Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-138

Az országgyűlés képviselőházának 138. ülése 1936 május 29-én, pénteken. 367 Áttérek a bor- és szeszkérdésre. Nagyon sajnálom, hogy Baross Endre igen t. képviselőtársam nincs itt, mert neki szeretnék válaszolni. A 'bor- és szeszkérdésről van szó, amelyről annyit hallunk s amelyről annyit beszélünk. Abban a szerencsés vagy inkább szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy mindkét részen érdekelt vagyok, lévén a kerületemben úgy rnezőgazdasági szeszgyár, mint elég nagy szőlőterületek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Szóval boros is, szeszes is?) XJgy van, boros is, szeszes is vagyok. Etekintetben következőkre hívom fel az igen t. Ház figyelmét. Ebben a kérdésben a legmesszebbmenő demagógia uralkodik minden oldalon. Ezt a kérdést úgy kezelik, mint egy gramofónlemezt, amelyet egymásután felhúznak s amelyet már elnyüttek. Lehetséges, — ezt akceptálom — hogy sokban megvan a^ szakértelem, nagyon sokan azonban egyáltalán nem értenek hozzá. Ezt nem is veszem rossznéven, mert ennek a kérdésnek a struktúrája nem olyan egyszerű. Az 1921 :XLI. tc.-nek a megalkotása és végrehajtása, amely most máj* több mint 15 éves. amelyet annak idején 1921-ben Hegedűs Lóránt akkori pénzügyiminiszter úr hívott életre, végeredményben kényszerházasságot eredményezett a mezőgazdasági szeszgyárak és a nagyipari szeszgyárak között. Sérelmek voltak és vannak ma is. Amidőn azt halljuk, hogy még a mezőgazdasági szeszgyáraik is kartelben vannak, ezzel szemben azt kell kérnem az igen t. túloldaltól, méltóztassék ezt a törvényt megreformálni. Az 1921:XLI. te. módosítására vonatkozólag még az elmúlt ciklusban, Károlyi Gyula kormánya alatt, ketten adtunk he határozati javaslatot: az egyiket csekélységem, a másikat pedig Holitscher Károly. Az akkori földmívelésügyi miniszter Purgly Emil volt, akivel megtárgyaltuk a dolgot s aki azt mondotta, hogy a maga részéről is helyesli ennek a határozati javaslatnak a keresztülvitelét, azt elfogadja,^ csak egy kívánsága van, hogy ne az ellenzék, hanem a kormánypárt részéről terjesszék be. En a legnagyobb készséggel hozzájárultam ehhez, visszavontam határozati javaslatomat, hadd legyen a kormánypárté a dicsőség, hogy ime, az ő határozati javaslatukat fogadják^ el és _ hajtják végre. Amikor azután a határozati javaslat tárgyalásra került, akkor — nagyon jól emlékszem erre az esetre — az érdekelt földmívelésügyi miniszter úr — ^Purgly Emil — és az ugyancsak érdé kelt pénzügyminiszter úr — Korányi Frigyes — egyszerre állt fel: egyszerre akartak válaszolni pro és kontra. Meg vagyok győződve róla, hogy. Purgly Emil az előzetes megállapodás alapján hajlandó lett volna elfogadni a határozati javaslatot, Korányi Frigyes pénzügyminiszter úr azonban nem. Mondom, egyszerre álltak fel, amire Purgly Emil leült, Korányi Frigyes pénzügyminiszter úr pedig azt mondotta, hogy nem fogadhatja el Holitscher Károly határozati javaslatát, amely az 1921 :XLI. te. módosítását célozta. Az elnök szavazásra tette fel a kérdést és akkor annak ellenére, hogy Korányi pénzügyminiszter úr nem fogadta el a határozati javaslatot, a többség elfogadta azt, abból tehát házhatározat lett. Erre Korányi Frigyes pénzügyminiszter úr, mivel leszavazták, természetesen le akart mondani, úgy tudom azonban, hogy a többségi párt bizalmat szavazott neki és azt mondották, hogy