Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

382 Az országgyűlés képviselőházánál Haáiu Artúr: Mélyen t. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr azzal kezdte hatalmas expozéját, hogy a költségvetés hű tükre a nemzet pénzügyi, anyagi és gazdasági helyzetének, s ez kapcsolatban van a világgazdasági helyzettel. En ehhez még azt szeretném hozzátenni, hogy ez nemcsak tükre a jelenlegi helyzetnek, hanem élénkbe tárja az 1914-ben kezdődött magyar tragédiát is minden kilengéseivel együtt, élénkbe tárja azt a gigászi nagy harcot, amelyet a jelenlegi kormányzat az ország létéért folytat, hogy elviselhetővé tegye .azt az átmeneti állapotot, amelyet ezek az őrült országrombolások okoztak. Természetesen ez a fölcímívelésügyi tárca is élénkbe tárja — szomorúan tárja elénk — a falu és a kisgazdák sorsát és helyzetét s ennek következményeként elébünk tárja azt is, hogy a földmívelésügyi tárca, amely ebben az agrikultur országban feltétlenül a legfontosabb és legproduktívabb tárca, számszerűség tekintetében mégis másodrendű szerepet játszik. S hogy ez így van és másképpen nem lehet, csak be kell nézni a költségvetésbe és rögtön látjuk azt, hogy az abban szereplő 156 millió pengő nyugdíjteher nagyrésze országunk megcsonkításából háramlott ránk s ha ennek csak a fele összegét vennők s ha ezt ,a fele összeget lehetne a falu és a kisgazdák segélyezésére fordítani, akkor mindjárt megváltozna a magyar kisgazdák helyzete. Es mivel tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr minden lehetőt elkövetett arra nézve, hogy tárcája összegét a rossz gazdasági viszonyok között is emelje, — és emelte is tényleg 3 és félmillió pengővel — továbbá, mert a földmívelésügyi miniszter úr tárcájának vezetésével minden magyar gondolkozású gazda ebben az országban meg van elégedve, mert jó kezekben látja a földmívelésügyi miniszter úrnál az ő ügyét és mert azt látja, hogy a miniszter úr szinte össze van nőve a magyar gazdák érdekével, a legnagyobb készséggel és örömmel fogadom el részleteiben is a földmívelésügyi tárca költségvetését. Mi, gazdák, bizalommal viseltetünk a földmívelésügyi miniszter úr személye iránt, mert azt látjuk, hogy a nagy magyar földmívelésügyi miniszter, Darányi Ignác hagyatékos szellemében viszi a mi országunk mezőgazdasági ügyeit és mert minden reményünk megvan arra, hogy a jövőben is feltétlenül képviselni fogja érdekeinket s a magyar kisgazda, a falu, a földmunkás és a cselédség érdekeit is szívén viseli, a magam részéről — és azt hiszem, hogy ebben a tekintetben Magyarország igen sok gazdája velem egy nézeten van — még talán költségvetés nélkül is, tisztán a személye iránti bizalomból megadnám neki a teljes felhatalmazást. De ettől eltekintve, mélyen t. Képviselőház, elfogadom a költségvetést már csak azért is, mert a nemzeti egységnek bár szerény, de annál fanatikusabb és meggyőződésesebb tagja vagyok és mert ezt a költségvetést a nemzeti egység által sziklaszilárdan támogatott Gömbös Gyula kormányzata és Gömbös Gyula miniszterelnök úr készítette, aki iránt teljes százszázalékig bizalommal vagyunk és akinek kormányzata mellett a végletekig kitartunk. Látjuk azt, hogy feltétlenül az ország javát akarja, tehát ebből a szempontból is mindenesetre megszavazom a költségvetését. A rendelkezésemre álló igen rövid időt legyen szabad felhasználnom arra, hogy a magyar gazdatisztek problémájával foglalkozzam. Mindenekelőtt erről a helyről is a