Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

Az országgyűlés képviselőházának szén pengőkről van szó, és olyan esetek fordulnak elő, .hogy két pengőért adnak két malacot; különösen a múltban volt így, moit már valamivel javultak az árak. A közös legelőkön be kellene vezetni, mélyen t. miniszter úr, az állatok kötelező beoltását. Éppen úgy, amint kötelező például a gyermekek beoltása, ugyanúgy kötelezővé kellene tenni az állatok beoltását a kólzös legelőre való kibajtásakor. Hiszen a sertésvész szinte kiszámíthatatlan nemzetgazdasági károkat okoz, sokszor 99—100%-os veszteségeket idéz elő, a szerint, hogy milyen nagyfokúba fertőzés. A sertéspestis, a sertésorbánc olyan óriási károkat okoznak, amelyek szinte felmérhetetlenek. A nagyobb lábasjószágok oltóanyagszükséglete, amelyeknél például a sercegő üszög fellép, lényegesen drágább, úgyhogy nagyon méltányos a gazdaközönségnek, az állattartóknak az a kérése, hogy ezt a szérumot az állam állíttassa elő és olcsóbban bocsássa rendelkezésükre. Amikor a fiatal állatok elérték az egyesztendős kort s olcsóbbá válna már az eltartásuk, éppen akkor lesznek fogékonyabbak a sercegő üszög baktériumával szemben, megkapják azt és elhull, elpusztul és odavész a gazda legértékesebb állata. Éppen ezért kérem a mélyen t. miniszter urat, tegye lehetővé azt, hogy olcsóbb szérum álljon rendelkezésre és tegye kötelezővé azt, hogy azok a gazdák, akik a közös legelőre kihajtják állataikat, ezeket ott a legelő felügyelő állatorvosával beoltassák. Mint ahogy (kötelező az, hogy például a juhászok beoltassák a pulikutyájukat, ugyanúgy törvényben kellene előírni, hogy minden gazda oltassa be állatát. Lehet, hogy vannak tömegesen, akik maradi gondolkozásból nem találjak helyesnek ezt a kívánságomat, ezek azonban rá fognak jönni ennek helyességére akkor, amikor évente, egy-egy szezonon keresztül nem hull el nekik több állatjuk, csak egy vagy kettő, vagy ha igen nagy állatállományuk van, .akkor csak egy igen jelentéktelen mennyiség. Amikor megindokolom azt a kívánságomat, hogy a szérum mostani horribilis ára leszoríttassák, példákra is hivatkozom. Éppen úgy, mint ahogy nálunk egy valamirevaló gazda vagy annak felesége a bárányhimlő-oltóanyagot esztendőszámra eltartja, gondosan elraktározza, hogy a fiatal állatokat, amikor azok a legelőre kerülnek, a juhász beoltsa ezzel az oltóanyaggal, ugyanúgy állítja elő a Balkánon a sertéspestis elleni szert az a szerb asszony, akinek a sertésállományát esetenként he kell oltani és az a hír járja, (hogy sokkal hatékonyabb és sokkal jobb anyagot állítanak elő így házilag, imint amilyeneket a gyárak állítanak elő. Minthogy e tekintetben nem látok eléggé hatékony és határozott komoly (lépéseket, a címet nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Veres Zoltán jegyző: Csoór Lajos! Csoór Lajos: T. Képviselőház! Csatlakozom előttem szólott képviselőtársam felszólalásához, és egy pár adatot leszek bátor előadni. Nálunk évente 200—250.000 sertés hull el abban a sertéspestisben és sertés vészben, amelyről előttem szólott képviselőtársam említést tett. Az egész sertésállománynak 10%-a ez, és a kisgazdatárteadalom vesztesége. Itt kapcsolom beszédemet ahhoz, amit az előbb mondottam volt, hogy több szociális irányt kellene a foldani velésügyi politikába belevinni, mert a sertés 139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. 