ne csináljanak kázust, ebből kifolyólag ne történjék lemondás. A határozati KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. javaslat^ törvényerőre emelkedett, Házhatározattá vált, de sajnos, még a mai napig sem történt ezen a téren semmi. Van tehát egy Házhatározat, amelyet nem hajtottak végre s amelyre felhívom az igen t. földmívelésügyi miniszter "úr figyelmét. Van egy Házhatározat, amely kötelezi a miniszter urat arra, hogy ennek a törvénynek a módosítására minél előbb törvényjavaslatot terjeszszen elő. Ugyanezt hallottuk Gömbös Gyula kormányrajutása alkalmával a rádión, hallottuk a nemzeti munkaterv 4. pontjában, ahol legelső volt a szeszkérdés rendezése, hallottuk — és ezt készséggel el is ismerem — a földmívelésiigyi miniszter úr részéről a legnagyobb és a legmesszebbmenő jóindulatot, aki ebben a kérdésben nem egyszer, hanem többször összehívta az érdekeltségeket és próbált tiszta helyzetet teremteni, de múltak az évek és nem történt semmi. Ugyanekkor azonban mindig azt halljuk, hogy mindig odaállítják a mezőgazdasági szeszgyárosokat, mint »karteltagokat«, holott nekik semmi néven nevezendő beleszólásuk nincs a dolgokba; sem a mennyiséget nem állapíthatják meg, sem pedig az árat. Őket odakényszerítették a nagyipari szeszgyárak mellé, amelyeknek kétségtelenül súlyos és nagy hasznot biztosít ez a törvény s ez az úgynevezett szeszértékesítő részvénytársaság. Ugyanakkor a többség egyes tagiai — nem akarok most neveket mondani, de ha rákényszerítenek, fogok még beszélni — amikor kinn vannak és ott beszélnek a hordó tetején, úgy állítanak oda bennünket, mint szeszkartelitákat, pedig végeredményben a nagyipari szeszgyárak képviselői ott ülnek a többségi párt soraiban és a kormányzat és ennek pénzügyminisztere — amint ezt Petro Kálmán t. képviselőtársam a Házban is előhozta — 300 vágón cukrot adott a nagyipari szeszgyáraknak. Kétségtelen, hiszen bárki ellenőrizheti, hogy mint nyersanyag, egy hektoliter szesz előállításához kell 170 kg. cukor: literenként tehát körülbelül 19 fillérért főzik ki a szeszt Fellner Pál és társai, akik között Mecsér Endre és t. barátai, akik — sajnos — véletlenül nincsenek itt. Mezőgazdasági szeszgyárosok 250-en vannak, ugyanakkor a nagyipari szeszgyárosok 9-en vannak s a 9 közül még véletlenül sincs egy sem, aki árja származású volna. Ugyanakkor azonban a keresztény kormányzat Mecsér és társainak jóváhagyásával — mert senki nem kifogásolta — 300 vágón cukrot ad Felmernek, Leipzigernek és társaiknak, akik mindamellett megkapják ugyanazt az átlagárat,^ azt az 54 fillért ezidőszerint egy liter szeszért, amelyet a mezőgazdasági szeszgyárak végeredményben 12—-15 pengős kukoricából. 5—6 pengős krumpliból, 3 pengős cukorrépából voltak kénytelenek termelni, vagyis kénytelenk voltak mégegyszer, sőt háromszor olyan drága nyersanyaggal dolgozni, mint amazok. Ez a valóság, ez az igazság. De hogy ezen a téren a többségnek és a túloldalnak nem lelhet beszélni erről a kérdésről, ezt mutatják azok a tények, hogy volt egy határozati javaslat, amelyet nem hajtottak végre, hogy ígéretek vannak négy év óta és nem történt semmi, ezzel ellentétben pedig jut nagy nemzeti aján- délk a kilenc nagyipari szeszgyárnak, amelyek ellen kiabálnak, hangoskodnak, de azért tűrik, hogy ennek a szeszkartelnek a tagjait nagy nemzeti ajándékban részesítsék, és a imái napig ísem váltják be az idevonatkozólag tett ígére50