Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 1 $2. ülése 1936 május 19-én, kedden. 39 kozásban. A sportban nincs protekció, a sportban nem lehet az urambátyám segítségével eredményt elérni, ott meg kell izzadni, ott szisztematikus munkára nevelődik az az ifjú ság, amely ezt a maga pályáján és magánéletében is érvényesíti, megszokván a sportban azt, hogy igenis hosszú, keserves tréninggel lehet csak eredményeket elérni. Olyan egyegy sportintézmény és olyan egy-egy sportszövetség, mint egy nagy nemzeti kovácsműhely, ahol a nemzetnek legnemesebb anyaga, a magyar fiatalság szikrázik és kovácsolódik férfivé, kovácsolódik erőssé, hazafivá és ennek a nemzetnek oszlopos tagjává. Nem elég az, — igaza volt annak, aki mondotta — hogjs a technika haladását szolgáljuk elsősorban, kardot, fegyvert, ágyút kovácsoljunk, hanem elsősorban igenis kellenek erős férfikarok és öklök, amelyek azt megfogják és nem elég könyveket írni, hanem elsősorban kellenek egészséges kis magyar koponyák, amelyek a, könyvekben lefektetett tudást és tudományt a nemzet szolgálatába tudják állítani. Ma ebben a nyomorúságunkban, ebben az ideges világban pillanatok alatt határozni tudó, kötélidegzetü, duplán vértezett, szellemileg és fizikailag megerősített fiatalságra vau szükségünk, tehát méltányos az, hogy a kultusztárca keretén belül éppen a testnevelési rovatot jobban dotáljuk. Mélyen t. Képviselőház! Űjból le kell szegeznem azt, hogy ha bármelyik ágát nézem a magyar ténykedéseknek, és a közéletnek, sehol olyan világraszóló eredményeket el nem értünk, mint a magyar sport terén, mert a magyar sportban a világ legnagyobb nemzeteivel egy vonalban állunk, mondhatnám, hogy a sport egyes ágaiban nagyhatalmak vagyunk. Ma, amikor nagy nemzeti tréningben állunk, egy nagy nemzeti világbajnokságra készülünk, nemcsak sportvonatkozásban, hanem nemzeti vonatkozásban is, akkor úgy érzem, hogy ebben a létünkért folytatott küzdelemben nem mindegy az, hogy erős és edzett fiatalság áll-e mögöttünk, vagy egy elpuhult, sporttal és testneveléssel nem foglalkozó, dégénérait ifjúság. Mi kell ahhoz, hogy a sportban, a testnevelésben eredményeket tudjunk elérni, mi kell ehhez az átvitt értelemben vett tréninghez! Elsősorban hely, elsősorban tréninglehetőség. Budapest székesfővárosnál, mint a törvényhatósági bizottság tagja, láttam éppen a sportbizottságban, hogy egy nagy átfogó sportprogrammot dolgoztatott ki Budapest székesfőváros polgármestere, ami egy olyan hatalmas újítás volt, hogy ma már a városszabályozási problémákkal kapcsolatban a sportpályákra és a sport fejlődésére is gondolnak, hogy igenis, azt hiszem, tisztelettel felhívhatom a kultuszminiszter úr szíves figyelmét arra, hogy talán országos vonatkozásban is lehetne már egy sportpolitikai programmal foglalkozni. Egypár számadattal is szolgálok a tekintetben, hogyan állunk sportpályák" dolgában. Berlin, városát veszem összehasonlítási alapul, ahol sportpályák részére 7,830.000 négyzetméter, nép- és sportparkok részére 5*5 millió méter, gyermekjátszóterek részére félmillió négyzetméter, fedettuszodákra 20.000 négyzetméter áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy fejenként 3*1 méter esik ezekből a pályaterül etek bői egy berlini lakosra, míg 200.000 emberre esik egy fedettuszoda. Nemcsak Berlinben, hanem Münchenben is