415 a kisgazda állatja, tehát a kisgazdát védenénk akkor, amikor a sertést védjük. Hogy a kormány ebben a tekintetben valamit tesz, azt elismerem, mert 79.000 pengőt adott arra, hogy ingyen sertésoltó anyagot kapjanak egyes kisgazdák és ezzel 73.000 sertést oltottak he. Egész állományunk 2"5 millió és ebből egy esztendőben 73.000-et segített az állam ahhoz, hogy megmentsék az elhullástól. Az egész elhullás egy esztendőben 250.000 és ezzel szemben 73.000-et igyekezett az állam megmenteni ezzel az intézkedésével. Azt hiszem, hogy a mélyen t. földmívelésügyi kormányzatnak ebben a tekintetben messzebbmenő és nagyobb anyagi áldozatokat jelentő intézkedéseket kellene tennie, hogy a szegény nép sertését megmentsük az elhullástól. Ezzel kapcsolatban az állatorvosokról is kell szólanom, mert azt már nem osztom az előttem szólott t. képviselőtársam beszédében, hogy állatorvosi ellátásunkkal nagyon rendben volnánk. Az állatorvosi létszám viszonylag kevés: 242 az összes gyakornokokkal és főtisztviselőkkel együtt. Ennek következménye az, hogy a mezőgazdaságban az állatgyógyászat és az állatorvosi ellátás nem kielégítő. Nagyon jól tudjuk, hogy a falusi ember még saját magát is csak nagyon nehezen gyógyíttatja, állatját pedig még kevésbbé, mert hiszen nincs is neki miből. Szükséges volna tehát, hogy az állatorovosok létszáma gyarapíttassék és ehhez képest körzeteik kisebbíttessenek, vagy másképpen kifejezve: ugyanazon a területen több állatorvos legyen, hogy jobban tudják az állategészségügyi kérdéseken rajta tartani a szemüket. Mert a magánállatorvosok nem pótolják a hatósági állatorvosokat, hiszen azok díjszabása olyan magas, hogy ezt az állatárak mai alakulása mellett nem bírja meg a gazdatársadalom. Az állategészségügyi kérdéshez tartozik a vásárok kérdése. Az állatvásárok a faluk életében rendkívüli fontossággal bírnak, és ezeknek megszüntetése ellen természetesen tiltakoznánk. Erről talán már nincs is szó. Szükséges azonban szóvátenni azokat az anomáliákat, melyek ezeken a vásárokon az állatok adás-vételénél előfordulnak. Mindnyájan tudjuk azt, hogy tíz állat eladásából nyolc perrel végződik. A helyzet az, hogy a mai állatkereskedelem szabályozatlansága és különös visszaélései folytán azt mondhatni, sem egy lovat, sem. egy szarvasmarhát, sem egy sertést a tenyésztő el nem adhat és a vevő meg nem ivehet a nélkül, hogy abból ellentét, pör ne kerüljön ki. Annál csodálatosabb ez, mert hiszen az. állatok átruházása a marhalevél átírásához van kötve, tehát bizonyos formasággal van összekötve. így lehetőség volna arra, hogy ugyanekkor a jogügylet többi részeit is megfelelő unódon precizirózzák, hogy ne fordulhasson elő az, hogy folytonosan állatperekkel zaklassák a hatóságokat. Ezekben az állatperekben mindenki veszít: veszít az eladó, aki elad, veszít a vevő, aki vesz, csak éppen a kincstár keres és az ügyvéd, aki a feleket képviseli. Kérem a, földmívelésügyi miniszter urat, gondolkozzék azon, nem volna-e lehetséges megvalósítani azt, hogy a járatleveleknek átírásával egyidejűleg bizonyos megfelelő írásbeli formasághoz legyen kötve minden egyes állat átruházása, hogy ezzel elejét vegyük az állandó állatvételi pereskedéseknek. Egy ilyen állatper a gazdát a szó teljes értelmében tönk57*