Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-138

Az országgyűlés képviselőházának 138. ülése 1936 május 29-én, pénteken. 355 kőrösön az emberi élet élettartama hosszabb, mint az ország más részein, ahol nines annyi szőlő. De a kérdés megítélésénél tekintetbe kell még azt is venni, hogy a szőlőtelepítéssel kapcsolatban eddig jövedelmet nem hozó homokterületek vétettek művelés alá, olyan területek, amelyek eddig adót alig fizettek, talán 70—80 fillért, szőlővel (betelepítve magasabb adót fizetnek. Egyedül Pest megyében a szőlőterületek átlagos kataszteri tiszta jövedelme 22'54 fillért képvisel. Taláa maga ez az óriási adóbevételkülönbözet megfelelő összeget nyújt a földmíyelésügyi kortmány kezére, hogy a szőlő és bor értékesítését megfelelően tudja propagálni. Nem szabad félnünk: a gyümölcs- és a csemegeszőlő túltermeléstől. {Ügy van! Ügy yan! a jobboldalon.) Hazánkban a gyümölcs étkezési fejadaga 15 kilogramm, Ausztriában és Csehországban 36 kilogramm, Németországban 84, Franciaországban 108 kilogramm.. Tehát Magyarország még igen el van ettől maradva. A kérdés megítélésénél azonban a múltba is vissza kell tekintenünk. 1931-ben Magyarországról 1850 vagon szőlőt exportáltunk, ugyanakkor Bulgáriából csak 311 vagont vittek ki. Az elmúlt évben az arány megváltozott: Magyarországról csak 747 vagon ment ki, Bulgáriából pedig 3715. Az európai államok szőlőbehozatala 1,400.000 métermázsát tesz ki és ebből Magyarország csak 9%-kal részesedik, pedig Magyarországot földrajzi és éghajlati viszonyai alkalmassá teszik arra, hogy ebből nagyobb mértékben vegye ki a részét, de a magyar saszla és a magyar sárfehér lazaszemű, vékonyhéjú, amely a szállítást nem bírja és nem tudja felvenni a versenyt a bolgár Afus Ali szőlővel, amely keményhúsú, nagyfürtű és lazaszemű. Föltétlenül nagy gond fordítandó arra, hogy Magyarországon a esemegeszőlőtelepítésnél olyan fajokat telepítsenek, amelyek a szállítást kibírják. Magam láttam tavaly a müncheni piacon, hogy a bolgár szőlőért 14— 20 pfeniggel többet fizettek, mint a magyar szőlőért. Arra kérném tehát a miniszter urat, hogy a majd megalkotandó hegyközségi törvénynél ezeket a homokterületeket, amelyek semmi másra nem használhatók ki, mint szŐkultúrára, amelyek különben kopár területek maradnának, különösen kedvező elbírálásban részesítse és itt a szőlőtelepítést bizonyos mértékben engedélyezze, különösen a nagy családdal bíró embereknek. Örömmel üdvözlöm a költségvetésnek azt a részét, amelyben öt új szaktanítói állást kreál, mert ezeknek a szaktanítóknak segítségével a téli szőlősgazdaképző tanfolyamok száma szaporítható lesz. Fokozni kell gyümölcstermelésünket is. Főleg a téli almákra gondolok, mert lehetetlen az, hogy Magyarország, mint agrárállam, évi 6,700.000 pengő értékű gyümölcsöt importáljon és csak 5,700.000 pengő áru gyümölcsöt vigyen ki. De különös gond fordítandó arra, hogy ne csak szaktudással rendelkezzenek a gyümölcstermelők, amelyet a kertgazdasági iskolák vannak hivatva nyújtani, hanem védekezőszerekkel is és ezak ára arányban legyen értékükkel. Az Agro kartelárait revideálni kell, hogy a gazdaközönség használhassa a védekezőszereket. Külkereskedelmi mérlegünket figyelve szembeötlik, hogy az utóbbi időben tengeriből milyen óriási importra szorultunk, pedig ez olyan növény, amely kimondottan a kisgazdák termeivénye. A múlt évben is, ha