ugyanez a 3'1 négyzetméter jut kifejezésre és ha most ugyanezeket a számokat összehasonlítom Budapesttel, az ország fővárosával, — nem beszélve vidéki vámosokról, kisközségekről — akkor azt látom, hogy Budapesten az összes fővárosi magánegyesületek, klubok, iskolai sportpályák és játszóterek teterületének összege 826.000 négyzetméter, ami azt jelenti, hogy fejenként egy-egy budapesti lakosra a német 3'l-es átlaggal szemben 0*8 négyzetméter esik. Azt hiszem, hogy a számok mindennél ékesebben, illetve szomorúbban beszélnek ebben a vonatkozásban s azt bizonyítják, hogy igenis el vagyunk maradva, azt bizonyítják, hogy ezen a téren igenis sok pótolandó van. Ha már a pályák kérdésénél tartunk, — és itt ül előttem az Ott. illusztris elnöke is — legyen szabad talán egy szerény kérdés kapcsán a kultuszminiszter úrhoz fordulni a fedett sportcsarnok ügyében. Azért említem ezt meg, — és nem először a stadiont — inert úgy érzem, hogy filius ante patrem nem jöhet s úgy érzem, hogy a testnevelésnek logikus és szakszerű folyománya azt kívánja, hogy a kontinuitás a téli időkben is meglegyen, — hogy elsősorban is egy sportcsarnok létesíttessék. Ebben a vonatkozásban én úgy éreztem és a főváros törvényhatóságálban ennek a véleménynek kifejezésére jutott a sportbizottság, hogy a sportcsarnok létesítése elsősorban fővárosi feladat. Mi ezzel a problémával foglalkoztunk, 10 vagy 15 tenvet kidolgoztunk a sportbizottságban, még a pénzügyi fedezetet is kidolgoztuk elvben, — azért mondom, hogy: »elvben«, mert nem kerülhetett be a költségvetésbe, mivel a kultuszminisztérium végleges hozzájárulása hiányzott — azután jött egy nagy sziiiencium, egy pauza, foglalkoztak vele mérvadó körök, azután felvetették az eszmét, hogy jó lesz a Batthyány-téri sportcsarnok, arról is beszéltek, hogy félmillióval meg lehet csinálni és a vége az lett, hogy ez az ügy is elaludt és a sportcsarnokból néni lett semmi. (Kelemen Kornél: Pénzt nem adott senki!) Tekintettel azonban arra, hogy tudjuk, hogy a kultuszminiszter úr meleg- szeretettel foglalkozik ezzel a kérdéssel, én azt hiszem, az egész magyar sporttársadalmat megnyugtatná, ha felszólalásainkra adott válaszában erre a kérdésre is kitérne, amit a, magyar sporttársadalom élénken var. T. Ház! A sporttal is úgy vagyunk, mint minden egyéb mással a világon, ennek is van gyermekkora, van fejlődési kora és kibontakozási kora. Ha visszamegyek a, múltba és nézem, hogy régen a sport maximumának tartott — hogy er ár is nyelven fejezzem ki magamat — Gelengs-Ubungtól, a csuklógyakorlatoktól, a labdajátékoktól és nem tudom mitől ma már hol tartunk, akkor nem tudom megérteni, hogy a főváros közgyűlésében, amikor ott működtem, az egyik idősebb városatya, mikor mi fiatalabbak ezeket a sportintézményeket tárgyaltuk, azt mondotta, hogy ő méltóságos úr lett. bár életében sohasem sportolt. Azóta nagyot fordult a világ, ma a nemzeti és társadalmi életnek alapvető feltétele lett a sport és a testnevelés, ma már szalonképes lett a sport. Ma már, mint mondottam, nem luxus a sport. A világháború után a körülöttünk levő nemzetek mind rájöttek arra, hogy a hazafias ; szellem ápolása mellett igenis a testi kultúrát kell a nép legszélesebb rétegeiben általánosítani.^ így volt ez nálunk is a világháború után s hála a kormányzatnak és hála a főváros vezetőségé-