legmé139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. lyebb tisztelettel hálás köszönetet mondok a miniszterelnök úrnak és a földmívelésügyi miniszter úrnak azért, hogy a magyar gazdatisztek ügyét felkarolta s azt szívén viseli. Arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy lehetőleg még 1936-ban régi kívánságaik teljesítésére, sérelmeik orvoslására törvényjavaslatot méltóztassék benyújtani. Ha az ember a gazdatiszti érdekek labirintusába beletekint és azt látja, hogy nagy faktorok és nagy egyesületek is ellene vannak a gazdatiszti kívánságok teljesítésének, az ember szinte kérdőjellé válik. Nem tudja az ember, hogy miért félnek a gazdatisztektől, hiszen az ő ügyük országos érdek. Mit kívánnak a gazdatisztek ebben a tekintetben? Azt kívánják, hogy ezt a magyar földet, ezt a magyar kincset végre szakértők vegyék kezükbe, szakértők kezeljék. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy ennek az országnak nagybirtokosai is nagyrészben kérik a gazdatiszti kívánságok teljesítését. Előttem fekszik egy lista, amelynek aláírói másfélmillió katasztrális hold földbirtokot képviselnek. E nyilatkozat aláírói között szerepelnek az ország legnagyobb gazdái, közöttük József királyi herceg őfensége és még 200 magyar nagybirtokos, aki gazdatisztet tart s aki teljes mértékben a gazdatisztek kívánságainak teljesítését kéri. Eddig a föld szakértelmi szempontból igazán senki fia volt, ezt a magyar szent földet tulajdonképpen az taposta, rugdosta, aki csak akarta. Elfelejtik azt, hogy a magyar föld elsősorban is nemzeti kincs és hogy ennek a magyar földnek addig lesz telekkönyvi értéke, addig van forgalmi értéke, amíg ezt a földet megbecsülik, amíg ez az állam fennáll és amíg az államnak védő hatása van a földre. Az ember sokszor elgondolkozik ezen és azt képzeli, mintha csak laikusok intéznék a gazdatisztek ügyeit. Ezek ; ugyanis azt tartják, hogy nem is kell szakértelem a gazdának, hanem a jó Isten a gazda és az időjárástól függ a gazdálkodás eredménye. Méltóztassanak elhinni, hogy ez a legkevésbbé van így, mert pont akkor van szükség szakértelemre a gazdaságban, amikor valami elemi csapás éri a földet — rovarkár, gombabetegség, aszály — s ilyenkor a laikus gazda kétségbeesik, mondván, nincs segítség, mert rossz az időjárás. Viszont a szakképzett gazda ilyenkor veszi igazán hasznát tudásának, védekezik, szorgalmasan dolgozik s munkájának és tudásának eredménye az, hogy nemcsak minőségben, de mennyiségben is 30—40% -kai többet tud produkálni a laikus gazdánál. Amint nem tudom elképzelni, hogy az ügyvéd, a bíró, az orvos, a gyógyszerész és a mérnök oklevél nélkül tudjon dolgozni, amint valaki nem lehet katonatiszt tisztivizsga, vagy akadémiai végzettség nélkül, amint az iparosnak először feltétlenül tanoncnak kell lennie, vagy a falusi kereskedőnek el kell töltenie az inaséveit, sőt még az ószeresnek is iparigazolyányt kell váltania, szóval amíg mindenhez képzettség vagy képesítés kell, addig egyedül osak a magyar földön gazdálkodhatott mindenki hozzáértés nélkül, aki csak akart. Éppen azért nagyon kérem a mélyen t. földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék minél hamarabb törvényjavaslattal jönni a Ház elé, hogy ezek az anomáliák és lehetetlenségek megszűnjenek. Ma ugyanis az a helyzet, hogy ha valakinek pénze van és történetesen ki akar menni a vidékre gazdálkodni, akkor az illető egyszerűen felöltözik gazdának, vesz egy kalapot zergeszakállal, pántos ka-