az olyan, vidékről a városokba beözönlő emberek ellen, akiknek a vidéken se házuk, se semmijük a világon nincs, csak az, hogy kimennek, összevásárolják a gazdától a félsertést, behozzáka városba és sub titulo: ők szúrták le, eladják és a mestereknek versenyt támasztanak. Ezt az állapotot tűrni nem lehet, A miniszter urat arra kérem, hogy a húsiparosoknak az ezévi május 27-éu beadott emlékiratában foglaltakat vegye figyelembe és utasítsa az alája tartozó hatóságokat, hogy a törvényes rendelkezéseknek tegyenek eleget. Fel akarom hívni a miniszter úr figyelmét arra, hogy miután a bányakapitányságok a minisztériumok hatáskörébe tartoznak, ezeknek a bányakapitányságoknak létszámszaporításával is gondoskodjék arról, hogy a bányákat az üzembiztonság szempontjából sűrűbben vizsgálják, mint ahogy eddig vizsgálták. Noha az előadó úr megemlítette, hogy a bányák szénadót tartoznak fizetni, mégis — minthogy ezt a szénadót továbbhárítják át a közönségre, — a bányaüzem igen rentábilis valami. Méltóztassanak összehasonlítani azokat a szénárakat, amelyek a világháború előtt voltak; méltóztassanak megnézni, hogy akkor milyen béreket kaptak a munkások, mit és mennyit tudtak ezekből a bérekből vásárolni, hasonlítsuk össze amai szénárakkal, a mai munkabérekkel és nézzük meg, mit tud az a munkás a mai munkabérekért vásárolni. Ha tehát a reállbért nézzük meg, akkor arra a meglepő felfedezésre jutunk, hogy bizony Magyarországon talán a szeszgyároson, aztán az élesztőgyároson kívül csak még a bányaüzem az, amely igazán nagymértékben rentábilis üzem. (Br. Vay Miklós: A szénkartel!) A bányaüzemekben ugyanazt a jelenséget találjuk, mint általában a gyáriparban- A törekvés az, hogy minél kevesebb munkással, minél kevesebb mérnökkel és alkalmazottal, minél kisebb költségekkel minél többet termeljenek ki. Az elmúlt esztendőben a magyar bányaiparban dolgozó munkások körülbelü 2 és Vá millió métermázsával többet termeltek ki, mint 1934-ben, egyenlő bérek mellett, tehát a bérek egy fillérrel nem emelkedtek, a termelés azonban, mmt mondottam, 2,250.000 métermázsával emelkedett. Takarékoskodnak a bányafával, ami az üzemet veszélyessé teszi, takarékoskodnak a személyzettel, a járatokat nem tisztítják, nem gondoskodnak friss vízről, takarékoskodnak az elektromos árammal, nem szellőztetik az üzemeket, így a levegő rossz, a munkás előbb pusztul el. mintha tisztább volna a levegő. Szóval ezeknek a bányavállalatoknak, amelyek monopóliumot élveznek, mert hiszen külföldről szén nem jön be és amelyek silány szenüket, amelyet azelőtt békében 1*50—1-60 koronáért árusítottak, ma fűtőszén címén 3—4 pengőért árusítják métermázsánként, telnék arra, hogy egészségügyi berendezésekkel és modern munkáslakásokkal lássák el munkásaikat. A bányamunkások legtöbbje 15—20—25 évvel ezelőtt épített házakban lakott, pici, kis skatulyákban, amelyek falairól csurgott a víz. Tessék elképzelni, 8 órai munkaidő van a bányában, a valóságban 10 óra, mert hiszen egy óra az út oda, egy óra vissza, s a tízórai nehéz földalatti munkát végző munkás, ha hazajön, a silány táplálkozás mellett még szűk, nyomorúságos lakás is várja, azonkívül az a tudat, hogy lent a bánya mélyén sem rend, sem tisztaság nincs és így az élete fokozottan van kockára téve. A minisztériumnak, amikor átvette a pénzügyminisztériumtól a bányakapitányságokat, kötelessége gondoskodni — ha másképpen nem megy, a személyzet szaporításával — arról, hogy a bányák fokozottabb mértékben ellenőriztessenek. Végül még egyet, t. Képviselőház. A miniszter úr megdicsérte a technológiai könyvtár működését és sajnálatát fejezte ki, hogy rossz helyiségben van. Arra kérem a miniszter urat, ne dicsérje ezt a valóban nagyszerű intézményt, hanem anyagilag támassza alá, hogy hivatásának még jobban megfeleljen. Gondoskodjék a miniszter úr arról, hogy mielőbb megfelelő helyiség álljon ennek a könyvtárnak rendelkezésére, mert ez a könyvtár valóban közhasznú tevékenységet fejt ki. Egyébként a tárca költségvetését nem foga^ dorn el. Elnök: Szólásra következik Takács Ferenc képviselő úr. Takács Ferenc: T. Képviselőházi Ha az ország ipari lakosságának számarányát nézzük, hogy az iparban milyen mértékben van a lakosság képviselve, akor azt látjuk, hogy a földmívelés, áz őstermelés után az ipar a legnagyob létszámmal van érdekelve az ország lakosságánál. 1,900.000 lélekről kell gondoskodni az iparügyi tárcának kereteben, ami a lakosságnak 21-7%-a. Az iparosság jelentós részénél igen nagy szerepet játszik az, hogy a mezőgazdaságnak milyen a helyzete. A miniszter úr is elismerte ezt az előbb mondott be-