nézzük a statisztikát, a 100 holdon felüli gazdaságok 521.136 katasztrális holdon termeltek tengerit, míg a 100 holdon aluliak 1,503.737 holdon, vagyis háromszor akkora területen, mint a nagybirtokok. A két kategória terméseredményeit összehasonlítva azonban azt láthatjuk, hogy 2 métermázsa 46 kilogramm differencia van a kettő között s ha ezt a differenciát beszorozzuk a területtel, akkor 3,700.000 métermázsa hiány áll elő. Ez az a differencia, amelyet az elmúlt évben Magyarországnak importálnia kellett. Ezért kellett adóznunk az elmúlt gazdasági évben 30,300.000 pengő értékben a külföldnek és ezért kellett az idén az első évnegyedben több mint 11 millió pengő értékben tengerit behoznunk a külföldről. T. Ház! Gyönyörűen megvalósította a földmivel ésügyi kormányzat az egységes búzatermelési akciót. Ezért csakis hálás köszönet illeti úgy a miniszter urat, mint a földmívelésügyi minisztérium illetékes osztályát s amikor ennek a köszönetnek a magam részéről is kifejezést adok, ugyanakkor arra kérem a miniszter urat és a minisztériumot, hogy a tengeritermelést is karolják így fel. A kezdeményező lépés 1934-ben errevonatkozólag már megtörtént s örömmel állapíthatom meg, hogy az idén már körülbelül 200 vágón nemesített tengerit osztott i&zét a minisztérium

1 a gazdák körében. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a részes müvelésből és az utántermésből mennyi vetőmag jutott a gazdaközönség kezébe, úgy azt kell mondanom, hogy az idén már 5—600.000 katasztrális hold terület van az előírt Fleisehmann-féle tengerivel bevetve. De a tengerinél igen^ sok függ a megmunkálástól is, tehát gond fordítandó arra, hogy minél jobban kapálják meg a gazdák a tengerit, így tehát azzal a gondolattal állok elő, vájjon nem lehetne-e járásonként tengeritermelési versenyeket rendezni a kisgazdák körében a minisztérium és a gazdasági felügyelők ellenőrzése mellett, mert ennek nézetem szerint stimuláló hatása lenne a tengeri művelésére és így talán megfelelőbb tengeri terméseredményeket lehet elérni. T. Ház! Mielőtt befejezném beszédemet, röviden rá kívánok mutatni egy olyan gazdakívánságra, amely általános. Ez az adó kérdése. A magyar adózási rendszer a látható földet, házat erősen megfogja, de ugyanakkor a nem látható ingótőkét és a részvénytársaságokat sokkal kedvezőbb elbánásban részesíti. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezt semmi nem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a legutóbbi 8—10 esztendő alatt gazdát cserélt nagybirtokok közül sok újkeletű nagybirtok vette magára a részvénytársaság köntösét, tisztán azért, hogy kevesebb adót fizessen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A magyar mezőgazdaságnak és a gazdatársadalomnak tehát kardinális érdeke, hogy ne új adókódex készüljön, hanem egy újabb adóreform jöjjön, amelyben az egyenlő, igazságos teherviselés elve érvényesül. Nagyon jól tudom, hogy egy bizonyos létminimumnak adómentesnek kell lennie. De itt is egyenlő mértékkel kell mérni a gazdáknál és a másfoglalkozásbeli adózóknál is. Tudom azt, hogy az ipari munkásság nehéz helyzetben van, hiszen Oti.-járulékot és mindenféle egyéb járulékot kell fizetnie. De ha összehasonlítom az ipari munkásság helyzetét a mezőgazdák helyzetével, úgy azt látom, hogy míg egy ipari munkás 960 pengő jövedelem mellett semmi adót nem fizet, addig egy 30 holdas gazda, aki-